Hogyan tudnám megértetni önmagammal, hogy szép rajzokkal nem lehet barátnőt szerezni? 23F

A művészetek, rajz az életem. Minden nap rajzolok, a munkám is ezzel kapcsolatos (grafikus vagyok), nem tudom letenni a rajzceruzát, mert a lényem része.

Jelenleg másfél éve vagyok egyedül, ami azt érzem, lassan kezd megviselni. Igyekszem méltóságteljesen és alázattal elfogadni, hogy most egy ilyen időszakban vagyok, ez az élet rendje. Hiszen nagyon sok ember életében van, hogy akár évekig egyedül vannak, mégis méltóságteljesen viselik a dolgot, nekem is kötelességem. Megfogadtam, hogy soha többé nem leszek "kényszerkapcsolatban", mert bizony, voltam már ilyenben is. Valamien szinten életem első kapcsolata is kényszerkapcsolat volt, mert hatalmas nyomást helyeztek a vállamra. ("Mikor lesz már barátnőd? Miért vagy még mindig egyedül?")

A baj, hogy sokak szerint "túl kedves", illetve "túl szerény" és "túl erkölcsös" vagyok. A valóság az, hogy nekem a pozitív értékek elérése a cél, illetve a becsület. Nem fogok bizonyos negatív szint alá süllyedni, csak azért, hogy "legyen valakim". Inkább legyek örökké egyedül, de nem fogok a "csak legyen valakim" útra térni. A "bulizós életmód" szintén nem én vagyok, soha nem érdekeltek a káros szenvedélyek sem. Az én világom a rajz mellett a könyvek, képregények, versek, illetve a béke meglelésére való törekvés.

Tudom, hatalmas hátrány, hogy különc vagyok, de egyáltalán nem tudok mit kezdeni a mai viselkedési normákkal. Utáltak az iskolában a kortársaim, de akkor is ugyanezt mondtam, hogy inkább vagyok egyedül, mint, hogy lesüllyedjek egy bizonyos szint alá.

Vannak barátaim, de társkeresés téren senki sem segít. Én úgy vettem észre, ez a dolgok rendje. Szerintem nagyon sok ember egyszerűen fél segiteni valakinek ilyen téren, vagy letudja annyiban, "Már nagy vagy, old meg."

Hiába volt már 3 kapcsolatom (1 évig tartó, fél évig tartó, 11 hónapig tartó), szerintem ez sok értelemben nem segítség. Egyrészt, mert minden ember másképpen van kódolva, másrészt, egyáltalán nem látok olyan (szabad, tehát nem párkapcsolatban élő) lányt, akivel úgy érzem, boldogok lehetnénk.

Az is nagy baj még, hogy egyszerűen nem tudom önmagammal megértetni, teljesen lényegtelen, milyen szépen vagy hogyan rajzolok, milyen képeim vannak a művészi galériámban, ettől még nem lesz társam. Naív vagyok ezen a téren, mert abban reménykedek, a rajzaim sokat megmutatnak abból, milyen ember vagyok, hogy értékes dolgok foglalkoztatnak engem, hogy igyekszem normális lenni. Nagyon boldog lennék, ha esetleg találnék múvész barátnőt, de a múltban már rájöttem, ez sem garancia a boldogságra.

Aminek viszont nagyon örülök, hogy már nincs az elvárás terhe a vállamon. Senki sem "várja el" tőlem többé, hogy barátnőm legyen, nem zaklat ezzel a dologgal senki. Valójában MOST érzem először ténylegesen, hogy nem "üres kötelesség" barátnőt szerezni, hanem egyéni döntés kérdése. Szabadnak érzem magam, ez nagyon fontos számomra.

Tény, hogy a könyvek, versek, rajz egy nagyon jó társaság nekem, de ők nem érző lények, nem ölelnek meg, nem szeretnek viszont. És elismerem felelősségem is, hiszen ha sokkal ügyesebb lennék lányok terén, már régen boldog lehetnék valaki mellett. Tehát én is hibás vagyok, naív dolog lenne pusztán azt mondani, "Nem találok megfelelő lányt, akivel szívesen összejönnék!"

Mit tegyek? Mit javasoltok nekem?