Mire figyeljenek azok, akiknek 25 éves korukig nem volt még párkapcsolatuk, de szeretnének?

A kompromisszumok teljes hiánya és általában még fel sem ismerik, hogy éppen csak egy hajszálukat nyújtják, de neked már nyalnod kell a nagylelkűségük előtt.

Túlzott féltékenység.

Az alkalmazkodás a másikhoz nehézkes/lehetetlen.

Konfliktuskezelés, ami nem abból áll, hogy elvonulsz a szobádban és lenyeled a sértettségeidet, de benned marad a tüske. A másik véglet a folyamatos hisztérikus roham, amikor önmagukat győzködik, hogy ŐK JÓK, így csakis akkor kerülhettek ebbe a szituációba, ha a másik a szar.

Az az igazság, hogy ők már elképzeltek egy ideális kapcsolatot - amibe a másik fél személyisége garantáltan nem fog 100%-ig passzolni és ez folyamatos feszültséget fog szülni. Egy idő után mindenbe belekötnek, mert nem úgy viselkedsz, ahogy ő szerintük kellene. Mert csak. Pont.

Azert meg 25 nem a vilag. Ismerek olyan not akinek 31 elott nem volt kanja. Mondjuk az #1 altal felsoroltakbol lehozott nehanyat...

Foleg ez az ideal-elkepzeles, illetve a mar kialakult dolgok miatti alkalmazkodas hianyza.

Hogy bátran fejezzék ki, és minél egyértelműbben, ha valakit kedvesüknek szeretnének.

Ennek vonzó ereje van.

Kérdező, arra gondoltál, hogy az ellenkező nemből is akadhatnak hozzád hasonlók, akiknek kevés tapasztalatuk volt, vagy egyáltalán nem volt?

Gondolom olyan emberek véleményét olvastad, akiknek sok tapasztalatuk van kapcsolatban. Képzelheted, hogy vannak más emberek, akik hozzádhasonló helyzetben vannak, ők kevésbé ítélkezőek lehetnek..

Vagy netán te nem lennél hajlandó összejönni ilyen emberrel, akinek nincs tapasztalata??

Nekem 23 évesen lett először párkapcsolatom és utána is éveken át szünet (de már jó ideje sínen van a magánéletem, küszöbön a családalapítás), szóval nagyjából beleesek a kérdéses kategóriába.

Erősen gondolkozok, de igazából nem tudok olyan konkrétumot mondani, amire speciálisan figyelni kell. Ha normálisan fejlett emberi és társas készségeid vannak, képes vagy kellő érzékenységgel és odafigyeléssel állni másokhoz - de egyúttal saját érdekeidet is vállalni - nem lesz jelentősen több problémád az első komoly kapcsolatodban, mint egy átlagos kapcsolatban. Ha nem stagnálva, bezárkózva teltek a magányos felnőtt éveid, akkor már lesz több-kevesebb reális fogalmad mind magadról, mind a párkapcsolatok működéséről, és éretten fogod kezelni az újdonságként megélt kihívásokat is (és nem úgy, mint egy random 15 éves). Szerintem elsősorban abból van a gond, hogy sok egyedül maradó embernél ezek a nélkülözhetetlen társas-emberi készségek hiányosak.

Egyedül talán a saját működésed, igényeid téves felmérését tudnám mondani (akár pozitív, akár negatív irányban - tehát pl. bizonyos kihívásokat saját magad számára is meglepően könnyen veszel, vagy ráébredsz, hogy neked baromira nem ez kell). De amúgy meg azok sem mind állnak olyan szuperül, akiknek volt kapcsolatuk, pl. nem ritka, hogy valaki csak a többedik párja mellett, bőven felnőttkorban jön rá, hogy a korábbi kapcsolatai tulajdonképpen mennyire rosszak voltak.