Mondja már valaki el legyen kedves! Mi az a kötődő nevelés, válaszkész nevelés?

Ha beírod a gugliba, rögtön értelmes írásokat ad ki.

Érdemesebb lenne ott tájékozódni, és ha az alapján nem érted pl a megvalösítását vagy egyes elveit, akkor arról megkétdezni mások véleményét, szokásait.

A kötődő nevelés az az, amikor egy ragasztócsíkkal felragasztod a neved a falra, de nem marad teljesen ott, kicsit köt, de nem teljesen, ezért kötődő. A válaszkész nevelés ugyanez, csak kész válaszokat nyomtatsz a ragasztócsíkos papírra.

Szívesen.

Nagyjából az, hogyha a gyereknek szüksége van valamire, akkor nem hagyod egyedül bőgni, hanem mész, és megnézed, hogy mi a baja.

Az a baj, hogy az emberek csak extrém végletekben tudnak gondolkodni. Amikor én voltam gyerek, akkor tényleg csinálták a szülők, hogyha éjszaka bőgött a gyerek, be sem mentek hozzá, mert ne szokja már meg, hogy neki ugrálnak. Meg ez hiszti, meg a hasonló baromságok. Közben meg ezzel csak szimplán azt tanulta meg a gyerek, hogy senkinek nem fontos, és senkit nem érdekel, ha neki baja van. Persze, hogy egy idő után feladta, minek bőgjön, ha úgysem jön senki. Ezt annak idején nagy sikernek könyvelték el a gyereknevelésben. Manapság felismerték, hogy ez micsoda károkat okoz a gyermekben, viszont szerintem átestek a ló túlsó oldalára, már minden a gyerek körül forog, ez sem jó!

Ezek elég jó cikkek bevezetésképpen, de ha érdekel írd be tényleg a gugliba és olvasgass.

[link]

[link]

"A babákat ma már kompetens cselekvőként tartjuk számon újszülött koruktól kezdve – persze csak a saját szintjükön – magyarán a szükségleteit jelző kis lényekként. Tehát nem azért sír a csecsemő, mert az evolúció így intézte el, hogy erősödjön a tüdeje, hanem azért mert valamire szüksége van. Jelez nekünk. A válaszkész nevelés lényege a szempontváltás, hogy anyaként a baba szükségletei az elsők, onnantól, hogy megszületik, hatalmas csecsemőparabolává válunk, aki lesi a baba jelzéseit, és igyekszik azokra adekvát választ adni. Persze ez egy tanulási folyamat (biztos vagyok benne, hogy szinte mind sokkolódtunk az első hetekben, mikor közölték, hogy majd meg tudjuk különböztetni a sírásait… aztán mégis így lett), de hiszem, hogy minden anya ösztönösen erre áll rá. Legfeljebb van, aki másik útra lép később, mert például elbizonytalanítják elavult nézeteket hangoztató emberek (pl. ne vedd fel, mert majd sosem tudod letenni… és társai).

Miért fontos a válaszkészség? Mert ezzel megtanítom a gyermekemnek már újszülött korától kezdve, hogy a szükségletei fontosak, hogy bízhat bennem.

Vannak olyan “eszközök”, melyek tipikusan jellemzőek a válaszkész nevelésre, de semmi esetre sem egyenlőek vele:

– hordozás, hiszen a babáknak hosszú ideig az egyik legnagyobb szükséglete, hogy testkontaktusban legyenek, arra vannak huzalozva, hogy a biztonság egyenlő a gondozóval való szoros kapcsolattal,

– igény szerinti szoptatás (aminek másik előnye, hogy lesz kellő mennyiségű tej, ha minden rendben van),

– együttalvás (a fenti kettő miatt fontos).

Még rengeteg dolog tartozik ehhez a témához, de ezek talán a legjellemzőbbek. Fontos kiemelni, hogy a válaszkész szülő a gyermek valódi szükségleteire reagál, tehát nem egyenlő azzal, hogy az így nevelt gyerekek nem sírnak soha. Miért mondom ezt? Mert egy dacos 2 évesnek akármennyire üvölti le a fejem, nem hagyom, hogy pucéran menjen hóangyalt csinálni a mínusz tíz fokban. Neki akkor pont nem az a valódi szükséglete, hanem a stabil korlátot szabó, biztonságot adó szülő, aki akkor is szereti, ha a karjában hisztizik, mert nemet mondtak neki, így a hiszti által levezetheti a feszültséget."

