Normális, hogy soha nem tudnám elképzelni, hogy nekem barátnőm legyen? Van köztetek ilyen hozzám hasonló emberke?

Annyira tévúton zajlott az egész fiatalságom és annyira a periférián kívül éltem le az eddigi életemet, hogy még a szociális kapcsolataim is nullák. A karrierem romokban, 27 évesen mamahotelben élek, miközben még mindig tanulok tehát nincs egzisztenciám. Az egész életemre az önállótlanság, döntésképtelenség és önbizalomhiány valamint időszakosan felerősödő illetve enyhülő, de konstans szorongás volt jellemző. Van egy jó szakmám, de soha nem dolgoztam benne (nem is értek annyira hozzá, de soha nem is mertem állásinterjúra jelentkezni). Soha nem szólítottam le még egy csajt sem, sőt egy normálisat se beszélgettem velük. El se tudom képzelni, hogy viselkednék, ha esetleg elmennénk egy kiülős helyre vagy egy annál is közösségibb helyre. De en bloc nem tudnám elképzelni, hogy legyen mellettem egy lány, akivel a párkapcsolat minimális szikrája is felgyulladhatna. Olyan szinten nulla az önbecsülésem, hogy szerintem őt sajnálnám meg, amiért az idejét és érdeklődését rám fordítja. Számomra annyira életidegen kiindulva a szerencsétlen életemből, a külsőmből és a világhoz fűződő viszonyomból.