Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Léteznek szép lányok/nők...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Léteznek szép lányok/nők közül is olyanok, akik úgy gondolkodnak, mint én?

Figyelt kérdés

28/F


Nekem sajnos elég speciális a látásmódom, talán régimódi, talán kelet-ázsiai, de világ életemben csak egyetlen párt szerettem volna találni magamnak, akivel örökre együtt maradok. Nem voltak tinédzser koromban sem olyan fétiseim, hogy jajj, össze kell szednem mindenféle csajokat, akik vagy megmaradnak vagy nem, és jól kiélem magam, meg ilyenek. Én úgy voltam vele már akkor is, hogy ha találok magamnak egy normális lányt, akkor vele először összebarátkozom hogy jól megismerjem, majd ha minden stimmel, néhány év ismeretség után összejöhetünk, és együtt maradunk hűségben életünk végéig. Ismerem magam, és én nagyon ragaszkodó típus vagyok. Mindenem mellett kitartok. A házam mellett, a városom mellett, az országom mellett, a barátaim, a munkahelyem, a kocsim mellett a végsőkig. Ha nem csalna meg az aktuális párom, soha nem szakítanék vele, még akkor sem, ha elhidegülünk, mert ilyen típus vagyok. Aztán az évek elteltek, és én soha nem találtam magamnak egy olyan szép lányt se, aki úgy gondolkodna, mint én. A legtöbbjük összejött már korábban is mindenféle srácokkal. Nekem olyan kellett volna, akinek én vagyok az első és utolsó, és aki nekem is az első és utolsó. Persze, ehhez évek ismeretsége és barátsága kell, és ezért nehéz, ezért is nem jött soha össze. Most már túl idős vagyok, úgyhogy szinte teljesen feladtam az egészet. Ilyen korban olyan szép lányt találni, aki még soha nem volt együtt mással, gyakorlatilag lehetetlen. De mégis nyugtat az a gondolat, hogy 7 milliárd emberből, ahányan most élünk, a nagy számok törvénye alapján BIZTOSAN van valahol, a világ valamely távoli zugában egy olyan nő, aki pontosan ugyan úgy gondolkodik mint én, és ugyan olyan életet élt le eddig nőként, mint én férfiként. Még ha soha nem is fogjuk egymást megtalálni, akkor is megnyugtat belegondolni, hogy valahol biztos létezik, és talán ő is éppen énrám gondol. Nektek mi a véleményetek erről a felfogásról? Minden ismerősöm megvet emiatt a tulajdonságom miatt, de én sajnos változni már nem tudok, és nem is akarok. Vannak akik még így gondolkodnak? Vannak olyan szép nők, akik mondjuk 20 fölött találták meg az első, és egyetlen férfit az életükben, és azóta is együtt vannak? Van még számomra szikrányi remény is?



2018. okt. 15. 20:39
1 2 3 4 5 6 7
 1/62 A kérdező kommentje:

Ja, és mielőtt még megkérdőjelezné valaki, hogy miért csak kifejezetten a "szép" lányokat kerestem eddig, és emiatt esetleg felszínesnek gondolnának: Egyrészt én magam is jó kiállású vagyok, és csak magamhoz való párt akartam, másrészt, mert egy szép lánynak sokkal nehezebb megtartania a szüzességét, mert sokkal többen ostromolják, ezáltal jóval nagyobb teljesítmény, ha ennek ellenére

is kitart az elvei mellett.

2018. okt. 15. 20:45
 2/62 anonim ***** válasza:
90%
Vallásos csajok közt maximum. Itt a környéken van egy templom, amikor vasárnap arra sétálok, akkor egész szép csajok is szoktak ki-be járkálni kiöltözve. Bár nem tudom, hogy a család nyomja rájuk, vagy ők is így gondolkoznak, mondjuk nekem vallásos csaj sem nagyon kéne.
2018. okt. 15. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/62 anonim ***** válasza:
84%
buta vagy 28 éves fejjel, sajnálom
2018. okt. 15. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/62 anonim ***** válasza:
72%
Nem ertek teljesen egyet a kerdezovel, de azert butanak nevezni eleg gaz egy ember csak azert, mert neki mas a latasmodja egy bizonyos dologrol...
2018. okt. 15. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/62 A kérdező kommentje:
Buta semmiképpen nem vagyok, maximum régimódi. Ha olvastál mondjuk 18-19. századi könyveket, láthatod, hogy nagyon sokan gondolkodtak régen így, főleg japánban. Akkor ők is mind buták, ha én is. Egyszerűen megváltozott a világ, és ha valami más, mint az átlag, attól még nem lesz hülyébb.
2018. okt. 15. 20:58
 6/62 A kérdező kommentje:
A vallásos lányok és nők nem túlzottan mérvadóak sajnos. Mert nekik nem alakult ki saját világképük, hanem valaki rájuk erőltette azt a világképet, amit kénytelen-kelletlen elfogadtak, de az is lehet, hogy titkon nem. Az az igazi, ha valakinek belülről fakadóan alakul ki egy bizonyos látásmód.
2018. okt. 15. 21:00
 7/62 anonim ***** válasza:
92%

"Ha olvastál mondjuk 18-19. századi könyveket, láthatod, hogy nagyon sokan gondolkodtak régen így, főleg japánban. Akkor ők is mind buták, ha én is."


És persze ezt az értékrendet ők mind független, szabad individuumok módjára csakis maguktól választották, nem ám rájuk erőltették, ugye?

Csak hogy tudd: állítólag Japánból származik az a mondás, hogy "A kiálló szöget be kell verni."

2018. okt. 15. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/62 A kérdező kommentje:
Sok könyv elolvasása után azt kell mondjam, persze akkor nem éltem úgyhogy biztosra nem mondhatom: A szabad, és rangos férfiak mind maguk dönthettek, milyen párt találjanak maguknak. És régen prioritás volt az, amit én fent leírtam, akár ezt nevelték beléjük, akár nem. Nőkkel kicsit más volt a helyzet akkoriban. Nekik legtöbbször meg lett szabva, kivel legyenek együtt.
2018. okt. 15. 21:10
 9/62 anonim ***** válasza:
84%
És mi van, ha találsz egy 25 éves szép, szűz lányt, összejöttök és 2 év alatt kiderül, hogy nem illetek össze, rossz a kapcsolat? Akkor is elveszed feleségül és leéltek együtt 30-40 évet egy szar kapcsolatban szeretet és szex nélkül? Mert azt gye nem teheted meg, hogy bemocskolsz egy szűz lányt, aztán nem veszed el, mert így már másnak nem fog kelleni.
2018. okt. 15. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/62 anonim ***** válasza:
91%

"Nőkkel kicsit más volt a helyzet akkoriban. Nekik legtöbbször meg lett szabva, kivel legyenek együtt."


Ezek szerint ez az, ami neked hiányzik?

Ja, egyébként nem legtöbbször, hanem a kezdeti időket leszámítva, MINDIG.

2018. okt. 15. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!