Miert erzek buntudatot, mikor tudom hogy semmit nem kovettem el?

Miutan osszejottunk ra kb egy evre megcsaltam parom. Nem erte meg, mai napig rohadtul banom az akkori dontesemet.

Az o dontese volt javareszt a bekules. Ennek kb 3 eve. Azota semmit de tenyleg semmit nem tettem a kapcsolatunk ellen, probalom helyrehozni a bizalmat kettonk kozott. Van egy lassan masfel eves lanyunk.

A problema az, hogy ma elmentem a gyermek keresztapjaval lomizni (gaz vagy sem nem ez a lenyeg) olyan fel7 utan. Na 8kor talalkoztunk volna egy ismerossel, akire hiaba vartunk fel10ig nem jott. Keresztszulo 10ig vart ra, nem ert oda.. namost a lenyeg az, hogy konkretan hazug kocsog vagyok, akinek a felet nem lehet elhinni amit mond. Azt mondta 8ra mentuk haverhoz en valahol voltam es utana hazajottem.

Mondtam neki hogy kerdezze meg kerit, erre ravagta hogy mit beszeljen azzal a hisztis krvaval..

Total nem ertem ezt az egeszet, az elmult eveket abba fektettem, hogy visszanyerjem a bizalmat. Raadasul a gyerek keresztapja parom gyerekkori baratja akivel az eletbe semmi kozom nem volt es nem lesz.

Teljesen igazsagtalannak erzem ezt az egeszet es az a legszrabb hogy nagyon jol tudom, hogy semmit nem kovettem el, megis buntudatom van a SEMMIERT.

Mondtam neki, hogy ne magabol induljon ki, en nem adtam bizalmatlansagra okot az ujrakezdestol szamitva. Ott az igazsag, hivja fel. De en akkor is hazudok es leszrja ki mit mond.

Miert erzem magam megis szarul? Miert erzem ugy, hogy elkovettem valamit amikor teljesen tisztaban vagyok azzal, hogy semmit nem tettem?

Vagy ez csak valami lelkiterror vagy mi az isten?

Vagy faj neki, hogy nem o ment? Neki nem volt kedve, nem akart menni. Kerdeztem tobbszor is. Nembaj ha elmegyek? Nem. Erre most megis en vagyok a vilag utolso hazug kocsoge.

Miert?