Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elvesztettem a számomra tökéletes embert. Lehet esély még hasonlóra?

Figyelt kérdés

Megismerkedtem egy lánnyal aki elképesztően passzolt hozzám. Ugyanazt tanuljuk, közös az érdeklődésünk, remek beszélgetések, közös humor, közös értékrend, közös hobbik, de rengeteg. Nem mellesleg külsőre is az ideálom, szép arc, tökéletes, sportos test, mellek és haj, kicsit visszafogott de szenvedélyes az ágyban. Vele az első pillanattól éreztem, hogy akár az életemet is leélném.


Másfél hónapig voltunk együtt, de azalatt is elég keveset, majd amikor ezt megbeszéltük, kibökte, hogy szerinte is minden passzol, és nem is érti miért, de egyszerűen nem érezte a szikrát ami megadná az inspirációt a kapcsolathoz és így nem tud teljes szívvel velem lenni, feloldódni. Valamint neki most a karrier az első és nincs is annyi igénye a kapcsolódásra mint nekem, szóval szakítottunk.


Ez most eléggé a padlóra küldött mert hozzám ennyire tökéletesen illő partnerrel még soha nem találkoztam. Voltak már barátnőim, őket is szerettem természetesen és kedves lányt ismerek de a közelében sem voltak vagy nincsenek ennek az összeillésnek. Van értelme hasonlóban reménykedni hogy lesz még ilyen? A korosztályomban lassan elkelnek a lányok, szóval azt érzem, hogy innentől kezdve már nagyon meg kell alkudni és ilyen soha nem lesz többet.


24/F


2019. dec. 14. 23:18
 1/7 anonim ***** válasza:
60%

Átéltem hasonlót, de hidd el, ez csak egy illúzió, amivel felnagyítod a lány pozitívumait.


Az új barátnőd jobb lesz.


Az meg, hogy elkelnek a lányok, hülyeség. Ha elég érzelmet váltasz ki egy nőből simán megcsalja veled a pasiját.

2019. dec. 14. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim válasza:

Leszögezném az elején, hogy nem tudom a választ a kérdésedre.


Átélem amit írtál, velem is történt hasonló.

Egy kanál vízbe bárkit meg tudtam volna folytani, aki azt mondta: "engedd el, majd jön másik / lesz jobb / ő csak egy lány volt" stb...


10 éve történt, azóta se találtam mást, akivel annyira egy hullámhosszon lettünk volna.

Volt azóta 2 másik pákapcsolatom (nem túl sok, tudom..) de nem véletlen, hogy csak ennyi.

Egyszerűen még mindig nem láttam (számomra) jobbat. Hosszú idő után, de el tudtam felejteni.


De nem lehet mit csinálni. Az a vonat már elment. Ha elfogadom és megemésztem, ha nem akkor is. Csak akkor jobban fáj.

Írtam Neki azóta, a napokban is. Többször is megpróbáltam megkeresni, stb. De elment, nincs vissza.


Érzek egy késztetést, hogy mondjak valami okosat, segítsek, de nem tudok többet én se...


Átérzem a szitut, elég rossz, és még rosszabb, de kajak nincs válasz. Mi garancia van rá, hogy lesz jobb? 10 év elég hosszú idő, kerestem és nem találtam jobbat.


Amit tudok mondani, hogy amikor a másik 2 személlyel voltam együtt, akkor az elfeledtette velem (többé-kevésbé) azt a másikat. De ennek valószínűleg neked is nyoma marad, még hosszú idő után is.


Azétr ragaszkodsz hozzá, mert szereted. Deal. De ez nem jelenti azt, hogy soha nem fogsz tudni mást úgy vagy akár még jobban szeretni és hogy nem lehet más jobb nála.

Nagy ez a világ és még mindig nőből van több... ;)


Fel a fejjel, éld az életed, csináld amit szeretsz.

Egy darabig mindennek "keserű" íze lesz, de ahogy az idő halad enyhülni fog, aztán már észre sem veszed, egy másik lánynak udvarolsz, akivel már tervezed közben a jövődet...

2019. dec. 14. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Nem jöttél be neki külsőre. Nem volt meg a kémia. Akármennyire is fontosak ezek a dolgok,ha az nincs meg nehéz lesz, de nem esélytelen egyes embereknél.
2019. dec. 14. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

A korosztályodban elkeltek a lányok? what? Kapuzárási pánik 24 évesen?


31 vagyok. A barátnőm 21. Nem is folytatom a mondandóm ezen részét.


A lánynak most más igényei vannak, és nem fogtad meg, hiába a technikai specifikációk melletti pipa. Van ilyen. Még simán nyitott lehet rá idővel, de én a helyedben nem a tökéleteset keresném, mert az egyébként rettenetesen unalmas.

2019. dec. 15. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Ha elveszíted, akkor nem ő a tökéletes, mivel ő hagyott "elúszni" téged. A tökéletes ilyet nem tenne.
2019. dec. 15. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Ha elment, akkor nem illettetek össze. Ha ugyanazt érezte volna mint te, akkor maradt volna. Amikor csak az egyik fél èrzi azt, hogy minden tökéletes, a másik szerint folytatni sincs értelme annyira szr, akkor valaki hazudik. Vond le a következtetést!


1.5 hónapig akárkinek tudok hazudni, hogy tökéletesnek lásson...

2019. dec. 15. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Talán, ha hagysz neki egy kis időt, akkor meggondolhatja magát! Valahogy fel kellene csigáznod, hogy te egy nagyszerű férfi vagy. De ha nem akkor eszméletlen udvarlás és kedvesség talán meggyőzheti. Ha ilyen tökéletesnek látod, akkor nem szabad feladni az első visszautasítás után! Lehet csak megijedt, hogy valami komolyabb lehet köztetek, ha ennyire passzoltok.
2019. dec. 15. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!