Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Elválnátok, ha?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elválnátok, ha?

Figyelt kérdés

6 éves kapcsolat, ebből 4 éves házasság, 2 kisgyerek.

A férjem az utóbbi másfél évben (második gyerekünk születése óta) teljesen megváltozott.

Eéőtte a háztartásban annyit segített csak, hogy bevásárolt hetente, a gyerekekkel is csak keveset játszott, ellátásukban sosem segített. Rendesen dolgozott.

Ezekre jöttek rá az elmúlt másfél évben a következő dolgok:

- nem szeretget, nem ér hozzám, egy apró simogatással sem

- nem fekszik le velem, (legutóbb 3 hónapja volt utoljára) elutasít kifogásokkal, inkább magának oldja meg (pedig adok magamra, csinosnak mondhatom magam)

- nem ölel meg, ha én átölelem, mert nem bírom már a szeretet-nélüliséget, akkor csak áll/fekszik, mint egy darab fa, vissza nem ölel

- nem beszél velem tisztelettel, sokszor sérteget, hibáztat

- iszik (egyik hétköznap éjjel negyed 12-kor ittas vezetésen is kapták, rendszeresen így ül autóba)

- nem tölti otthon a napjait, éjszakáit (ez egybe köthető az ivással), elvileg ilyenkor is dolgozik (fizikai munkát, előre a családi vállalkozásban)

- hazudik, hogy haverral van-e, törölgeti az üzeneteit, hívásait telefonból, facebookról

- nők képét találtam korábban a gépén, szexpartnerkereső oldalakról lementve (elvileg maszturbáláshoz lementve)


Rengetegszer próbáltam változásra bírni, ezer meg ezer esélyt adva, párszor már elköltöztem szüleimhez 1-1 hétre a gyerekekkel, mert nem bírtam ezt már egyedül. Olyan, mintha egyedülálló anya lennék, magányosan élek a házasságomban, ahol szeretve sem vagyok. A gyerekek szeretik az apjukat, én már érzelmileg kezdek eltávolodni..


Nem tudom menthető-e még ez, vagy lépjek most már véglegesen? Ti mit tennétek?



2017. márc. 28. 16:04
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
89%
Magas az önbecsülésem, már ennek a töredéékéért is elválnék, még ha nem is magam miatt, a gyerekek miatt mindenképpen. Nem szeretném elcseszni őket egy életre azzal, hogy ezt a borzalmas párkapcsolati mintát tanítom nekik.
2017. márc. 28. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
0%

Szerinted mi az oka?

Ott vagy te, meg a 2 gyerek, gondolom ki volt az akinek fontosabb volt a gyerekek megléte, és vagy gyerek lesz vagy válás címszóval meglett a két gyerek.

Majd ezután férjed azon kell agyalni ugyan ma, ebben a lecsúszott országban a minimálbéres munkaügyi viszonyok között, miből tartson el egy családot?

Nyugi, nem te vagy az első ilyen, és még utánad is lesz sok ezer pár aki így jár majd.

2017. márc. 28. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:

Elso.korben leupnek vele beszelni ha nem valtozik 3 honap alatt akkor beadnak a valopert hatha eszhez ter

Ha mem igy jart

2017. márc. 28. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
75%
Mar reg elvaltam volna.
2017. márc. 28. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

2-es válaszoló:


A gyerekeink szerelemből születtek, nem házasságunk mentéséből. Sajnos a felsorolt problémák a kicsi megszületését követően jelentkeztek. És sajnos rendszeressé váltak.

Anyagi helyzetünk nagyon jó szerencsére, tehát nem amiatt változott meg a viselkedése. Egyszerűen jobban örömét leli a munkájában, mint a családjában. :(

2017. márc. 28. 16:16
 6/18 anonim ***** válasza:
83%
Hasonló helyzetben voltam, csak egy gyerekkel. Én túl sok "utolsó esélyt" adtam, évekig hittem az ígéreteknek. Érdemi segítségről szó sem lehetett: először rábólintott a párterápiára, de amikor kértem időpontot, közölte, hogy nem jön el, mert ha mi nem tudjuk megoldani, akkor más se. Csakhogy ő semmit nem tett a változásért. Egy idő után kiderült, hogy "házasságmegmentés" címén lett egy kalandja, több hónapon keresztül tartott. Én hülye még ezt is megbocsátottam volna. Kár volt. Életem egyik legjobb döntése volt, mikor végre kiléptem ebből az izéből. Azóta eltelt pár év, eleinte nehéz volt, de újraépítettem az életem és azóta már lett új kapcsolatom, össze sem lehet hasonlítani a mostani párom az exemmel.
2017. márc. 28. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
70%

Borzalmas volt olvasni is.

