Bizonyos kor felett már más szempontok szerint választunk párt?

34 éves vagyok. 28 évesen megismertem egy férfit, akiért első pillanattól kezdve odáig voltam. Sajnos apránként kiderült, hogy nagyon nem közösek a céljaink, én már szerettem volna megállapodni, összeköltözni, családot alapítani. Sosem mondta, hogy mit szeretne, csak annyit, hogy szeret engem és nem akar elveszíteni. Az utolsó két évünk szinte erre ment rá, folyton veszekedtünk, mert én léptem volna már, ő pedig ragaszkodott a megszokott életformájához (édesanyjával él, nem dolgozik, haverokkal tölti a legtöbb időt). Szakítottam vele, amit úgy gondolok, nagyon jól tettem, sőt, előbb kellett volna megtennem. A probléma viszont ott kezdődik, hogy látszólag helyreállt az életem ... látszólag. Találtam egy férfit, aki a tenyerén hordoz. Ilyen férfit kívánnék minden boldogtalan nőnek, mert ez a férfi egy kincs! Jóképű, udvarias, süt, főz, takarít, elhalmoz mindennel, azt mondja az a legfontosabb számára, hogy engem boldognak lásson. Nagyon szerelmes belém. Mindig is erre vágytam, hogy valakinek ennyire fontos legyek. Tényleg azt érzem, hogy a szíve mélyéről szeret és mindent megtesz értem. Viszont nem érzem magam boldognak, nem vagyok szerelmes. Igaz, még csak egy hónapja vagyunk együtt, de fogalmam sincs, ki fog-e alakulni az a fajta kötődés részemről, ami egy kapcsolat alapja. Tudom, hogy mint férj és apa, nagyon jó választás lenne, mert igazi társként viselkedik, de fel lehet-e áldozni az érzelmeket a kiegyensúlyozott jövőért?