Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek? Bővebben lent.
Pár éve megismerkedtem egy sráccal, egymásba szerettünk, minden úgy volt, ahogy lennie kell. Én gimi után dolgozni kezdtem, szuper, stabil állásom volt, szerettem is bejárni, jól is kerestem, ő is dolgozott, minden rendben volt. 2 főiskolára is felvettek, közben egyre sikeresebb voltam a hobbimban is, egyre magasabb szintekre léptem, szóval szuper életem volt, ilyet kívánok mindenkinek. Egyedül annyi rossz volt a dologban, hogy a szüleim valamiért kezdettől fogva nem akarták elfogadni a páromat (eddig bárkivel jártam, senki nem tetszett nekik), és ezt éreztették is velünk. Inkább velem is ridegebbek lettek, mint hogy legalább megpróbálják megismerni. Nem ártott pedig senkinek sem, nem bunkó, nem c típusú állampolgár, nincs beütése, az ég világon semmi baj nincs vele, csak nem iszik (egy kicsit sem), mint apám (akinek a hullarészegség az alapállapot), illetve nem multimilliárdos, amit anyám elvárt volna.
Aztán kiderült, hogy terhes vagyok. Nem számítottunk rá, védekeztünk is, a mellett történt. Ha már így lett, azért nagyon örültünk neki, szerettük egymást, meg se fordult a fejünkben, hogy ne tartsuk meg a picit. Anyámék még ellenségesebbek lettek, az esküvőnkre sem jöttek el, szóval az is olyan volt, amilyen.
Kb. 9 hónapig a baba születése után nem tudtunk elmenni otthonról, a szüleimnél laktunk. Az egész szenvedés volt, mindenbe bele akartak szólni, bármit csináltunk, az rossz volt, minden nap veszekedtünk...
Hozzá tartozik a történethez, hogy hitelt sem tudtunk volna felvenni, azon kívül, hogy nem tudtuk volna fizetni, a szüleim hitele is az én nevemen van, tehát még egy jó darabig nem is fogunk tudni (ők bebukták az övéket -svájci frank-, és hogy ne vigyék el a házat, 10 milliót vettem fel).
Pár hónapja végre el tudtunk jönni onnan (persze akkor meg azért voltunk mi a hülyék, mert ott minden megvan, itt meg fizetünk egy albérletért...persze, csak közben nem őrülünk bele abba, hogy minden nap, de tényleg minden nap, szünet nélkül veszekedni kell valakivel), de egyáltalán nem lett jobb.
Közben egy vállalkozáson dolgozunk, ami a párom álma volt, de úgy kezdtünk bele, hogy megígérte, hogy nem lesz fontosabb, mint én, vagy a baba. Gép előtt ülős munka ez, segítettem mindenben, amiben csak tudtam neki, nélkülem szerintem nem is tartana itt, voltak kapcsolataim ebben az ágban. Sajnos nem tudta elkerülni, hogy átessen a ló túloldalára. Jelenleg úgy néz ki egy napunk, hogy hazajön a munkából, eszik, és leül a gép elé. Ha én nem játszok a picivel, akkor szegénykém csak van a járókában, persze olyan is kell, de nem egész nap. Fáradt vagyok, szeretném, ha segítene, de egyszerűen nem képes rá. Kipróbáltam, ha hagytam a gyereket sírni a járókában, vagy meg se mozdult, akárhogy üvöltött, vagy nagy nehezen felkelt, és még engem szidott, hogy nem vagyok képes megmozdulni...
Alapból vashiányos vagyok, a terhesség óta elég durván, szülés után vérátömlesztést is kellett kapnom + vasinfúziókat előtte, annyira le voltam gyengülve. Most sem érzem magam jól, gyenge vagyok, és iszonyúan fáradt, de nem érdekli. Próbáltam szépen mondani, próbáltam csúnyán, veszekedve, de semmi nem hat rá. Ráadásul szokik le a cigiről, és szenved a nikotinhiánytól, és ideges, ha hozzám is szól, nagyon bunkón. Elegem van ebből, véget akarok vetni az egésznek, de abból a 38ezer forntból, ami nekem jár (gyes) nem tudom egyedül nevelni a kicsit. A szüleimhez nem mehetek vissza, mert ugyan a picit imádják, minden nap azt hajtogatnák, hogy "én megmondtam", túlzás nélkül, minden nap. Nincs barátom, akinek elmondhatnám, mit érzek, mert szégyellem, illetve, akinek elmondhatnám, az meg nemsokára kiutazik külföldre az ottani párjához, és talán többet nem látjuk egymást. Teljesen tanácstalan vagyok, a legjobbat szeretném a pici lányomnak, ezerszer többet érdemel, mint amit jelenleg adni tudok neki, de segítségre van szükségem, és nem tudom, kihez forduljak. Ha meg tudnám oldani egyedül, az lenne a legjobb, de erre esély sincs. Nem tudok így élni tovább, minden nap eszembe jut, hol tartottam, milyen jövőt építhettem volna fel, aminek 20 évesen már a felénél jártam, de a helyett, hogy a párom segítene abban, hogy visszakerüljek, még hátráltat is. Nem tudom, mit csináljak, elegem van, meg fogok őrülni így. Nem érdekelnek a negatív, kioktató kommentek, ha ilyenre lenne szükségem, hazamennék a szüleimhez. Segítség kell.
