Egyedülállók, a munkahelyeteken mennyire vállaljátok fel, hogy nincs párotok?

Mi az, amit nem lehetne / kellene ezen felvállalni?

Nem drogosok vagyunk...

Felvállalom, mi szégyellni való van ebben? A rossz párkapcsolat sokkal inkább az, de ahhoz sincs senkinek semmi köze.

Munkahelyen ez amúgy nem szokott annyira téma lenni, beírják hivatalból, hogy házas, van gyereke, egyedülálló, stb, de annál tovább senkit sem érdekel. Aki akar bővebben mesélni a magánéletéről, az megteheti, de semmi kötelező jellege nincs. Rokonságban más a helyzet, ott tényleg felmerül ez a kérdés és olyanok is, akik évente egyszer vagy ritkábban látnak is valamiért mindig erre kíváncsiak.

Miért ne vállalnám fel?

Mondom neki, hogy nem találtam még rendes nőt, akivel eltudnám képzelni az életem és ennyi.

Régebben elég sokszor, volt, hogy naponta megkapta ma szoksásos "na van már valakid" kérdést. Akkoriban mindig azt válaszoltam, hogy "nincs" és kész, nem erőltették utána tovább a témát, főleg, hogy még viszonylag friss volt a szakítás exemmel. Utána ahogy telt az idő egyre ritkábban kaptam már csak ezt a kérdést, de egyre furábban is néztek rám, hogy "még mindig" nincs senkim.

Azóta azt szoktam mondani, hogy nem is keresek senkit, másra fókuszálok. (azt már nem említem, hogy soha többé nem fogo senkit keresni, mert úgysem értenék meg).

Szóval ezen nincs mit felvállalni. Ha megkérdezik elmondom, hogy nincs senkim, semmilyen párkapcsolat nincs kilátásban. Mondjuk az a furcsa, hogy a legtöbben egyből azt kérdezik, hogy mikor nősülök meg, hogy tervben van-e a házasság. Nyilván a hagyományosabb értékrendet vallóknál jön elő ez a kérdés, de ekkora is mondani szoktam, hogy nagyon nincs még itt az ideje (itt sem teszem hozzá, hogy soha nem fog eljönni ez az idő :D).

A, Miért kellene ezt felvállalni, hangoztatni?;

B, Valamennyire azért látszódik a személyiségen, hogy kinek van/nincs párja.