Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Várható, hogy utólag lesz...

Várható, hogy utólag lesz beteg a baba Streptococcus fertőzés miatt?

Figyelt kérdés

Pozitív lett a hüvelyváladék tenyésztésem, de olyan gyors szülésem volt, hogy csak 1 adag antibiotikumot tudtak adni, és azt is csak 1,5 órával a baba megszületése előtt. Művi burokrepesztés volt végül, de onnantól 25 percen belül meg is született a kicsi. Az oevos szerint fizikálisan jól van a baba, a vérvétel alapján viszont enyhén emelkedett a CRP szintje (tehát pici gyulladás van a szervezetében), ezért nem engedtek minket haza 48 órásan, hanem benn tartanak minimum holnapig, amikor megismétlik a labort. Azt mondták, hogy ha lejjebb megy a szintje, hazaengednek, ha pedig ennyi marad vagy emelkedik, akkor antibiotikum kúrát kezdenek a picinél.

Nagyon megijedtem, mert - tudom, ilyenkor a legrosszabb, ha utánaolvas az ember - írták a neten, hogy utólag is lehet súlyos agyhártyagyulladása is akár az első 12 hétben, még ha előtte rendben is volt minden.


Főként pozitív megerősítésre lenne szükségem azoktól, akik hasonlón mentek át, és minden rendben volt a babával, de olyanok válaszát is várom, akiknél fellépett komplikáció.



2022. márc. 17. 12:09
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
86%

Szintén strepto

Mindegyikkel 10 nap antibiotikum , kék fény


Mivel minket kezeltek , iszonyat kevés volt az esélye későbbi megbetegedések.


Vizeletet, fülváladékot nem nézték?

2022. márc. 17. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Azt nem említette a gyerekorvos, csak hogy a laborban volt kicsi eltérés. Következő vizitnél rákérdezek.
2022. márc. 17. 12:15
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

Ha kap antibiotikum kurat, akkor az elvileg kiirtja a bacit es akkor nem lesz utana beteg. Gond akkor lenne, ha ugy engednenek haza, hogy van gyulladasra utalo jel (akar csak icipici crp szint emelkedes is) es hazamentek es kozben a kicsi immunrendszere megse gyuri le a bacit (felteve, ha az okozta a kis laborelterest) es elkezd szaporodni benne es megbetegiti.

Mielott hazamentek, akarmilyen ketseged van azzal kapcsolatban, amit mond a doki (pl nem veszes az elteres), akkor jelezd, te inkabb behoznad ujbol 2 nap mulva, mert nagyon aggodsz stb.

2022. márc. 17. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%
Bocsáss meg,tudom nem sokat tesz hozzá a hozzászólásom,de nem tudták volna a burok repesztéssel megvárni míg lemegy az antibio??? Gyakorlatilag az ő siettetésük miatt történt. Sajnálom,de biztos rendben lesz minde.
2022. márc. 17. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:
4# addig vártak, amíg lehetett, de már visszatarthatatlan tolófajásaim voltak gyakorlatilag eltűnt méhszájjal, muszáj voltak megtenni. Nem rajtuk múlott, tényleg húzták, amíg lehetett, mondták is, hogy még várni kell, de eljött az a pont, amikor már nem lehetett tovább tartani. Rohamos szülésem volt.
2022. márc. 17. 14:24
 6/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat! Bízom benne, hogy holnapra jobb eredményt kapunk!
2022. márc. 17. 14:25
 7/15 anonim ***** válasza:
100%
Értem,köszi,hogy megírtad. Ritka az ilyen, nem volt így túl szerencsés,de biztos minden rendben lesz,majd ird meg.
2022. márc. 17. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm, írok majd!
2022. márc. 17. 19:21
 9/15 anonim ***** válasza:
Szia mi lett veled végül? Én is pozitív lettem, de olyan gyorsan szültem, hogy antibiotikumot sem kaptam és utána sem történt az égvilágon semmi. 2 nap után haza is engedtek.
2022. jún. 1. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

Másnap hazaengedtek a kórházból minket, de még 2x vissza kellett vinni vérvételre. Szerencsére határérték alá ment végül a CRP, így többször nem kellett már ellenőrzésre menni.

Most már 11 hetes, lekopogom, teljesen egészséges. 😊

2022. jún. 2. 00:21
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!