Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Miért fogta meg a kezem? Nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért fogta meg a kezem? Nem tudom hová tenni. Beszéljek vele?

Figyelt kérdés

Adott egy fiú, aki nagyon helyes, magabiztos, ezt ki is használta egész életében. Minden helyzetből jól jön ki, semmit nem vesz túlságosan komolyan, sosem aggódik.

Na, hát nekem ő megtetszett akkor, mikor elkezdtük a gimit és akkor még nem ilyen voltam, mint most. Szóval úgy gondoltam, semmi esélyem nála, ez az állapot tartott nyárig kb. Belezúgtam, de hozzászólni nem akartam...

Pedig sok közös barátunk volt, de bennem volt az, hogy úgysem figyelne rám. Aztán ez változott, egy társasággal voltunk a Szigeten és jóban lettünk.

De neki mindig volt valakije, vagy a bulikban tuti volt körülötte pár lány. Decemberben sokat lógtunk együtt, folyton elvitt kocsikázni, moziba jártunk, koriztunk, meg ilyenek, de semmi több nem történt. Karácsonykor egy buliban megcsókolt, többet is akart, de mondtam neki, hogy ő lenne az első és hiába van ahhoz szokva, hogy a lányok azonnal benne vannak mindenben, nekem ez így nem megy, főleg úgy, hogy előtte szakított egy lánnyal. Azt hittem, nem fogja megérteni és ennyi lesz, de mondta, hogy akkor lassítsunk. Ez így mind szép és jó, de rájöttem, hogyha vele összejönnék, a legjobb barátnőmet elveszíteném, ami már megtörtént egyszer, pont a srác miatt, ezért nem akartam ezt... Szóval mondtam neki, hogy inkább hagyjuk egymást, amit elég nehezen fogadott el. De rá 2 napra már az exével tett fel közös képet...

Tegnap egy buliban szilvesztereztünk és mikor kimentünk nézni a tűzijátékot, akkor mögöttem állt és végig fogta a kezemet. Nem nyomult, meg semmi, de jól esett. Ma küldött 5 képet Snapchaten, de még egyet sem mertem megnézni...

Nem tudom, mit csináljak. Szeretem, vonzódok hozzá.

18L


2016. jan. 1. 22:38
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
ami örömmel töltene el :)
2016. jan. 1. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 Girls are ridiculously shallow ***** válasza:
47%
Attól, hogy betöltötted a 18. életévedet, még nem vagy felnőtt. Egy ilyen kérdés után pláne nem. Irány a tini párkapcsolatok kategória, kislány.
2016. jan. 1. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Miért is?

Aki 18 éves elmúlt, az jogilag felnőtt.

2016. jan. 1. 22:45
 4/11 Girls are ridiculously shallow ***** válasza:
69%
A "felnőtt" nem jogi kategória, kicsinyem. Igen, cselekvőképes vagy, de felnőtt tutira nem.
2016. jan. 1. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Jól van, menj máshová osztani az észt.
2016. jan. 1. 22:50
 6/11 Girls are ridiculously shallow ***** válasza:
47%
Jaj, el ne pityeredj azért! :(
2016. jan. 1. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Kevés vagy te ahhoz, hogy bármilyen érzelem megjelenjen az arcomon.
2016. jan. 1. 22:57
 8/11 Girls are ridiculously shallow ***** válasza:
50%
Nekem elég, ha ilyen jól reagálsz a hozzászólásaimra, az arcodat amúgy sem akartam látni.
2016. jan. 1. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Basszus ,nezd meg azokat a kepeket :D

Nem ertem milyen baratno az aki a pasid miatt mar nem a baratnod. Ha egyutt szeretnel lenni vele akkor legyel vele egyutt es erezzetek jol magatok. Na puszika

2016. jan. 1. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

"Nem tudom, mit csináljak."

Varj egy par evet es gondolkozz el ezen ujra.

2016. jan. 1. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!