Miért nem kellek neki mégis?

Plátói volt számára. Van ilyen, sajnos eléggé fájdalmas, mivel keresed az okokat, miközben azt súlykolod magadba, hogy te vagy a rossz, te vagy a hibás, te rontottál el valamit, valamit nem tudsz, amit más tud. És örlődsz, sírsz, rossz kedved van, letargiás, apátiás vagy stb..

Majd jobb lesz amúgy idővel, 1-2 hónap és nevetni fogsz azon, hogy mit ettél azon a valakin.

Ez sajnos elég gyötrelmes dolog, én is voltam ilyenben… elég nehéz ebből kijönni, nekem is hosszú folyamat volt.

A végeredmény ugyanaz marad, benne nem alakult ki az a mindent felülíró dolog, mint benned.

“ Kérdem én: miért nem adott nekünk esélyt?”

Adott, mert ismerkedtetek, de rájött, hogy benne ne teljesen őszinte a dolog feléd. A fellángolást könnyen össze lehet keverni a szerelemmel. Szerintem ez történt.

Ha esélyt ad, és utána mégsem változik, akkor arra mit mondasz? Megadta az esélyt, és mégsem mély. Nem tudsz mit tenni. Vagy akkor kényszeríteni kellene?! Vagy bejjebb leszünk azzal, hogy “akkor minek mondta az elején”… “minek hazudott”… stb.

Annyit hadd mondjak tapasztalatból, hogy nem ő az egyetlen nő/férfi (nem derült ki a leírásodból hogy melyikőtök melyik), ki lehet ebből gyógyulni, még ha most úgy is tűnik hogy ez ma lehetetlen. Én is ezt hittem, sok idő kellett, de ma már jobbnak tartom hogy nem jött össze… olyannal lennék, aki csak az elején tűnt jónak, aztán húzza a száját, hogy unja az egészet, minek vagyunk együtt. Nem hinném hogy ez neked jó lenne. Inkább erre gondolj!