Másban is van ilyen vegyes érzés?

Alapvetően úgy érzem, hogy egyedül szeretnék élni (talán mert egykegyermekként nőttem fel), de ugyanakkor vágyom a társaságra. Párkapcsolatom nem volt, a koromból adódóan pedig már lassan szeretnék. De valamiért úgy érzem, hogy alkalmatlan lennék arra, hogy párkapcsolatban éljek, azt gondolom magamról, hogy nem vagyok érdemes arra, hogy párkapcsolatban éljek. Meg hát valahogy nem is bírom annyira a kötöttségeket. A családalapítással pedig úgy vagyok, hogy nem bírnám magam egy életre elkötelezni egy ilyenben magam, továbbá nem hiszem, hogy jó apa lennék (szerintem borzasztó volnék). Nem vagyok egy túl ronda külsejű ember (bár szép sem vagyok éppen), de szerintem van egy olyan alapstílusom, amelyet nem mindenki szeret. Ráadásul nem vagyok valami erős személyiség se lelkileg, se testileg. Mindemellett eléggé alulszocializálódott ember vagyok.

Nem vagyok egy túl okos ember, az osztálytársaim szerint inkább egy (túl) fanatikus szakbarbár vagyok. Amolyan "mindenhez ért, de semmit sem tud" típusú alkat. Nem vagyok egy nagy társasági ember, idegeneknél sem merek általában kezdeményezni. Az emberek jelentős hányadával nincsen sok közös témám.

Szóval a kérdés: hogyan tudnék úgy párkapcsolatot kialakítani, hogy ne kelljen azt minden nap egy tehernek éreznem és hogyan tudnék változtatni az alaptermészetemen, hogy több ember számára elfogadható legyen és hogyan tudnék nyitottabbá válni ill. bátrabban kezdeményezni másokkal vagy idegenekkel szemben? Ja és hogyan tudnék "újraszocializálódni"?