Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Hogy másszak ki ebből? (F/28)

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy másszak ki ebből? (F/28)

Figyelt kérdés

Elég kínosnak érzem, adnátok tanácsot?

28/F vagyok, és volt egy lány, nagy szerelmem volt, ő 23 volt akkor (ez két éve volt). 2 éve jártunk együtt már akkor, épp meg akartam kérni a kezét, együtt is éltünk már 1,5 éve. Volt nagy koppanás, amikor közölte, hogy nem szeretné, és amúgy sem szeretne elköteleződni még, előtte az élet, stb. Ezután elköltözött tőlem, a munkahelyén elvállalt egy külföldi kiküldetést két évre. (Ahogy tudom közben, lett új barátja ott kint, élik az életüket).

Engem ez a szakítás nagyon padlóra tett, kb. egy évig nem volt senkim, nyitott sem voltam senkire. Aztán elkezdtem ismerkedni, lett egy helyes lány. Ő eléggé benne volt a dologban, én pedig úgy voltam, miért ne, és hát szexeltünk. Párszor még felmentem hozzá, mivel alapból figyelmes vagyok, mindig vittem valamit (egy köny, gyümölcs, stb), és szerintem ő magát a gesztust félreértette, többnek tudta be, mint ami ez az egész részemről. És most jön az, hogy én ebbe nem akarok jobban belemenni. Tudom, hogy annak vége, de még mindig a szerelmemhez hasonlítom akaratlanul is. Közben a maga nemében helyes, aranyos, és ha nem most jöttünk volna össze, akkor állítom, hogy lehetett is volna valami belőlünk. Nem akarom egyre jobban átverni őt, szerintem beleéli magát, hogy egy már kapcsolat. Utálom magamat, hogy másszak ki ebből most? (Persze mondhatjátok, hogy tetű vagyok, de pont ez az ,hogy szexelni sem szeretnék vele, mert kihasználásnak érezném, és egyértelmű ,hogy nem szeretnék tőle/vele komolyabbat. Hogy másszak ki ebből?

(Ha ez számít, befigyel egy kiküldetés a multinál, ahol dolgozom, vegyészmérnök vagyok, 1,5 évre küldenének ki egy nyugat-európai országba. Erre is hivatkozhatnék, de jellemtelen dolog lenne.)

Őszintén írjatok légyszi.



2018. júl. 30. 08:57
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Legyél vele őszinte. Szerintem ha finoman elmagyarázod neki a szituációt, akkor ő sem fog többet látni a dolgok mögé.
2018. júl. 30. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
87%
Szex előtt kellett volna elmondanod neki. Így már tök mindegy mit teszel, a tényen nem változtat, hogy ingyenqrvát csináltál belőle.
2018. júl. 30. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
60%
@2 egyetértek.
2018. júl. 30. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Hmmm.....erzesem szerint, ha meglesz a nagy vallomás, jobban fogod banni ezt a vallomást es az utana jovo jarulekos károkat, mint a “nagy szerelemben” levo csajnal elszenvedett fajdalmat.
2018. júl. 30. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
80%

A hozzád hasonló gyáva, jellemtelen, gennyládák rosszabbak a diszkós díszpötsöknél is. Azok is csak baxni akarnak, de ők legalább nem vernek át közben, hogy ez talán több is lehet. Gondolom nem mondtad a csajnak, hogy te csak ürítésre használod, mert akkor nem hinné, hogy jártok. De dugni jó, szal kussolsz, és hagyod, hogy reménykedjen hiába.


Szánalmas vagy komolyan...

2018. júl. 30. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
86%

Húzzátok már karóba, és nyúzzátok meg elevenen.

Utolsó, ha jellemtelen lenne, akkor nem kérne itt tanácsot, dugná, amíg lehet. De: szarul érzi magát ebben a helyzetben.

Tudod, inkább az a szánalmas, ha annyira ritka az a jelenség, hogy egy férfi figyelmes (visz egy könyvet vagy egy tál gyümölcsöt), hogy már abból messzemenő következtetést vonnak le a szebbik nem tagjai.

A csaj is ott volt, nem erőszakolta meg a kérdező, úgy tudom.

Másrészt honnan a bánatból tudná ELŐRE , hogy köszöni, mégsem akar elmélyülni a kapcsolatban?

Pozitívum, hogy mihelyt rájött erre, el szeretné mondani a nőnek, csak rosszul érzi magát ettől, ezért kért itt tanácsot.

Ugye első szex előtt már mindenki viszi a lánykérő gyűrűt is? Ne röhögtessél már, utolsó, mert nagyon hülye vagy, vagy egy idióta nő, vagy egy irigy pasi lehetsz.

2018. júl. 30. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Légy őszinte. Komolyan mondom. Hasonló volt a helyzet nálam is, ha a srác őszinte lett volna, nem lett volna gond. Többre értékeltem volna, mint a vetítést, és a ködösítést. Engem egy pár hetes affér, 2 évre taccsra vágott.
2018. júl. 30. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
68%

Csinálj úgy mint a nők! Tiltás, törlés neten mindenhol, telefont meg kinyomod ha hív és kész.


Még ilyet, hogy foglalkoznál a másik érzéseivel és tisztességes lennél? Hát mi vagy te? Férfi?

2018. júl. 30. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

:D


Én azzal egyetértek, hogy attól, hogy kipróbáltad milyen lenne vele, viszont nem mélyült el a dolog, amennyire kellett volna, még nem kell karóba húzni magad.


Mondd el neki hogy ezt érzed és kész.

2018. júl. 30. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

Megbeszéltem tegnap a lánnyal. Hát nem éreztem jól magam a szituban, de ő sem, viszont legalább ez nem nyomja a lelkem már. (Szept.1-től pedig indulok külhonba 1,5 évre).

De akkor a végkövetkeztetés, ha jól veszem ki, amit írtatok: Semmi figyelmesség a jövőben, mert az ráutaló magatartásnak számít, ha viszek egy doboz csokit vagy egy tálca sütit. Tehát akkor az már lánykérés, ha jól gondolom.

Dugni csak a dugásért menjek, és akkor én leszek a hű de gerinces pasi.

Kicsit gondolkozzatok el ti is azért, akik itt osztottátok a fejemet.

A normális tanácsokat köszönöm.

2018. júl. 31. 08:06
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!