Érdemes-e megjátszanom magam ismerkedéskor, ilyen elcseszett jellemmel? (avagy "szívsz ha igazat mondasz, szívsz akkor is, ha nem")

Sajnos nem vagyok épp egy mintajellem. Igaz erős kettőség ural, ami azt jelenti hogy az egyik "énem" igazán szórakoztató, humoros a maga fanyar módján (szokták szeretni, meg tudok nevettetni másokat - rossz hogy akkor is röhögnek mikor panaszkodom vagy "savazok" másokat.

Na, de vissza az eredeti témához. Ismerkedéseim során erősen megjátszom magam. Ez nem tudatos, alapból előjön az, hogy imponálni szeretnék és ez az én kissé gúnyos-szarkasztikus-szemétláda-pesszimista jellemmel nem lehetséges. Így olyakor ezt visszafogom erőteljesen és kidomborítom a szórakoztató énemet (ez is a pesszimista-szarkasztikus énemből van merítve, csak jól adom elő, és egy értelmesebb ember gurul a nevetéstől ha előadom magam). Sajnos kritizálni is szeretek (pozitív és negatív irányba is) - és imádom mindezt viccesen megtenni. (imádom a vicces kritika-oldalat, Rossz PC Játékok, AVGN, Nostalgia Critic, Baaad Moovies. Egyedül Dancsót nem, ő nem vicces, csak erőltetett)

Szóval sikerült már így kapcsolatot létesítenem. Na de, előbb-utóbb mindig kibújt a szög a zsákból... És mindig szakítva lett velem, mert "pesszimista" (mintha én választottam volna) vagyok, vagy mert "elrontom a jókedvét mindenkinek"(csak mert rózsaszín szemüveg nélkül látom a dolgokat?)

Mindegy a lényeg az, hogy rossz már nekem ez az ismerkedés-összejövés-szakítás emiatt ciklus, és egyetlen módszernek azt tartom, hogy legközelebb ne játszam meg magam az elején, legyek már akkor is ilyen, mint máskor? De úgy pedig van-e egyátalán bárki aki szóba-állna velem? Barátként mókás ez a fanyar stílus, de ha többről van szó akkor már lehet nem...