Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Mi történt? Mondhatni hirtelen...

Mi történt? Mondhatni hirtelen változás, nem tudjuk megfejteni.

Figyelt kérdés

8 hónapos. Eddig a menetrend a következő volt (pár hetes korától): letesszük, némi berregés, önszórakoztatás, utóbbi hetekben panaszkodós sírás, aztán legrosszabb esetben 10 percen belül alszik. Amíg nem érezni a síráson kétségbeesést, nem megyünk be.


Ma anyósom vigyázott rá délután, mielőtt elmentünk, kértem, hogy fektesse le, mert álmos.

Két órával később jöttünk haza, anyós tök idegesen, karjában a gyerekkel fel-alá sétált és mondta, hogy egyáltalán nem aludt, sírt, így felvette-letette, cipelte, stb.


Most este letettük, fél óra csend, aztán elkezdett sírni. Nekem úgy tűnt, hogy álmában. De nem hagyta abba, furcsa volt, bementem. Amint meglátott és felvettem, abbahagyta. Tehát nem fogfájás, nem hasfájás. (Volt már fogfájás, akkor kézben is lassan nyugodott csak meg)


Most másodszorra is benéztünk, tisztába tettük. Azóta berregés, szórakoztató jellegű hangkiadások, néha méltatlankodó (de nem kétségbeesett!) sírás.


Egyetlen tippem, hogy vérszemet kapott a délutáni extra figyelemtől és feszegeti a határokat. A fizikai tüneteket kizártuk, biztos, hogy nem fáj semmije.


Mitől lehet ez a viselkedés? Mit csináljunk? Én berregésre és gagyogásra nem akarok bemenni, mert nem "segítségkérés".

Soha nem volt még ilyen, összesen három alkalommal kellett éjjel felkelni hozzá idáig, mindhárom alkalom fogzás miatt volt. Ahogy írtam, akkor kézben is sírt még, Nurofen segített csak.


2015. febr. 5. 21:29
 1/6 anonim ***** válasza:
16%
Igazad van, feszegeti a határokat. Ne törődj vele, akkor sem, ha sír.
2015. febr. 5. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
45%

megtanítottad neki, hogy ha sír sem kap segítséget, nem mész be, hiába "kér", anya, apa nem segít.

és jött a nagyi és megmutatta, hogy neki van szíve, rá számíthat, ha sír, bemegy és ott van :) csak hát így nem aludt el, és most megint számít rá, hogy valaki rányitja az ajtót. a megint szót azért írtam oda, mert így születik, benne van az ősbizalom irántad amit ugye elvesztettél azzal, hogy eddig nem mentél be hozzá. de a jelek szerint a babádnak szüksége lenne rá! megérné átgondolni ezt az altatási módszert.

megértelek, így letudod 10 perc alatt, de tényleg lehet találnál olyan módszert ami szintén rövid de mégse sírna, a bizalma is meglenne.

ezzel egyébként a kommunikációt is gátolod benne, mert azt tanítod, hogy ne jelezzen

2015. febr. 5. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

A bizalmával semmi gond. Felismerem a sírásait. Van az éhes, álmos, szomja, unatkozó, segítségkérő és van a méltatlankodó.

Most felváltva méltatlankodik, és vidáman berreg.

2015. febr. 5. 21:49
 4/6 anonim ***** válasza:
45%

Hát, nekem is egy kissé erősnek tűnik ez a "vérszemet kapott az extra figyelemtől", ami abból állt, hogy felvette a nagyi a 8 hónapos babát mert sírt.

Marha szerencsések vagytok, hogy eddig is így elaludt magától.

Szerintem ha továbbra sem mész be hozzá és veszed fel, valószínűleg vissza fog állni (szegény).

De sok babánál elromlik egyébként az addig jól bevált alvási szokás, a csecsemőknél csak a változás állandó.

2015. febr. 5. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

A "méltatlakodó" sírásra egy példát tudok mondani, amikor ébren is csinálja: pl. kinézi magának a konnektort, viszont akárhányszor közelít, én hátrébb húzom és nemet mondok. Ilyen esetekben mindig ez a típusú sírás van. Tehát ő kitalált valamit, amiben megakadályozom.

Ez jellemzően 1-2 percig tart, aztán beletörődik, hogy nem úgy lett a dolog, ahogy ő eltervezte.


Az ő szemszögéből nem látok különbséget a "megfogdosnám azt a fehér izét a falon" és a "kint sokkal érdekesebb a többi emberrel, hiába vagyok álmos" motiváció között.


Gondolom azt senki nem tanácsolja, hogy ne ríkassam meg azért, mert konnektort szeretne tapogatni, inkább engedjem oda.


A "segítségkérő" sírást még soha nem hagytam fél percnél tovább, olyankor mindig kiderült valamilyen fizikai diszkomfort - szélgörcs, fogzási fájdalom, vagy beverte a fejét az ágyrácsba.


Mondom, amint belépünk a szobába, azonnal vigyor, hangos nevetés a méltatlankodó sírásra.


Este még volt pár kör, kihoztuk jobb ötlet híján, végigbohóckodott (és ásítozott) fél órát, a teljes repertoárt bemutatta (berregés, örömsikongatás, kézzel csapkodás). Közben fél percenként akkorát ásított, hogy egy IFA befért volna a szájába és dörgölte a szemét. Végül fél óra után egyszerűen elaludt a fáradtságtól, akkor nagyon óvatosan visszavittük az ágyába és azóta is csend van.


A problémám az, hogy ha valóban jól gondolom és egyszerűen annyi az igénye, hogy szórakoztassuk, akkor ő se piheni ki magát rendesen, és nekünk se lesz vicces éjjel ezerszer kelni ilyen okból.

Még egyszer kiemelem: ha tényleg problémája van, akkor nincs ott hagyva, hanem ellátjuk a sírástípusnak megfelelően, ami eddig kivétel nélkül eredményes volt. Azaz jól értelmeztük a sírást.


A tegnapi volt az első, amiben nem vagyunk biztosak, hogy mi okozta, csak tippeljük, hogy egyszerűen szórakoztatást szeretett volna még.


Akár most még bele is férne, hogy kívánságműsor alapon működik, de eljön majd a bölcsődébe járás ideje, amikor vele fogok a legjobban kitolni, ha éjjel játszok vele, aztán hatkor-hétkor felkeltem, ő meg kóma lesz egész nap a kialvatlanság miatt.

2015. febr. 6. 07:16
 6/6 anonim ***** válasza:
Én szeparációs szorongásra gondolok. Nálunk is pont ennyi idősen kezdődött a sírás alvás előtt. A középutat választottam: megsimogatom, énekelek néhány percig, kijövök. Ha tovább sír 1-2 perc múlva bemegyek, simogatás, kijövök. Nem veszem ki az ágyból. Most már ott tartunk, hogy egy kicsit nyafog, és elalszik. Igaz nem magától, hanem simogatás közben, de mindenképp javult a helyzet.
2015. febr. 6. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!