Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Ítélet válás és gyermekelhelye...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ítélet válás és gyermekelhelyezés kapcsán. Mikortól kell az ítélet szerint cselekedni?

Figyelt kérdés

Nemrég mondták ki a válást, vele együtt a közös gyermekünk elhelyezését. Az utolsó tárgyaláson a bírónő felolvasta az ítéletet, amiről a jegyzőkönyvet meg fogjuk kapni, természetesen csak jövőre. (tegnap érdeklődtem meg a bíróságon, idén már semmi nem lesz belőle.)

Kérdésem az lenne, hogy mikortól kell betartani a benne leírtakat? Én a tárgyaláson a felolvasáskor alig jegyeztem meg belőle valamit, nem tudom, talán jegyzetelnem kellett volna, nem vagyok benne biztos. Az a lényeg, hogy az exem még az ítélet kimondásának napján délután már azonnal küldte az e-mailt, hogy melyik napon pontban hány óra hány percre legyen otthon a gyermekünk, merthogy az ítélet megszületett, attól a perctől kezdve be kell tartani. Laikus vagyok és lehet buta kérdést teszek fel: de hogyan tartsak be olyasmit, amit még nem látok leírva? Nincs, amihez tartani tudom magam. Nincs a kezemben a tárgyaláson született ítélet papír alapon. A bírónő nem mondta a kihirdetéskor, hogy fel kéne írni bármit, annyit említett, hogy a jegyzőkönyv majd érkezik postán és fellebbezési határidő is a kézhezvétel napjától számít. Akinek ez ügyben van biztos információja, az kérem jelezze nekem itt! Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget!


2014. dec. 12. 07:36
 1/8 anonim ***** válasza:
77%

A határozat (é nem ítélet, mert az büntetöjogi kifejezés) érvényes.

Ha bármelyik fél is megfellebbezi, akkor a fellebbezésben hozott határozatig az elözö érvényben van és kötelezö mindkét félre nézve.


Ha nem tartod be, akkor az ex feljelenthet és komolyabb pénzbüntetést is kiszabhatnak rád ezért.


Az meg elég gond, ha oda sem figyeltél, hogy milyen határozat született, elvégre nem mesedélután volt, hanem bírósági döntés, magyarul mondták, amit mondtak és a te érdeked is lett volna, hogy tudd, miröl van benne szó.


Esetleg bemehetsz a bíróságra és megkéred öket, hogy engedjenek betekintést a határozatba, mert nem értetted egészen meg - ezért ugyan kicsit hülyének fognak nézni, de legalább tudod, hogy mire vagy kötelezve.

2014. dec. 12. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Rendben van, írtam is, hogy laikus vagyok és lehet hülyeséget kérdezek. Elismertem. De ha percről percre és napról napra, ünnepről ünnepre és óvodai-iskolai-munkaidővel kapcsolatos valamennyi nap és óra percről percre felsorolásra került, azt hogyan lehet megjegyezni egyszerre? Nem mesedélután volt, tisztában vagyok vele. De nem hiszem, hogy egy hozzám hasonló szintén laikus ember képes lenne mindent megjegyezni úgy, hogy nem lehet jegyzetelni.
2014. dec. 12. 08:08
 3/8 anonim ***** válasza:
63%
Egyszerű: függetlenül a határozattól, a gyerek akkor találkozzon az apjával, amikor akar. Ez lenne a gyerek érdeke.
2014. dec. 12. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem onnantól kell az Ítélet szerint eljárni, amikor az jogerőre emelkedik. Ha nem mondtál le a tárgyaláson a fellebbezési jogodról, akkor az Ítélet kézhezvételétől számítva (ha jól emlékszem) 15 nap áll rendelkezésre a fellebbezésre. Ha ez idő alatt nem fellebbezel, akkor a 16. napon jogerős lesz az Ítélet.
2014. dec. 12. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Pontosan így gondolom. Sajnos az ex hajthatatlan. Képtelenség vele megegyezni bármiben. Még ahhoz sem járul hozzá, hogy mikor viszi reggelente a nagymama az oviba, akkor odamehessek és legalább arra a 10 percre láthassam, míg elkísérem az oviba a nagymamával. A gyámhatóságon már jelentette is, hogy én ilyet szerettem volna kérni tőle...
2014. dec. 12. 08:12
 6/8 anonim ***** válasza:
Hát akkor fellebbezés kell,foglalja a bíró ezt határozatba.Elmondtad ott is,hogy mit szeretnél?
2014. dec. 12. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Fellebbezni fogok természetesen. Az ítéletig ki tudtam harcolni, hogy nálam lehessen többet is, mivel az ítéletig közös szülői felügyelet volt. De most már képtelenség. Látom kislányomon, hogy már most megviseli ez a percről percre beosztott idő...
2014. dec. 12. 10:41
 8/8 anonim ***** válasza:

Off

Annyira szomorú, hogy minden nap van olyan kérdés amiben az óvodás gyerek szülei már válnak...MIÉRT?

2014. dec. 12. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!