Egyértelmű --> vàlàs a megoldàs.

A gyerekek, de te is jobbat érdemelnél.


Kitartást!

2017. márc. 28. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
0%

kérdező, ha egyértelműen a gyerekek születése után kezdődtek a tünetek, nem lehet, hogy a férjed elhanyagoltnak érzi magát a gyerekek mellett? Nem lehet, hogy te is kevesebb figyelmet fordítottál rá, mert a gyerekek voltak az elsők?


Nem kaarlak megsérteni, de ez eléggé tipikus szokott lenni.


Itt a gyakori sokan egyből rávágják, hogy válj el, hagyd ott az egészet, de én azt értem ki a kérdésedből, hogy te nem igazán akarod ezt és akarsz tenni a férjed visszaszerzéséért.


Próbáld meg a gyerekeket a nagyszülőkre sózni 1-2 hétre és szigorúan kettesben menjetek el valahová. Ott talán jobban megnyílik, és elmondja, hogy mi a problémája.


Drukkolok nektek és ne add még fel!

2017. márc. 28. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
72%

# 8: bár én nem a kérdező vagyok, hanem a 6. válaszadó, és én ezt IS próbáltam. Először is az exem egyáltalán nem igényelte velem a közös programot, annyira elhidegült tőlem. Ha nagy nehezen belement, akkor olyan volt, mintha a fogát húzták volna. Pl. ültünk egy étteremben és a fejem felett nézelődött, egyszer nem nézett rám. Egy másik alkalommal, amikor a kezem séta közben véletlenül az övéhez ért, úgy ugrott el, mintha áram ütötte volna meg. És közben folyton az óráját nézte, hogy mehessen végre a haverokkal (mert a "randinkra" rászervezett egy haverokkal való találkozót, de ezt csak akkor árulta el, mikor már ott voltunk). Úgyhogy nálunk a kettesben töltött közös programok csak arra voltak jó, hogy még jobban sárba tiporja az önbecsülésem.


És hogy mi a problémája... az én exem komplett listát írt arról, hogy mitől érezné jól magát a kapcsolatban. Innentől úgy nézett ki a dolog, hogy én mindenben igyekeztem változtatni, ő meg semmiben. (Neki tökéletesen megfelelt ez a helyzet, nem akart rajta változtatni.)

2017. márc. 28. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:

Kedves 8-as válaszoló:


Nem sértettél meg, tudom, hogy ez tipikus baj szokott lenni egy párkapcsolatban, de sajnos nálunk ez nem volt probléma. Én nagyon nagyon szerelmes, bújós típus vagyok, én szerelemmel tudtam volna szeretni a mai napig. Ő az, aki elutasító, ha közeledek (odafeküdnék mellé a kanapéra megszeretgetni, akkor: jaj, hagyjál már), én kezdeményezek szexuális téren is, amikor is ő elutasít (vagy fáradt, vagy már teleette magát, vagy korán kell kelnie..stb.)

Ezért sem értem hogy hidegülhetett el így tőlem. :( Okot nem adtam rá.

Azt mondta korábban, mikor felmerültek problémák, hogy ő maximum 1-2 évig szokott kívánni egy nőt, de velem ez másként van. Hát nem úgy veszem észre..

Az a baj, hogy rengeteg esélyt adtam már, üres ígérgetések jöttek, sírások, hogy ne hagyjam el, én és a gyerekek vagyunk a legfontosabbak, nem lesz több kimaradozás, ki fogja mutatni az érzéseit. Hát ez kb. 2 napig tartott minden alkalommal. :(

Én még az a baj, hogy látom benne azt a személyt, akibe beleszerettem, aki a kapcsolatunk elején a tenyerén hordozott, és még próbálnám újra és újra megmenteni a házasságunkat. Sajnos egyedül nem fog menni.

Szerintem nem hiszi, hogy meg merem lépni a válást, mert tudja, hogy mennyire szeret(t)em. De már az idegességtől fogytam is, és nem akarom, hogy az egészségem is rámenjen az őrlődésemre.

Az eszem egyértelműen tudja, hogy itt válás lesz a vége, csak a szívemet kell meggyőzni, hogy el tudja engedni azt a képet, hogy itt még rendbe jöhet minden..

Ha mások is azt mondják, hogy ez már nem javítható, akkor be kell látnom, hogy valóban így van.

2017. márc. 28. 16:45
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!