Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Tapasztaltabba Anyukák! Mit...

Tapasztaltabba Anyukák! Mit tegyek, hogy ne legyen horror az altatás?

Figyelt kérdés

Előre kérem, hogy csak olyanok válaszoljanak, akik hasonló helyzetben voltak, és meg tudták oldani.

Két gyerekem van, egy 2,5 éves és egy 9 hónapos. Már minden altatás előtt görcsben van a gyomrom. A nagy délután nem akar aludni, a kicsi este.

Még a nagy sem alszik el egyedül, ez nekem soha nem okozott problémát, eddig úgy altattam, hogy mellé feküdtem, ő simogatta a hajamat, és elaludt. Szerettük mindketten ezt a szertartást. Az utóbbi hónapokban viszont lázadozik a délutáni alvás ellen, kinevet, ugrál az ágyon, kiabál, elszalad. A vége rendszerint az, hogy úgy összeveszek vele, hogy sírva fakad, akkor elmegy aludni, és alszik egy-másfél órát. De ennek nem így kéne lennie, miután kijövök a szobájából, gyakran sírok én is a tehetetlenségtől és a szégyentől, hogy már megint idáig jutottunk. Ha valami miatt nem alszik mégsem, akkor késő délután már nem lehet bírni vele.

A kicsivel este játsszunk valami hasonlót. Elalszik a cicin, beteszem a kiságyába, felébred. Megpróbálom visszaaltatni, úgy tűnik, sikerül is, de amint letenném, kezdődik előröl. Az utóbbi három napban már sírni is hagytam, pedig nagyon ellene vagyok, de már nem tudtam vele mit csinálni. Tegnap fél 11-kor tudtam letenni, tegnapelőtt fél 2-kor, de akkor is úgy, hogy feladtam, és magam mellé vettem, azelőtt pedig éjfélkor. Hetek óta nem szóltunk egymáshoz a férjemmel két értelmes mondatot, mert mire elalszik a baba, hullák vagyunk mindketten. Egyébként éjjel sem alszik egy huzamban 2-3 óránál többet, de ez számomra eltörpül az esti cirkusz mellett.

A napirendjük egyébként úgy néz ki, hogy 7-8 között kelnek, délelőtt levegőzés, a kicsi közben alszik egy nagyot. 1-kor ebéd, elvileg 2-kor menne aludni. A kicsi még sokszor alszik egy fél órát délután is, de ez néha már elmarad. Este 8-kor van fürdés.



2013. jan. 23. 08:06
 1/6 anonim ***** válasza:

Nálunk is valahogy így van.

Csak nálunk a nagy délben ment régen aludni és 2-ig aludhatott, mert akkor este nehezebb 8-kor lerani. Aztán voltak lázadások, most 1 körül rakom le. DE reggel legkésöbb 7-kor keltem, mert akkor nálunk is nehéz a délutáni elalvás.

Kicsi is este nehezebb eset. én nem kapcsolok villanyt, felveszem, meg sokszor kap még plussz tápszert (lehet a kicsi éhes még), így változó mikor alszik el.


Adsz már neki tejpépet? mert 9 hósan lehet már vacsorának tejpépet adni, és akkor jobban fog talán aludni, föleg ha kevés már a tejed, vagy nem olyan kalóriadús.

2013. jan. 23. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Nálunk is ez volt, én nem altattam délután!

Délelőtt itthon voltunk, délután mentünk ki, este 6-kor vacsi, majd fürdés, 7-te be is aludt, alszik !


A kicsit nem hagytam cicin nagyon sokáig ringattam, elaludt, betettem a kiságyba, ott felkelt, meg már nem is bírtam ringatni!

Na ebből az lett, a nagy ágyban szoptattam meg, utalt vagy be aludt, vagy pedig simogattam míg el nem aludt, és ott aludt, alszik köztünk.

Nincs az hogy át kell tenni a kiságyba, amire megébredne, aztán kezdheted előről az altatást!


Én nem akarok ideg roncs, feszült lenni, ha nem alszik délután nem alszik, legalább este hamarabb kidől, könnyebben is elalszik, a kicsi meg ha akar aludjon köztúnk, de nincs kedvem 2-3 x altatni.

Szerintem amúgy az a baj, a kiságyat lejjebb raktuk, mert felül, feláll, és mélyre kell rakni, arra ébred meg!

2013. jan. 23. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Igen, az is lehet éhes, azért kel fel, próbáld meg a Tejpépet vacsira, utánna szopi, vagy tápszer, majd utánna cici, hogy a cicin aludjon be.
2013. jan. 23. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

A nagyobbikhoz: könnyen lehet, hogy már nem szükséges neki igazán a déli alvás, lehet, hogy nem kellene eröltetned, hanem helyette a csendes pihenöt bevezetni: könyvet nézni, rajzolni, vagy valami hasonlót (Ez óvodában is elfogadott, már ott sem "kötelezö" aludni ebéd után)

Délután - ha a kicsi is ébren van, menjetek el legalábbegy órára sétálni, akármilyen idö is van, csak öltöztesd fel elötte öket. NEM fognak megfázni, viszont utána könnyebben és jobban alszanak este.


Lehet, hogy egy ideig este korábban fog elaludni, de nem lesz cirkusz.


Az altatást meg eleve nem alakitanám úgy, hogy ott kelljen vele feküdni, mert egyrészt kétfelé nem tdusz szakadni, másrészt mivel ideges vagy, ez átragad a gyerekekre is és még kevésbé tudnak leállni.


Lefekvés elött meg alaposan szellöztesd ki a szobájukat (amig fürdenek, legalább 5 percig legyen teljesen nyitva az ablak), és a szobájukban ne legyen 18-20 foknál melegebb éjjel.

2013. jan. 23. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

A kicsi főzeléket eszik vacsira. Nem tudom, mennyi tejem van még, már mindent eszik, csak szertartásjelleggel szopizik napi 1-2 alkalommal.

Ha éjszaka felébred, magunk közé szoktam venni, de nem szeretném, hogy ott aludjon az elejétől fogva. Talán önzőség, de egyrészt szeretek olvasni este az ágyban, másrészt pedig ez még azt a minimális házaséletünket is ellehetetlenítené (nem vagyok az a típus, aki szívesen szexel késő este a konyhában).

Lehet, hogy tényleg nem kéne erőltetni a nagynál a délutáni alvást... De ő is olyan kicsi még.

2013. jan. 23. 08:34
 6/6 anonim ***** válasza:

A Nagynak lehet, hogy tényleg nem kell az alvás, de az is lehet, hogy ha majd ovis, bölcsis lesz, újra aludni fog mert ott talán jobban kifárad mint otthon:).

A Kicsi pedig szepaszorongós korszakban van, lehet, hogy "csak" ez a baja:). Sok gyereknél az esti "elváláskor"(=elalvás) jönnek ki a tünetek. TUdom, ez nem megoldása a problémádnak, csak én azt gondolom, hogy ha tudjuk az okot, könnyebb viselni a tüneteket.

Az abszolúte érthető, hogy nem akarod a nagyágyban altatni(mi is úgy csináltuk, hogy este a saját ágyában tettük le aludni, és első ébredésnél jött át, így volt idő férjemmel is kettesben lenni a nagyágyban, meg olvasni és hasonlók), szóval ezt szerintem tök jól csináljátok:). Azt nem tudod megoldani, hogy melléfeküdj esti szopizáshoz, hogy ne letenni kelljen, hanem csak kijönni mellőle?

2013. jan. 23. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!