Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Szerintetek én gondolkodom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek én gondolkodom rosszul?

Figyelt kérdés

Egy jó ideje már egyedül vagyok, de több lánnyal is találkozgattam ez idő alatt, de egyikből sem lett komolyabb kapcsolat.


Volt olyan eset, hogy teljesen másképp láttuk a világot és rettentően különböztünk, máskor olyan dolgai voltak a lánynak, ami nálam nem fér bele, például dohányzás, rendszeres füvezés. De volt olyan eset is, amikor tudom nem illik ilyet mondani, de egyszerűen "nagyon buta" volt az illető. Tök kedves volt meg minden, de nem lehetett vele normálisan kommunikálni, szinte semmihez nem tudott értelmesen hozzászólni, pedig az értelmes beszélgetés számomra alap.


Sok ismerősöm szerint idióta vagyok, mert egyikkel sem jöttem össze, igaz nem az igazi, de addig sem lennék egyedül. Én szerintem meg az butaság, hogy csak azért összejönni valakivel, hogy ne legyen az ember egyedül.


Amúgy nincs semmi baj velem, infós szakon tanulok az SZTE-n, van jövőképem, barátaim szerint értelmes, humoros ember vagyok. Nem dohányzom, nem iszom, nem drogozom, valahogy nem élek ilyen szerekkel. Külsőleg lány barátaim szerint 10/7, bár lehet jóindulatúak voltak :D Ami pozitív, az hogy magas vagyok (195 cm), viszont hátrány, hogy eléggé vékony, de ez ellen mindig is próbáltam tenni. Sőt még válogatós sem vagyok, annyi kikötésem van mindig, hogy vékony lányoknál kezdeményezek, de ez gondolom érthető, hisz én magam is vékony vagyok. Ezeket csak azért írtam le, mert sok ilyen kérdés alatt a kérdezőt szokták szapulni, hogy menj el otthonról, kezdeményezz, vagy biztos ronda és azért van egyedül.


Másik kérdés, lányok: Annyi szép lány jár az egyetemi könyvtárba (TIK) természetesen Szegedről van szó, de soha nem tudtam, mit szólna az illető, ha könyvtárban zargatná az ember valamilyen indokkal, vagy csak szimplán meghívná egy kávéra? Végül is a könyvtárba a nyugalom miatt ül be főként az ember. Örülnétek, vagy zavarna, hogy könyvtárban háborgatnak titeket?


Bocsi hogy hosszú lett, unatkozom azt gondoltam megkérdezem, ki mit gondol.


20/F



2016. júl. 30. 14:09
 1/3 anonim ***** válasza:

A fuvezos csajt megertem,hogy nem eroltetted. Viszont a kis butacskat igazan megtarthattad volna ,akar csak elvezkedes szempontjabol is.

Szerintem ez a konyvtaros dolog jo otlet, menj oda hozza beszelj vele es hivs meg akar egy kavera. Pl.szia , latom nagyon tanulsz ,gyere meghivlak egy kavera el ne ajulj a konyvek kozott, ha az megvan onnan mar nyert ugyed van.

2016. júl. 30. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem jó, hogy nem jöttél össze velük. Ha nem tolerálod a dohányzást, füvezést, teljesen érthető, hogy nem ilyen szerekkel élő lánnyal szeretnél kapcsolatot. Jó dolog, hogy fontos neked az értelmes, tartalmas kommunikáció, szerintem egy jó kapcsolat alapját ez képezi. Tényleg jobb egyedül, mintsem olyannal együtt lenni, akit egyébként alig viselünk el, és esetleg csak szex miatt vagyunk együtt vele... Bár ugye ez emberfüggő is, van akinek az is elég. Ne hagyd, ha az ismerősök lehülyézzenek, amikor más állásponton vagy. ;) Nekik más az értékrendjük, és ennyi.

A könyvtárban meg szerintem lehet próbálkozni, legyél magabiztos, és az esetleges csalódás se tántorítson vissza! Sok sikert! :)

21/L

2016. júl. 30. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Készülj fel arra, hogy az egyetemen nem sokáig marad szingli egy olyan lány, aki nyitott egy kapcsolatra. Jönnek hamarosan a gólyák, ami új szingli lányokat is jelent, szóval lehetőleg ne jövő év januárjában kezdj el próbálkozni az ismerkedéssel, addigra lehet, hogy más már lecsapott a lehetőségre előtted.

Egyébként teljesen egészségesen gondolkozol és emberileg is rendben vagy, kívánom, hogy legyen sikered a társkeresésben!

2016. aug. 1. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!