Mit gondolnál a tökéletes férfiról aki nagyon jól néz ki, foglalkozása asztronauta, hobbiból profin zenél, komikus, nagyon jó szociális készsége van, de emellett, alacsony az önbizalma a nőkkel?

"de sok hasonló ember létezik a valóságban"

Sok asztronauta van szerinted?

Csak kicsit ostoba a kérdésed... :-))))))))))))))))))))

Arra, hogy ha azt írod hogy "asztronauta", akkor arra is gondolsz.

Elvileg a szavak arra valók, hogy azt fejezzük ki vele, amit gondolunk. Nem arra, hogy mást mondjunk és elvárjuk, hogy találják ki, hogy mi pont mire gondoltunk.

Talán ezzel a nyakatekert képzelgéssel valami olyat akarsz kideríteni, ami igazából érdekelne, csak azt nem mered, ezért gondoltad, majd furfangosan visszakövetkeztetsz a nagy titokra? :)

Szerintem az igazán sikeres és _szociálisan is nyüzsgő_ emberek is lehetnek önbizalomhiányosak persze, csak az nem így nyilvánul meg, hanem jó hangos túlkompenzálással. Hiszen jellemzően sokan akarnak rajongva mellettük feszítve sütkérezni, de egyet sem engednek igazán közel vagy folyton csalódnak, aztán meg nem értettségükben néha öngyilkosok is lesznek. Művészek, politikusok, üzletemberek... Elég sok ilyen megdöbbentő hír volt már a történelemben, hogy mi baja lehetett, ha szép, gazdag, megnyerte a nemtommit... és "bárkit" megkaphatott.

A hű-de-sikeres, de nincs senkije viszont inkább azokra jellemző, akik mindenkitől - udvariasan vagy bunkón - távolságot tartanak, kerülik egyébként is az olyan helyzeteket, ahol a minimálisnál többet kellene szerepelni. Ők viszont kifejezetten tudatosan válogatnak társaságot sokszor haszon alapján, tehát hozzájuk sem tudok kötni "elnézést-hogy-élek" típusú dadogós önbizalomhiányt, ha percenként egy lány elájul attól, hogy milyen okos és sportos és pénzes.

Inkább a totál bezárkózó, öregecske fiúkat lepheti meg az ilyesmi :) Mondjuk egy őrült tudóst, aki 50 éve óta először jön ki a napfényre kezében a rák ellenszerével. Vagy ha Pistike eddig kövér volt és fogszabályzós és nem tudott elszakadni a mamától meg a szektából, de a nyár után szinte új testben, új kollégiumba költözik végre másik városba, és arat, ami az első fél évben még őt is meglepi, de aztán belerázódik és egyre jobban kinyílik.

De tippem szerint már érett férfiként vagy nőként a másik nemmel szembeni sorozatos kudarcok annál vannak, akik nem tanultak meg babakorukban kötődni, mert nem szerették őket feltétel nélkül. (Tipikus az egykori ambivalens kötődésű babáknál, akiket bántalmaztak vagy elhanyagoltak, hogy vágynak megértő társra, de előre haragszanak rá, hogy úgyse fognak kelleni neki. Itt is hány ilyet olvasok.) Ezért nem tartják magukat szerethetőnek és nem tanultak meg bízni a világban sem, hogy az válaszol a kérésükre. És ezért csak azon a vékonyka szelet komfortzónán (karrier) belül mernek maradni, ahol mindig pozitív a visszajelzés és ismerik a szabályokat. Most ez persze csak egy véglet, mert ennek is sok árnyalata van. És persze személyiségtől is függ, meg életúttól, hogy ki hogy dolgozza fel, ha így indított.