Akik itt panaszkodni szoktak, hogy "nincs senkim, beleőrülök a magányba", azok nem gondolnak bele, hogy létezik az ő állapotuknál rosszabb is: a párkapcsolati magány?

Mindenkinek a maga baja a legnagyobb,szóval nem szoktak..

Te tàrsas magànyban élsz?

A társas magány ismerem mert az én általam preferált témák nem érdeklik a körülöttem lévőket. A párkapcsolati magányt igazából nem éreztem mert összekötött a munkánk s az időszakos testi együttlét...volt némi közös témánk. Később a családi ház építés.

Ott van a probléma mikor a te problémád és a társadé egymással nem megosztható. Igazából nem álltok ki egymásért,egymás mellett. Nagy kérdés hogy mit kerestek egy közös fedél alatt?

A kapcsolati magányból akkor szállsz ki amikor akarsz. Aki benne marad, miért is teszi? Csak nem azért, mert "nem akar egyedül lenni sokáig"? Azt hiszem ez képmutatóvá teszi az egész szituációt.

A natúr magányból viszont nehéz kiszállni. Körbevesznek emberek, de sokat nem ér, ha nincs semmi közös téma vagy azonos mentalitás. Sok helyen szorulok ki azonnal, mert a többiek vidáman bégetve tárgyalják ki... a szulejmánt meg az éjjel-nappal budapestet. Szenzációs. Én is szeretek pár sorozatot, de nem ilyen suttya szarokat. Még rosszabb, mikor a "magyar közélet" a fő téma, ami inkább bulvár. Balázs, Majka, Gőzike, Ördög Nóra stb. Felemelő szellemi táplálék.

Marad az olvasás és a remény, hogy vannak még akik szintén parkolópályára kerültek és nem tudnak azonosulni a birkanyájjal és nem is kívánnak részt venni a "Ki a legjobb az ikszfaktorban?" meddő vitákban.