Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » A nagyobbik még mindig velünk...

A nagyobbik még mindig velünk alszik, közben pedig jön a kistesó. Hogyan alakulnak majd az éjszakáink két gyerkőccel?

Figyelt kérdés

A nagyobbik 13 hónapos, és most derült ki, hogy állapotos vagyok. Pont ekkora korkülönbséget szerettünk volna, tervezett baba a pocaklakó. Egy ici-pici baj viszont, hogy a nagyobb még a szülői ágyban alszik.

Akik hasonló cipőben járnak/jártak, azoknál hogyan alakult az alvás?

Egy ideje próbálkozom beszoktatni a kiságyába, haladunk, ui. az éjszaka első felét már ott alussza, de éjszaka felsír, és cicin alszik vissza. Nem akarom erőszakkal leszoktatni az éjjeli szopiról, Neki ez megnyugvás, nekem pedig nem teher. Egyedül azt nem tudom, hogy mi lesz majd, ha megszületik a pici (igaz, még sokára). Talán őt következetesebben beszoktatom az elejétől a kiságyba, és akkor béke lesz, a nagyfiunk pedig idővel úgyis átszokik magától. Mit gondoltok?

Köszönök minden választ!


2014. márc. 12. 12:47
 1/5 anonim ***** válasza:
Azt, hogy a másikat is engedi fogod, hogy ott aludjon, hisz ő is azt látja a nagytól és azt is fogja akarni. Szóval az a verzió teljesen esélytelen.
2014. márc. 12. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Egy ismerősöm pont így járt mint Ti, nekik egyértelmű volt, hogy 4-en aludtak egy ágyban minden gond nélkül, nem a legdivatosabb protokoll szerint de mindenki úgy csinálja ahogy neki jó. :) Egyszer faggattam őket, hogy férnek el, annyit mondtak, hogy a két gyerek alszik középen, a két szülő a két szélén és elég széles az ágy.Akkor szoktasd le és át ha már azt akarod és jobb nektek úgy, ha nyűg akkor szerintem ne strapáld magatokat.
2014. márc. 12. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Nálunk is így volt,mai napig úgy van,hogy mindenki elalszik a saját helyén,aztán éjjel megkezdődik a vándorlás:)

A nagy(3 éves),fogja a kis motyóját(párna,tente,takaró) és átjön,a kicsi(1 éves) felsír és átveszem...így 4en alszunk egy ágyon:))

Ami mondjuk más volt,hogy én a nagyot leszoktattam a cicizésről...mondjuk partner volt benne,nem sírt.Én esetleg ezt megpróbálnám,mert így is voltak nekünk nehéz éjszakák,napok az elején,mikor a nagy,aki akkor 2 volt mindenáron mellém akart feküdni, de a picit szoptatnom kellett...persze alakultak a dolgok,sokáig úgy aludtunk,hogy a két oldalamon volt a 2 gyerek,most már középen vannak:)

De ha úgy gondolod nem szeretnéd leszoktatni,akkor hagyd,úgyis megoldod majd valahogy.Csak azért javasoltam,mert az éjszakai szoptatások neccesek lesznek ha a nagy is szeretne,a kicsinek meg ugye muszáj...

2014. márc. 12. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Barátnőméknél is így működik... az 5 és 1 éves gyerekek a szülői ágyban alszanak.

Én tuti nem bírnám, de nem ez volt a kérdés. Ha neketek így jó (apának is), akkor teljesen mindegy más mit gondol.

2014. márc. 13. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Tegyetek egy matracot az ágyatok mellé hogy egy magasságban legyen. Kényelmesen 4en is elfertek. Amugy mi most cseréltük le a racsos ágyat 80*200cmes ágyra amihez leesésgátlót csináltattunk(most 16 hós a fiam) és ha szükséges visszaaltatni éjszaka mi megyünk mellé nem pedug ő hoozzánk. Amúgy nekem is felsír éjszaka...lassan fogzik sajnos és csak velem alszik vissza.
2014. márc. 16. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!