Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit kéne tennem abban az esetben, ha van egy lány, aki nekem nagyon tetszik és én is neki, viszont már több mint tíz éve kapcsolatban él valakivel?

Figyelt kérdés

A helyzet az, hogy megismerkedtem egy lánnyal aki nekem már az első pillanattól kezdve nagyon tetszett, viszont múltkor sikerült olyan helyzetbe kerülnünk, amikor tudtunk jobban négyszemközt beszélni és elmondta nekem, hogy én is nagyon tetszettem neki már az első pillanat óta (egyébként külső szemlélők is így látják).


Részleteibe nem akarok nagyon belemenni, de a lényeg; hogy már több mint 10 éve van neki egy kapcsolata, amiről igazán semmit sem tudok. A kollégáim szerint ha ennyi idő alatt nincs házasság, nincs család, akkor az a kapcsolat már halálra van ítélve; úgyhogy nem érdemes feladnom.


Szerintetek?


(Annyi kis adalék még a dologhoz, hogy ettől függetlenül munka után találkozgatunk, megvár ha úgy van és jól érezzük magunkat. Viszont azt is mondta, hogy megcsalni nem tudná a barátját, úgyhogy ez egy eléggé érdekes szituáció.)


Valami azt súgja nekem, hogy én ebből a dologból jól kijönni nem igazán fogok.


2016. dec. 3. 10:44
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
Jobban kell kinézni, mint a pasija.
2016. dec. 3. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
Ne add fel szerintem, lehet ez kell neki ahhoz hogy legyen ereje szakitani. Viszont addig ne legyen koztetek semmi amig nem szakit es ha o megis akarna, akkor az sokat elmond rola. N
2016. dec. 3. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
Neked semmit nem kell tenned.. Neki kell kilépni a kapcsolatából, ha tényleg akar tőled valamit.
2016. dec. 3. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:
1: Ez szerintem megvan... és egyéb szinten is ráverek szerintem.
2016. dec. 3. 10:52
 5/17 A kérdező kommentje:
2-3: Köszönöm a válaszokat. Igazából én is ezen gondolkodtam. Ha annyira jó lenne a kapcsolata, akkor nyilván nem flörtölne folyton és érezné jól magát velem. Ez nekem azért egy kicsit többnek tűnik, mint szimpla barátság.
2016. dec. 3. 10:53
 6/17 anonim ***** válasza:

Eltakarodni a közelből és nem szemétkedni, csábítani stb.


Vagy ha mégis akkor nem visítani, ha betörik fejed.

2016. dec. 3. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
Emlékezni sem árt majd a helyzetre, amikor téged is elhagy egy másik pasiért 10 év múlva.
2016. dec. 3. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:
7: Az előző kapcsolatom is így alakult, úgyhogy tudom, hogy miről beszélsz. Van némi kis tapasztalatom ezen a téren. Nem hagyom, hogy újra előforduljon.
2016. dec. 3. 12:09
 9/17 anonim ***** válasza:

TE vagy a harmadik fél...

Hát. Nem etikus Nőként tekinteni egy olyan nőre, akinek párja van évek óta. HA szakít magától, akkor oké, de gondolkodj mielőtt cselekszel... Vannak más nők. Én békén hagynám, amíg nem szakít. Maximum beszélgetnék vele mint a barátja, de addig nem csábítanám stb. És sosem mondanám ki azt a mondatot, hogy "Szakíts vele!", vagy bármi ehhez hasonlót. Nem tartom etikusnak, hogy Te szednéd szét őket.

2016. dec. 3. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
Nem hagyod, hogy újra előforduljon? Hiába van tapasztalatod, naiv vagy. Aki menni akar, az menni fog.
2016. dec. 3. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!