Kedves utolsó, szerintem nálunk is ez lesz a megoldás, amit te írtál. Annyi a gond, hogy iszonyúan emberfüggő vagyok, gyűlölök egyedül lenni, ha valamit csinálok, akkor is az a jó, ha ott van valaki, ha nem is segít, csak ül és nézi, és közben beszélgetünk, az is rengeteget segít. Tudom, hogy ez nem szerencsés dolog, de sajnos ilyen vagyok, apától örököltem.
A másik meg a rend-, és tisztaság mániám, nem tudom elviselni, hogy gyűlik a mosogatóban a tányér, vagy hogy nincs főtt étel, szégyellném magam, és nem érezném anyának magam. + ugye nem csak ennyi a dolgom, a mosás-főzés-takarítás-gyereknevelés, hanem a vállalkozáson is dolgoznom kell, ha egy nap 48 órából állna, az sem lenne elég.
válasza: válasza:Kérdező: fontos adatok, amik hiányoznak a kérdésből: hány éves voltál, mikor mindez történt? Mióta vagytok együtt, mikor született a gyermek, és mikor vált ilyenné?
Első benyomásra azt kell, hogy mondjam: hibáztatok, nem is keveset. Először is: nem volt hol laknotok, amikor a babát vártad, így a szüleidnél éltetek? Ha ez így van, minek tartottátok meg a kicsit? Ne haragudj, de egy kisbaba felneveléséhez nem elég a szeretet, kell a nyugodt környezet, és legfőképpen az is hogy a szülők jól érezzék magukat, mert ha nem, azt a gyerek is megsínyli. Az anyagi dolgokról nem is beszélve. Magyarán sem a dolgok anyagi része nem volt adott (hitel), sem a lakhatás (szülőknél), sem a nyugalmas, békés légkör a kicsi számára (veszekedések).
Ilyen körülmények között NEM INDOK az, hogy "de szerettük egymást, nem is gondoltunk rá, hogy ne tartsuk meg". Felelőtlenség volt az, ahogy ezt a gyermeket vállaltátok, ráadásul vélhetőleg még a kapcsolatotok elején, amikor még egymást sem igazán ismertétek (mint az a később leírtakból kiderül).
A vashiányodhoz annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy tudom, milyen. Tinikoromban évekig voltam így, a szervezetemben megtalálható vas az elegendőnek mindössze az 5%-a volt, 16 óra alvásokra volt szükségem. Vastabletta 2 hónap alatt rendbehozza ezt, hogy az egészségesebb táplálkozásról ne is beszéljek. Magyarán hónapokig erre fogni, hogy gyenge vagy, nem jó kifogás (tisztában vagyok vele, hogy a kicsi születésekor, szoptatáskor általában súlyosabb a vashiány, ilyenkor pl. dupla, tripla vastablettát is szabad szedni). Szedj vasat, nem méreg, csupán ásványi anyag, rendbejössz tőle hipp-hopp. És nézz utána annak, hogy mit érdemes enni, ami vasban gazdag (pl. tojás, spenót, máj, tonhal, szardínia. A felszívódását nagyban segíti a C-vitamin, tehát ügyelj arra is. Akadályozza viszont a tea, kávé, koffein.)
A megoldás: ülj le a "pároddal", és BESZÉLJETEK. MOndd meg neki, hogy ez így nem mehet tovább, és ha nem változtat, elhagyod.
Egyébként próbáltál eddig javítani a helyzeten? Kezdjük ott, hogy miért hagytad, hogy kialakuljon a gép előtt ülő rutin? Mert feltételezem ez nem úgy nézett ki, hogy egy nap még 2 órát tölt ott, a következőn pedig 8-at.
Kezdetben többet foglalkozott a kicsivel, vagy sosem érdekelte igazán?
