Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Pszichológushoz kéne mennem,...

Pszichológushoz kéne mennem, hogy feldolgozzam, ugye?

Figyelt kérdés

3 hónapos babával volt egy balesetünk, nem én hibáztam. Hátulról belénk jöttek, én vezettem, ketten voltunk csak az autóban.

Eltelt azóta 3 hónap, a kislányom egy karcolás nélkül megúszta, nekem zúzódásaim lettek zömében és eltört a bal karom. Az autónk totálkáros lett, de az mindegy. Hálás vagyok, hogy így megúsztuk. És itt zárhatnánk is happy enddel, de ha egyedül maradok, főleg ilyenkor este, akkor gyötörnek a rémképek és egyszerűen nem tudom kitörölni. Ahogy feleszmélek mi történt, hol vagyok, észlelem, hogy vérzek, majd azt, hogy soha nem hallott módon sír hátul a kislányom keservesen. Kitéptem magam az autóból és nem nyílt a hátsó ajtó az oldalán. Hisztériás rohamot kaptam kb., hogy ilyen szívet tépően sír, nem tudom, hogy jól van-e és nem férek hozzá, nem tudom megnyugtatni. Annyira hajtott az adrenalin, hogy fel sem tűnt, hogy fáj valamim. Közben a vétkes sofőr próbált nyugtatni, hogy talán jobb is, ha nem tudom kivenni, ha megsérült, jobb ha szakavatott kezek emelik ki a hordozóból. Egy részem igazat adott neki egy másik részem meg üvöltve elküldte az anyjába... Azt a mérhetetlen aggodalmat, amit ott átéltem, nem tudom kitörölni. Nem esik nehezemre vezetni, itt van velem a gyönyörű mosolygós kislányom és egyszerűen nem tudom hogy tudnám ezt feldolgozni, "elfelejteni" végre.

Volt esetleg valaki hasonló helyzetben? Örülnék, ha megosztaná a tapasztalatát az, aki élt át ilyet.


2022. nov. 29. 23:14
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Igen, menj el, ne szégyelld.

Durva ami történt, örülök h jól alakult.

2022. nov. 29. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
vannak kifejezetten traumafeldolgozó módszerek, pl. [link]
2022. nov. 29. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Igen. Poszttraumás stressz nem játék, és az lesz ebből, ha nem tudod feldolgozni.
2022. nov. 29. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 Darius- ***** válasza:
100%

Igen. Az én esetem is hasonloan tortént, azota nem hasznalok autot,csak motort. Meghalt az élettarsam, a gyerek szinten hatul ult, igy nem lett baja.

Probalj eros lenni, nekem is nehéz még.

2022. nov. 30. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Igen, megfelelő szakember segíthet ebben.
2022. nov. 30. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

4# Te hogy tudtad feldolgozni? Hiszen a te eseted még durvább.

Az is mindennapos gondolatom, hogy "mi lett volna ha...". Ha a férjem mellettem ül, vagy én ülök mellette, a gyerek a másik oldalon ül, vagy bár sosem szoktam, de akkor éppen előre tettem volna, vagy ha nem ússzuk meg ilyen szerencsésen és fú, hát na. Kikészítenek ezek a gondolatok.

2022. nov. 30. 09:33
 7/8 Darius- ***** válasza:
100%

Kedves kérdezo !

Nem vagy bunos a torténtekben, ahogyan én sem, mert az én esetemben is részeg sofor karambolozott. Persze egyuttérzek veled, én tudom mit élsz at most. Aki nem élt meg hasonlot az nem tudja mennyire drasztikusan megvaltoztatja egy ilyen eset az ember életét. Probalj minél tobb szamodra kikapcsolodast jelento programot csinalni, amivel jobban megy a felejtés. Nyilvan nem lehet elfelejteni, de utazassal, szabadidos programokkal vagy éppen barati hangulatu munkahellyel sokat javul az ember kozerzete.

2022. nov. 30. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Én ajánlom számodra a szakembert, illetve próbálj tudakozódni, hátha vannak ilyen jellegű trauma feldolgozó csoportok. Teljesen normális a reakciód sajnos a leírtak alapján, nem hiszem, hogy ezen sokan könnyedén túltennék magukat, mindenképpen megéri szakavatott segítséget keresned, hiszen ez eléggé megkeseríti a mindennapjaidat, holott most a pici lányoddal inkább sok-sok örömöt kellene átélned. Valószínűleg az ő szempontjából is jobb lesz, ha ezt kezelteted, nehéz nem túlaggódó, túlféltő szülővé válni egy ilyen után.
2022. dec. 1. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!