A párválasztás matematikai törvényszerűségei miatt alakulnak ki a modern társadalomban ellentétes vektorok a női és férfi párválasztási logikában?

Adott egy nő. Bejön x férfinak. x-ről tudjuk, hogy sosem lehet nulla. A külső és belső tulajdonságok az x szorzói. A külsőről tudjuk, hogy a maximumon van és idővel csak csökkenhet, ellenben a belsőről azt, hogy idővel növekedhet és csökkenhet is.

A nő a nemi érésekor elkezdi tesztelni a külsejét, amivel tapasztalati úton szabályozza, hogy mennyi férfinak jön éppen be.

A személyisége konstans és stabil, hiszen a célja, hogy 1-re csökkentse a lehetséges potenciális partnerek számát saját szűrőfeltételei alapján.

Ezzel szemben adott a férfi. A férfi is bejön x nőnek, de x lehet 0 és minden esetben nagyságrendekkel kevesebb, mint a nők esetében. A külső és belső tulajdonságok itt is x szorzói. Itt viszont a külső növekedhet, viszont maximum néhány százalékkal, a belső viszont a holdudvarhatás ( [link] ) miatt csak csökkenhet.

Férfi esetében is minél magasabb az x összege, annál inkább konstans és stabil a személyisége, hiszen neki is az a célja, hogy 1-re csökkentse a lehetséges potenciális partnerek számát a saját szűrőfeltételei alapján.

Viszont itt van a hiba, hogy x lehet 0, így bármennyivel szorzod is, az 0 marad.

Ebben az esetben a férfi személyisége képlékennyé válik és élete céljává válik, hogy találjon akár egyetlen olyan nőt is, akinek megfelel. Ebben az esetben ugyanúgy megkísérel a férfi különböző stílusokat magára ölteni, ami a külsőségekben mutatkozik meg, hátha fel tudja tornázni 0-ról legalább 1-re azt a k...va x-et. De mivel esetében a külső pontszám ebben az esetben szintén elérte a maximumát, ezért nem engedheti, hogy a belső a holdudvarhatás miatt kialakult pozitív benyomást követően csökkenésnek induljon.

Emiatt pedig a bizonytalan tinilányokból egyre stabilabb személyiségű nők lesznek, akik a rengeteg jelölt közül a saját személyiségükhöz keresnek megfelelő partnert, míg a végén csak egy marad, aki a legalkalmasabb jelölt.

Eközben pedig a tini fiúkból egyre bizonytalanabb, sérültebb felnőttek lesznek, akik sz.rpropellerként váltogatják a személyiségüket és ruhatárukat, hátha egyszer akad olyan nő, akinek bejönnek és akkor megpróbálnak hozzá hasonulni, amennyire csak lehet.

És minél tovább vannak ebben a magányos állapotban, annál meredekebb ötletek jutnak az eszükbe, amik már megváltoztathataltanok. Például széttetováltatják a saját testüket vagy plasztikai műtét, de úgy nehéz, ha nem tudják mit kéne változtatni magukon. Esetleg minden megtakarítás státusszimbólumokra való elköltése. És egyre tanácstalanabbak, hogy mit kezdjenek magukkal, mert önmaguk, a saját személyiségük szépen lassan megszűnt létezni...

És tanácsként is csak olyasmiket kapnak, hogy legyenek újra önmaguk, miközben az nem vezetett eredményre. Meg hogy tanuljanak meg egyedül boldogok lenni, mikor nagyon boldogok voltak egyedül évekig, csak most már egyre jobban szükségük lenne egy társra, szeretetre.