Ki vagyok készülve, mint a szar. Utálatból barátság, barátságból szerelem. Van ilyen?

Nem akarom hosszúra húzni, de már szinte mindenkit megkérdeztem és most szükségem lenne, pár "külsős" tanácsra. Az utálat részén gyorsan túl voltunk, de aztán jött egy két éves barátkozás. Nekem is volt valakim neki is volt, hogy volt valakije. Tényleg csak barátok voltunk. Csak nálam elkezdett időközben átkattani valami, mint utólag kiderült nála is.

De jött a nyár egyedül lettem én is ő is. Nem bírtam már tovább el kellett neki mondanom, hogy szerintem bekattantam. Mindenre számítottam csak erre a válaszra nem: "túl fontos vagy ahhoz, hogy ilyennel elrontsuk. Mi lesz ha szakítunk és nem beszélünk többet?"

Egy másik beszélgetésnél pedig: "ha egy hónappal korábban szólsz, akkor biztosan igent mondanék." vagy a kedvencem: "én eltudnám veled komolyan képzelni, de mi van ha nem beszélünk többet, ha nem jön össze".

Kértem, hogy mondjon már egy "nemet", de azt még nem sikerült kicsikarni. Igazából normálisan nem is beszéltük még meg. Mármint, személyesen és józanul. Környezetünk szerintem nem érti, hogy miért bénázunk.

Közben már kezdem elfogadni, hogy egy ez így marad, de túl sok a véletlen és jel arra, hogy nem nagyon kéne ezt ennyiben hagyni.

Nyilván drámai túlzás, hogy ki vagyok készülve. De az biztos, hogy sose semmi/senki nem zavart még ennyire össze. Én szerintem működne, szerinte is... de valahogy csak nem jutunk egyről a kettőre.

Szóval?

Ádám