Vannak itt olyan lányok, nők, akiket valamiért mindig a rendes pasik találnak meg?

Intelligencián múlik.

Egy okos nő sosem égeti le magát alpári veszekedésekkel, sosem ad akot arra, hogy akárki is paraszt módon viselkedjen vele, mert egy igazi nő már az első mondata után kivívja azt a tiszteletet, hogy a taplók hozzá sem mernének szólni.

Nekem csak ilyen kapcsolataim voltak. Azt nem mondom, hogy csak ilyen férfiak próbálkoztak, mert a hugyagyu idiótáktól kezdve a "dugódaniig" mindenkivel összefutottam már ismerkedés alatt, de kapcsolatot csak normális férfiakkal kezdtem.

Ez szimplán annak köszönhető, hogy aki nem ilyen, az zsigerből taszít. :D semmi különleges képesség nincs mögötte.

És nem, a tipikus rossz fiúk nem vonzanak, sőt, minél idősebb vagyok, annál kevésbé látok bennük bármit is, ami érdekelhet hosszútávon. Nyilván ha előnyös a külsejük az nekem is feltűnik, de ettől még nem érdekelnek kapcsolatra. Nekem semmi kedvem "nevelni" egy férfit, sőt, akit nevelni kell az max fiú. Egy férfinek van kiforrott személyisége és nem szorul második anyára.

Szerintem ott kezdődik, hogy eszünk ágában sincs "nevelni" valami tapló barmot. Ha ezeket elkerüljük akkor konkrétan megszűrjük a pasikat, szóba se állunk, akár még barátként sem a "rosszfiúkkal".

Így azért nem akkora mutatvány értelmes pasival összejönni.

Teljesen úgy vagyok ezzel, mint a 2. válaszadó. Nekem is teljesen normális kapcsolataim voltak (jelenleg a 3. kapcsolatban vagyok, szóval azért nem túl nagy ez a szám, de összesen a kettő 11 évet tesz ki). Mindkét előző párom maximálisan normális volt, figyelmes, odaadó, nem voltak hatalmas balhék, ok nélküli féltékenykedés, bántalmazás pedig aztán pláne nem. A szakítás mindkét esetben azért történt, mert egy idő után más irányba haladtunk, mások voltak a célok, tervek. De abszolút úgy érzem, hogy mindkettő pozitívan hatott a jellemfejlődésemre:)

És ugyanazt tudom mondani, amit a második válaszadó: soha nem "pasiztam". Soha nem mentem el se buliba, se bárhová máshová úgy, hogy ne én most pasit akarok fogni. Egyszerűen nyitott voltam, barátkoztam, ismerkedtem. És a kapcsolataim mindig barátságból alakultak ki. Rám egyébként is jellemző, hogy csak úgy tudok beleszeretni valakibe, ha már ismerem. Egy random jó pasit lehet, hogy megnézek az utcán, de a külső alapján eszembe sem jutna, hogy akarok tőle valamit. Ha valamiért megismerem, beszélgetünk, szimpatikussá válik, akkor tudok csak szerelmes lenni.

Az is érdekes egyébként, hogy abszolút nem vagyok top csaj. Kifejezetten rondának sem tartom magam, de azért a tökéletes szépségtől elég messze állok. Ennek ellenére elutasításban se nagyon volt részem, mivel alapból csak olyanok felé fejeztem ki a vonzalmam, akiknél éreztem is, hogy van esély. Sőt, általában csak olyanokba szerettem bele, akiken éreztem, hogy vonzódnak hozzám.

Az ilyen tipikus dugódani, partyarc típusú férfiak sosem vonzottak, és én sem vonzottam őket soha:)

És nem, nem idegesít. Én nem vágyom rosszfiúra. Én egy normális, stabil párkapcsolatra vágytam mindig is, ahol kölcsönösen építjük egymás személyiségét, nem pedig romboljuk.

4# vagyok.

Ezt nem lehet megjátszani, max ideig óráig. Aki három nap után lefekszik egy ismeretlennel, valószínűleg még elhiheti a vetítéseket, de különösen a valódi érdeklődést, törődést, figyelmet nem lehet színlelni. Nem tudod elhitetni vele, hogy tényleg érdekel, ha közben nem kérdezel semmit az életéről, nem jegyzed meg a dolgokat amiket mond, azt mondod törődsz vele, de tettekben nincs nyoma... Ezek nagyon hamar kijönnek, mert aki csak dugni akar, maximum három napig bírja, aki meg hűtlen, általában lebukik. Azt, hogy valaki "normális", nem lehet tettetni. Ha legalább napjában egyszer beszélsz emberekkel akkor ezt látod.