Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Szerintetek ez egy nagyon...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez egy nagyon rossz ötlet lenne? Ne haragudjatok, kicsit bonyolult, remélem érthető lesz.

Figyelt kérdés
Úgy alakult, hogy tavaly októberben eldöntöttük a férjemmel, hogy külön megyünk. Van egy kislányunk és egy deviza hiteles házunk és mivel nem konkrét harmadik volt a háttérbe, azt a megoldást választottuk, hogy együtt élünk továbbra is, csak a szabadidőnket nem együtt töltjük. Tudtuk, hogy van benne rizikó, valamelyikünk szerelmes lesz másba, de akkor is ezt tűnt a legésszerűbbnek. Persze a sors közbe szólt, a férjem (mert még nem váltunk el hivatalosan) éppen aktuális barátnője áprilisban terhes lett. (nem tudtam a lányról, nem is rám tartozott addig míg be nem csúszott a baba) Abba nem mennék bele, hogy átverték-e vagy sem, a csajnak papírja van róla, hogy meddő, állítólag ez volt az 1%, ami most bejött. Most próbálnánk a legjobb megoldást megtalálni, főleg a kislányunknak és anyagilag is. A ház hiteles, nem tudjuk annyiért se eladni, hogy kifizessük a hitelt, nem hogy még maradjon is. Kiadhatnánk, az hellyel-közzel fedezné a törlesztést, de igazából rizikósnak érezzük, sok munkánk van benne, nehéz megbízható bérlőt találni. Október óta nekem is alakult egy kapcsolatom, szeretjük egymást, de mivel 10 évvel idősebb nálam, felnőtt gyermeke van, elfogadta azt a helyzetet, amit mi eredetileg a férjemmel megbeszéltünk. Persze így most egyikünknek sincs ellenére hogy komolyabbra fordítsuk a kapcsolatunkat. A férjem természetesen vállalja a becsúszott babát, de hogy anyagilag ne kerüljön lehetetlen helyzetbe a lány szüleihez költöznének, ami tőlünk kb. 40 kilométer, így nehéz lenne a napi kapcsolattartás a kislányunkkal, amit egyikünk se szeretne. Igazából bennem merült fel az ötlet, hogy költözzenek be a házba ők, én fizetem a hitel felét továbbra is, de semmi mást nem, (felújítást sem) és a tulajdonjogom megmarad. (50%). Kb. havi 50ezer forintról beszélünk, ami azért nem kevés. A közelbe költöznék, így a kislányunk láthatását rugalmasan tudnánk kezelni. Amibe a problémát látom: nem vagyok-e hülye, hogy fizetek ennyit havonta valamiért, amit nem is használok? Persze a tulajdon az enyém. Apukámék házán van a jelzálog, és még pénzt is adtak anno a ház vásárláshoz (2 millió forintot), úgy érzem ez nagyon nem fair velük szembe. A másik meg, hogy attól félek a kislányom szívesebben lenne a megszokott környezetében, mint velem, bár azért sok minden változna ott is, ugye ott a kistesó és hát még se az anyukája a barátnő, bármilyen aranyos is vele. Ami mellette szól az az, hogy nem kótyavetyélnénk el a házat, és a kislányunk is mindkettőnkkel szoros kapcsolatba maradhatna. Én egyedül nem tudnám fenntartani a házat, ha én maradnék, és a férjemnek ebben az esetben is el kell költöznie 40 km-re arrébb az anyagi okok miatt.
2014. júl. 22. 10:03
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
55%

Amibe a problémát látom: nem vagyok-e hülye, hogy fizetek ennyit havonta valamiért, amit nem is használok?



de igen,és csak az 50%-a a tiéd,...ne te akard megoldani a problémát,oldja meg az exed,ha már így alakultak a dolgai.

2014. júl. 22. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
92%
Az ok, hogy te nem használod de attól még 50%ban a tied szóval ha megtartjátok a házat köteles vagy fizetni a törlesztőrészletek felét. Amúgy meg nem a semmiért fizetsz mert a végén lesz egy házatok, amit el lehet adni vagy a férjed kivásárol, ha lesz rá pénze. A kislány simán fogja venni a költözést, főleg ha járhatvissza a régi házba. Nem jó helyzet nyilván.
2014. júl. 22. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Ügyvéd előtt papírozzatok le mindent. A születendő gyerek is örökölni fog a férjed részéből. Erre gondoltál? Az új élettársat semmi képpen nem szabad bejelenteni, és az ügyvéd előtt nyilatkozzon is, hogy nem tart igényt a házra.
2014. júl. 22. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem jobb lenne, ha kiadnátok, és akkor mindketten új életet kezdhetnétek. Nem kell a világ végére költözni, de nem a ti kislányotok lenne az első, akinek a szülei nem együtt élnek. Az, hogy megőriztétek a jó viszonyt, sokkal többet fog jelenteni, mint hogy anyu és apu együtt alszik-e. Hosszútávon ez így úgyse tartható, akkor meg minek húzni az időt?

Nálunk a környéken nem egy olyan család van, aki albérletbe költözött, és annyira megtetszett neki a ház, hogy idővel megvette... akkor kiszállhatnátok a mókuskerékből.