#3 Plusz totál félreértik a kötődés szót, a válaszkész ezért jobb egy fokkal. Azt hiszik, hogy az anyához/szülőhöz való kötődésről van szó és azon akarják lemérni, hogy mennyire lóg rajtuk a gyerek. Pedig nem azt jelenti, hanem hogy felnőttkorban milyen minőségű emberi kapcsolatok kialakítására lesz képes, ill. milyen viszonyban van önmagával, mert ezen múlik minden - boldogság, munka, társkeresés…

Ami pont fordítva van, mert ha figyelnek a gyerekre, reagálnak a szükségleteire, engedik kifejezni az érzéseit, megkapja a biológiailag szükséges mennyiségű testi érintést, ételt, ingereket stb., akkor nagyon gyorsan “önálló” lesz, nem fog a gondozóján lógni, mert tudja, hogy az úgyis ott van, ha szükséges, meg amúgy a világ egy biztonságos hely.

Csak akkor válik “függővé” (sokszor sajnos egy életre), ha valami újszülöttkori, csecsemőkori elemi igénye tartósan nem volt kielégítve. Magára hagyták, ignorálták a segítségkérését, nem kapta meg az igényei szerinti gondoskodást, így megtanulta, hogy a világ kiszámíthatatlan, a szeretetért küzdeni kell vagy éppen hogy az neki nem is jár, így gyakran még felnőttként is az anyai szeretetét küzd a párkapcsolataiban, önértékelési gondjai, önbizalomhiánya van, meg ilyenek. Gyerekként meg csüng az anyán, nehezen önállósodik, trauma lesz közösségbe vinni.

Ha megvan az igény szerinti gondozás az első életévben, akkor pár hónap múlva viszont már könnyen el lehet szúrni, ha a gondozó még mindig mindenre ugrik, és állandóan meg akarja oldani a gyerek vélt vagy valós gondjait, kb. beugrik a gyerekhez játszani, ha az egyet nyekken, mert ilyenkor már a gyerek “copy-módban” van, azaz másolja a környezetét és az a fontos neki (evolúciós okkal), hogy megfigyelje és másolja a tevékenységeket. Nyilván az továbbra is fontos, hogy odafigyeljenek rá, de hogy helyette oldjanak meg mindent, az már lehet káros is. Ha rögtön összeszalad a család, ha elbőgi magát, annak már van egy olyan üzenete is, hogy kifejezni a negatív érzéseinket egy nemkívánatos dolog, miközben de, igenis fejezhesse ki a bármilyen érzését, ez a felnőttkori lelki egészség egyik fontos alappillére. Vagy ha azonnal a szájába tömnek valamit, az rögzítheti, hogy ha bármilyen problémám van, akkor enni kell. Szóval idővel már a gondozói részről is több tudatosság kell.

Ilyenkor nem a hatszázadik plüssre, meg zenélő játékra van szükség, hanem a hétköznapi tárgyak és tevékenységek felfedezésére, és alkalomra, hogy elleshesse ezeket a gyerek, s idővel részt is vehessen bennük. Csak egyes családokban cikinek vélik, hogy a gyerek “felmos” vagy a cipőkanalat macerálja órákig ahelyett, hogy a negyvenezerbe került játékbabájával játszana.

3-as: a válaszkész nevelésben nem minden a gyerek körül forog...ezt szeretik belemosni. Szerintem a legfontosabb, hogy aki valóban válaszkészen neveli a gyerekét, az a szülő nem a gyerek csicskája - ahogy itt legtöbben beállítják -, és éppúgy vagy talán még úgyabbul vannak határok, korlátok. Csak azok felállításának a módja nem ugyanolyan egy autoriter szülőjével.

8-as: jókat írsz/idézel, csak épp azt sugallja, hogy mintha a válaszkésznek csak a csecsemőkorban kell lenni. Tény, hogy attól datálódik, de nem fejeződik be ott.

Ez az oldal kell körültekintéssel járja körül a témát:

[link]