Önértékelési problémák, szorongás, irreális elvárások, megfelelési kényszer, és sosem volt kapcsolatom. Segíthet egy terapeuta?

Elég alacsony az önértékelésem. Kicsit vulnerábilis nárcisztikusnak mondanám magam. Félelmetes számomra az emberek rosszindulata, nagyon kevés emberrel jöttem ki úgy igazán életemben. Tudom, nem segít a félelem, de minden önértékelésem szertefoszlatja egy-egy kritika, ha véletlen én vagyok a "rossz", ha veszekedni merek valakivel, pedig ezek valahol normális emberi reakciók. Nem is lehet mindenkivel jól kijönni. És biztos olyan típus vagyok, aki "kéri a pofont", vagyis amolyan áldozat-természetem van.

Más az ilyesmit fel se veszi, elkerüli azt, aki nem szimpi neki, én meg olyan típus vagyok, aki csak azért sem adja fel, hogy hátha jobban megkedvel a másik, ha próbálok normális lenni. És ezen a megfelelési kényszeren olyan jó lenne túl lenni, mert ha eddig sem ment, ezután sem fog, nem fognak jobban kedvelni, ha erőltetem.

Szorongó-ambivalens kötődés. Olyanoktól vágyom a kapcsolatot, akik számomra elérhetetlenek. Ez így volt nőkkel való barátságokban és ha valaki tetszett, akkor is.

Csak olyan barátaim vannak, akik hasonló gondokkal küzdöttek életükben, mint én. Néha úgy érzem, kevesebb pszichés problémával rendelkező embereket csak kiborítok.

Pedig az a helyzet, hogy rájuk felnézek, tőlük lehet tanulni, hogyan kéne az életet élni, hogyan lehet előre lépni, hogyan lehet vidámnak lenni.

Én meg csak méreg vagyok az ilyen embereknek. Néha úgy érzem felesleges a diploma, ha más diplomás emberek lenéznek.

Aztán lehet én már csak bebeszélem magamnak ezeket és minden valódi önbeteljesítő jóslattá válik.

Szeretnék egy kapcsolatot, régóta szeretnék, de a Covid óta a maradék önbizalmam is elszállt, úgy érzem sosem leszek elég jó senkinek.

De tudom, nem ábrándozhatok olyan férfiakról, akikbe bele voltam zúgva. Mert rám se néztek.

Akiknek meg én tetszettem, velük akkor pont nem voltunk egy élethelyzetben, nem tudtam elképzelni.

Most már másképp tekintek ezekre, most már én is tudom, milyen a kapunyitási pánik, amikor az ember nem tudja, hogy mit kezdjen az életével úgy igazán.

És mégis, egy ambíció nélküli férfi engem nem vonz.

Nekem vam néhány konkrét álmom, célom. Nem biztos, hogy mindet el fogom érni, de igyekszem.

Persze a legrosszabb az, ha senkinek sem tudok adni, senki sem tud rám támaszkodni, mert én vagyok az, akivel a probléma van.