A bankkal nem lehetne egyeztetni? Kisebb törlesztő, miegymás?


A férjednek így is úgy fizetnie kell neked majd gyerektartást, és rendes tőled nagyon, hogy nem akarod lehetetlen helyzetbe hozni, de ha őszinte akarok lenni, akkor ő felnőtt ember és tudnia kell, hogy ha lefekszik valakivel, akkor abból gyermek is lehet... szerintem itt az ideje, hogy mindketten a saját életetekkel foglalkozzatok, és te is inkább azzal törődj, mi lesz veled és a kislányoddal, ne azzal, hogy a férjed miként fog élni az új családjával.

Mindkettőtöknek van új párja, őket gondolom nem kell eltartanotok, tehát anyagilag azért be tudnak szállni a költségekbe...

2014. júl. 22. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%

Jogilag ez így nézne ki.

A tiéd a ház fele. Így persze a hitel fele is. Viszont ők használják a tulajdonodat, aminek díja van.


A törlesztőrészletből vond le a használati díjat, valamint a tartásdíjat. Szerintem ez a két összeg 0-sra hoz ki téged.

Azaz a férjed fizeti a törlesztőt és használja teljes joggal a házat, te elköltözöl, de a tulajdonrészed megmarad.


Így lenne a legtisztább szerintem. Meg fogtok tudni egyezni, ha az eddigi események után is megvan a jó viszony.

2014. júl. 22. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
100%

Ebben az esetben nem a hitel felét fizetném, hanem a hitel 35% át kb, és a tulajdonrészem maradna.. Ezt a lakáshasználati díj fejében, hisz neked akkor úgy,mhgy van egy fél ingatlanod, albérletet fizetsz.

Másrészt nem tudom mennyi a hitel, és hogyan van pontosan ( ugye nagy változások vannak a devizahitelek terén... Ráadásul a házra nem lehet áttenni a jelzálogt a szüleidéről? Van ennek valami akadálya? Mégis, ha a férjedék nem fizetnék a hitel elét úszhat a szülői ház is!


Cak a biztonság kedveért.

Egyebként az ötlet nem rossz, de madár se egy( utalok a hitel mrtékének fizetésére)

2014. júl. 22. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
15%

Vállaltatok egy gyereket és egy hiteles házat egy olyan kapcsolatra, ami pár év után kifulladt, tönkrement. Felelőtlenség volt.


A másik felelőtlenség a férjed részéről az, hogy nem védekezett. Nem átverés történt, a férjed nem gondoskodott a védelemről a nem kívánt terhesség ellen, magyarán szólva egy balek. Ha egy férfi nem akar gyereket, gumit húz, és nem azt nézi, hogy a nő szed-e gyógyszert vagy meddő-e (ami bármikor kiderülhet, hogy mégsem az, és az orvos tévesen állapította meg).


Szóval van egy balek férj egy feleséggel, hiteles házzal, gyerekkel, és egy terhes barátnővel.

És vagy te, a feleség, aki fizetsz valamiért, amit nem is használsz, az közben folyamatosan veszít az értékéből, a gyerek kiesik a megszokott környezetből, stb stb.


Házasságot és gyermeket csak olyan emberrel vállalunk, akivel el tudjuk képzelni életünk végéig. A gyereknevelés ugyanis felelősség, és akármennyire palástolják, bizony a válás egy törés a gyerek életében.


Gratulálok ehhez a katyvaszhoz, amiben éltek, csak a kislányt sajnálom, hogy kér ilyen kapcsolatra alkalmatlan ember lett a szülője.



És hogy a konkrét kérdésre válaszoljak: nincs jó megoldás sajnos.

2014. júl. 22. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
87%
Senki nem kért szemrehányást utolső, főle úgy, hogy segítséget sem nyújtottál.
2014. júl. 22. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
97%

7.! Nem minden kapcsolat indul úgy, hogy látni lehessen a csúnya végét... Tök mindegy, mi volt, már utána vannak.


Ügyvédhez menjetek el.

2014. júl. 22. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat, azoknak is akik kicsit sarkosan fogalmaztak. Nem hiszem, hogy sajnálni kellene a kislányunkat, nem hiszem, hogy igaza van annak a válaszolónak aki szerint alkalmatlanok vagyunk szülőnek. Azt azért hozzá tenném, hogy 13 év után ment tönkre a kapcsolatunk, mindketten hibáztunk benne az tény, ebből 7 év volt házasság. A hitelt már házasként vettük fel és a gyermekünk most lesz öt éves, tehát kiszámolható, hogy nem egy-két hónapja voltunk együtt mikor tervezetten terhes lettem. Próbáltuk megmenteni, voltunk párterápián és én pszichológusnál is, nem sikerült. El lehet ítélni nyugodtan, de azt gondolom, amiket itt nap mint nap olvasni lehet válás kategóriában, ahhoz képest igen jól állunk a dolgokhoz, és nem hiszem, hogy ezért alkalmatlanok lennénk szülőnek.
2014. júl. 22. 10:28
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!