Egy srác ezt írta, és nem igazán értem, hogy most elmebeteg lenne?

Másolom:

"Netán boncoljam fel, vagy nyúzzam meg magamat elevenen, hogy lásd, mi rejtezik bennem? Hogy mit jelentesz, hogy mennyit érsz nekem? Bár, ami ezt illeti, pontosan ezt teszem már, hónapok óta. Minden egyes vers, történet, üzenet, legyen az írásban, vagy szóban, pontosan ez. Szétszaggatom magam, felboncolom magam, majd a legértékesebb részeim ezüsttálcán kínálom fel, és te csak egykedvűen eldobod azt."

És így folytatódik:

"Néha azt érzem, hogy meg kellene ragadnom a hajad, feltekerni a kezemre, majd meghúzni, és kényszeríteni arra, hogy NÉZZ a szemembe. A szem sosem hazudik, és ha meglátnád a tekintetemben azt, amit érzek, azt a fájdalmat, amit okoztál, azt a rajongást és csodálatot, amit irántad érzek, azt a kínt, amitől nem tudok megszabadulni, azt a mérget, ami egész testemet, lelkemet, elmémet fertőzte meg, akkor, ha lenne egy parányi lelkiismereted, valami olyasmi, ami még léleknek is nevezhető, magad futnál el szégyenedben."

És ez a vége:

"Köszönöm, hogy megöltél, újból. Kár, hogy nem jössz ide, és húzod meg a ravaszt. Jobb lenne."

Megmondaná valaki, hogy mi van ezzel?