A gyerek járókában hagyásához csak annyit fűznék hozzá, hogy nem szabad minden alkalommal felvenni, ha sír, üvölt. A gyerekek sem hülyék, hamar rászoknak, hogy ha minden panaszra emeled, babusgatod őket, akkor csak sírni kell ahhoz, hogy elérjék, amit akarnak. Mérlegelni kell, hogy mikor van komolyan baja a gyermeknek, és mikor nyűgös, hisztis csak.
A párod 8 órában dolgozik, és mellette viszi a vállalkozást, és nem segít be?
Abban igazad van, hogy a kicsivel foglalkoznia kellene.
Úgy érzed, hogy neki megfelel ez az állapot? Gondolkodtál már azon, hogy mi idézhette elő? Ezek fontos dolgok...
"Nem érdekelnek a negatív, kioktató kommentek"
Sajnálom, de szerintem pedig szükséged an rájuk. A javulás elérése érdekében FONTOS, hogy belásd, milyen hibát követtél el, milyen hibákat követtetek el együtt. Úgy, hogy abban a tudatban élsz, hogy te mindent jól csinálsz, és csupán a párod egy bunkó, nem lehet változtatni.
13-as, köszönöm. Nem is a negatív dolgok nem érdekelnek, hanem ami ezen az oldalon gyakori szokás, arc és név nélkül beletaposni a másik lelkébe, mikor így is padlón van. Így, ahogy te tetted, úgy tényleg van értelme. Ha a szüleim feleannyira normálisan tudnának beszélni velem, mint ahogy most te írtál, már jobban érezném magam.
Tudom, hogy hiba volt a semmire gyereket szülni, de sosem tudtam volna feldolgozni egy abortuszt. Még belegondolni is szörnyű, mikor kórházban voltam a vashiánnyal terhesen (az életben maradáshoz szükséges mennyiség alatt volt a vasam, egy rakás infúziót kaptam, mert az utolsó pillanatban jöttek rá, már "rohamaim" voltak, amikre először azt hitték, hogy színlelek, aztán, hogy a szívem... na mindegy), szóval ott voltak abortuszos szobatársaim, és még attól is rémálmaim voltak, hogy tudtam, mi történik velük, az ő babájukkal. Nagyon érzelmes vagyok, és mindig is fiatalon szerettem volna családot, de nem ilyet. Vállaltuk, megbeszéltük, hogy vállalni fogjuk, akkor nem értem, miért csak nekem kell teljesítenem, amit megfogadtam?
Egyébként nem volt mindig ilyen. Kezdetben, úgy az első 3-4 hónapban odáig volt a piciért, illetve, szeretni még mindig szereti... szóval igazán, nagyon jó apa volt. Ezért fáj most nagyon, hogy ennyire megváltozott. Úgy történt, ahogy írta egy kommentelő, egyik nap még csak 2 óra, aztán 3, aztán 4.... Egyre jobban kezdett érteni ahhoz, amit csinál (nagyon jó képességű ember, a 0-ról kezdte az egészet, és autodidakta módon építettük fel együtt a dolgokat, nekem volt egy kis tapasztalatom). Gondolom ezért lendült bele, egyre tisztább lett neki minden, élvezi csinálni, és tudom, hogy milyen, én is élvezem, de a baba az első. A legfontosabb, aki sokkal több szeretetet, és törődést érdemelne.
válasza:Beszélgess vele, tényleg, mert lehet, hogy ő maga sem látja, hogy nem jól csinál valamit. Szerencsére a nikotinhiányos időszak elmúlik 1-2 hét, maximum egy hónap alatt.
Fontos nagyon, hogy tudtára add, hogy ez így nem mehet tovább, hogy neked társra van szükséged, a kicsinek pedig apára. Ha nem hajlandó beismerni, hogy ez így nem megy, vagy változtatni, akkor lépj csak.
A kicsi mennyi idős? Dolgozni mikor tudnál visszamenni, ha mégis válásra kerülne a sor?
Az a baj, hogy rengeteget beszéltünk már. Próbáltam szépen kérni, próbáltam csúnyán, veszekedve, de semmi. Szeretem még, de ez így nem élet.
A kicsi még csak 9 hónapos, egy ideig nem mehetek dolgozni még sajnos.:(
válasza:Szerintem próbálkozz vele beszélni, vagy ijessz rá,hogy nagyon rosszul vagy,hátha észbekap tőle... Testvéred nincs? vagy unokatestvéred? Mert neked egy jó kis hétvége kéne 30% forró relax fürdő, 70% alvás Kb. Aztán kipihenten végiggondolhatod a dolgaidat.
Ja, és azt ne mondd,hogy nincs senkid,mert az az apróság csak ott van, és neki sincs senki rajtad kívül :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!