Azok a nők akik régóta sikertelenek a társkeresésben?

Attól függ, mit nevezünk sikertelennek. Elváltam, 7 éve vagyok egyedül. Nem kerestem aktívan társat, a gyereknevelésre koncentráltam. Most vagyok úgy, hogy jó lenne. Élőben nem nagyon tudok ismerkedni, sosem jöttek oda hozzám normális pasik fiatalon sem. Ja, egy, ahhoz hozzá is mentem. :-)

Októberben feliratkoztam társkeresőre, de januárban hulla depressziósan iratkoztam le róla. Pedig jó képet tettem fel, nem agyonretusáltat, még smink sincsen rajtam, mosolygós, normális. Kitöltöttem az adatlapomat. Mindenkinek válaszoltam. (Nem volt nehéz mert nem jöttek százával a levelek egy 43 éves nőnek.) A rám írók többsége alkalmatlan volt kapcsolatra (nős, perverz, 10+ évvel fiatalabb)Az a pár, aki hozzám illő korosztály volt, más okból esett ki a rostán. (dohányzás, nem komoly kapcsolatot keres, levelezésnél kiderült, hogy nem komplett, vagy egyszerűen nem tudtuk egymást vonzani a legkevésbé sem élőben stb)

Aztán volt olyan, aki kívül-belül normálisnak tűnt, de egy két levél után ghostingolt. Sosem fogom megérteni, hogy miért nem volt képes annyit mondani, hogy nem akarja folytatni az ismerkedést, de mindegy.

Szóval röviden és tömören: olyan, mintha egy üvegkalitkában lennék és elérhetetlen lenne számomra ez az egész párkapcsolatosdi. Az év elején még nagyon depiben voltam miatta, de most már lemondtam az egész társkeresésről. Nem érdekel.

Vagy annyira beütött náluk a body-positivity, hogy 120 kilósan is picit molettnek tartják magukat (tehát a másik véglet, mint mikor a gyönyörű modellcsaj anorexiás, mert valami meleg divattervező új kollekciója nem megy rá), így irreális az önképük és Brad Pittet szeretnék, de őt is komoly kapcsolatra.

Vagy a személyiségük miatt még a legkitartóbb férfi is csak 1-2 dugásig viszi el a dolgot, emiatt kialakul bennük egy "minden férfi csak dugni akar" védelem és ahelyett, hogy elgondolkoznának, hogy a személyiségükkel van a baj, elkezdik a testükben keresni a hibát és torzítani a valóságot, vagyis önigazolást keresni, hogy mi férfiak annyira igénytelenek vagyunk, hogy számunkra nem vonzó nőket is megdugunk. Sőt, ha esetleg 36 óra munka/ébrenlét és 4 sör után vagy egy végigrecskázott délután miatt (amit mélyen titkolunk) nem áll fel a farkunk vagy csak nehezen, akkor azt már 100% bizonyítékának veszi a nő, hogy az az ő külseje miatt van. Hiszen mi férfiak mazochisták is vagyunk, nem csak igénytelenek és szándékosan dugunk olyan nőkkel, akiket nem tartunk vonzónak. Erre mi sem lehetne nagyobb bizonyíték, minthogy a barátnőnk barna és kismellű, a pornósztár akire kivertük meg szőke és nagymellű.

Esetleg nem akarnak engedni a tökéletesből és képesek 3 diplomát csinálni, vagyont felhalmozni meg fitnesztestet kialakítani és még ez után sem értik meg, hogy a fő probléma az, hogy nagyon kevés az a halmaz, amiből válogatnak és ezen nem fog különösebben változtatni az, hogy ők maguk szerint felhozták magukat a kiszemelt férfiak szintjére. Nem akarják megérteni a férfi gondolkodást, hogy egy férfi minél magasabban van a státuszlétrán, annál kevésbé van jelentősége annak, hogy a nőnek mekkora vagyona vagy karrierje van, sőt, bizonyos esetben még kontraszelektív is. És nem azért, mert a férfiak félnek a sikeres és okos nőktől, hanem mert másképp súlyozza az igényeket. Míg egy 150 ezret kereső tanárnak vagy biológusnak pozitív lehet, ha a párja félmillió felett keres, akinek havi több millió bejön a vállalkozásokból az többre értékeli, ha egy szabad hétvégén a párja elé megy a Aldiba, ahol részmunkaidőben dolgozik és együtt töltik az egész hétvégét, és mivel az egész hétvégi kiruccanás többe kerül, mint amennyit a lány egy egész hónapban keres, sokkal inkább rossz néven venné, ha a nő épp a munkája, karrierje miatt nem érne rá.

Ezt a három kategóriát lehet elkülöníteni.