Mi tévő legyek? 20 éves lány vagyok. A szüleim 25 év házasság után elkezdték marni egymást. Anya 20 éve megcsalta Apát és Apa (50 éves) 2 éve elkezdte ezt hánytorgatni.

Sajnos ezzel sok mindent nem tudsz tenni. Az jó jel, ha elmentek terápiára, azt jelenti, hogy alapvetően érdekli őket a kapcsolatuk.

Viszont sok mindent lazábban vesznek, merthogy simán belefér nekik az, hogy isznak és eljár apukád keze. Márpedig amíg ezt nem tekintik komoly problémának, addig nem fognak akarni változtatni rajta.

Próbálj meg beszélni velük erről, főleg apukáddal. De ha valóban kapuzárási pánik, akkor valószínűleg egyszerűen ki kell várni, amíg vége lesz..

Mikor derült ki ez a megcsalás?

Mert ha már régen, akkor csak egy indok apukádnak.

Viszont ha apukádnak eljár a keze és isznak is akkor lehet hogy jobb is lenne nekik külön.

amit most írtál kérdező az elég furán jön le.

Már bocs de nekem úgy tűnik, hogy nem a szüleid kapcsolatát akarod védeni, hanem saját magadat. Nem akarsz bizonyos dolgokat megtudni és csöndet, nyugalmat szeretnél.

Ha ez valóban így van akkor a megoldás az hogy költözz el.

Valószínűleg elkövették azt a hibát, hogy rád is, mint egy "terapeutara" tekintenek. Tőled remelnek megoldást, de gondolom mimdketten a sajat oldalukra akarnak állítani.

A megcsalas nem a valos problema mar ennyi idő utan, max, ha valami új derült ki (pl. Nem ő az apukad), csak a valodi problema palastolasa.

Gondolom tudják, és már te is tudod mi a bajuk egymassal. Azt kell megoldani, n em pedig regi dolgokon lovagolni.

A megutes pedig oriasi hiba egy ferfi részéről!!! Inkabb hagyja el anyukad, minthogy usson!

Kitartast!

Ahogy sokan, sajnos mi is hasonló cipőben jártunk. Már kiskorunktól akaratlanul is belefolytunk a szüleink problémáiba (ott is volt megcsalás, ott is kb 20 éve), és sok más baj. Akkoriban mi is mondtuk ne marják egymást, de nem hallgattak ránk, később anyuám depressziós lett, és 4 éve (napra pontosan) meg is hallt. Leugrott a lépcsőn, és egy hónap múlva a sérülés következményeibe hallt bele. Csak azért írom lásd, milyen helyzetbe vagyok... a testvérek sokmindent máshogy látunk, de sajnos mindezek után is úgy látom: ebben Te, illetve mi, a gyerekek nem tudunk segíteni, nekik kell, nekik kellene eldönteniük mit akarnak, hogyan tovább. Minél jobban belefolysz, annál jobban csak a saját álláspontuk védelmére használnak ki, utólag pedig (bármit csinálsz amúgy) téged fognak vádolni. Sajnos ez az igazság. Te hiába gondolod a legnagyobb jóindulattal hogy mi lenne nekik jó, ha egyikük vagy mindekettejük nem teszik azt, te nem tehetsz semmit. Csak magad őrlöd fel, te fogsz belebetegedni (nálunk anorexia, depresszió, gyerektelenség voltak a gyerekek "tünetei"). Rájuk kell bízd a döntést, különben mögéd fognak bújni.

Én elmondanám amit érzek, hogy szereted őket, nem akarsz és nem tusdsz igazságot tenni köztük, te szerinted hogy lenne nekik jó, de nekik kell eldönteni, és téged hagyjanak ki ebből. Ha ezt nem teszed, te is rámész. Hidd el tudom mit beszélek.

Nagyon jó, hogy eljöttél otthonról, és ne folyj bele az ügybe! Tudom, nagyon nehéz, de ez az ő dolguk, az ő terhük, amit nem lett volna szabad átrakniuk rád!

Ha te átveszed a terheket, akkor nincsenek arra kényszerítve, hogy maguk olják meg, vagy segítséget kérjenek, mert már minden olyan reménytelen.

És ne engedj semmiféle zsarolásnak - annak sem, hogy csak Te tudod apukádat megnyugtatni, mert ez így nem normális. Anyád a felesége. Ne menj vissza!