Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Nem úgy szokott lenni, hogy...

Nem úgy szokott lenni, hogy eleinte rosszul alszik a baba, aztán ahogy nő, úgy javul az alvása?

Figyelt kérdés

A fiam az elején igazán jó alvó volt. Ahogy hazahoztuk, éjszaka is csak evett és aludt tovább. Aztán 6 hetesen átaludta az éjszakát, este 8-tól reggel 8-ig szó nélkül.

Ez tartott is 3 hónapos koráig.

Onnantól ébredt éjszaka kb.2-3x, cumit kellett adni neki, és annyi. Aztán 7 hónaposan kezdett elromlani minden. Akkor már nem volt elég a cumi, ki kellett venni, pár perc ringatás, aztán aludt tovább.

Most lesz 11 hónapos, és kataszt minden egyes éjszaka.

Óránként ébred, sír, fel kell venni. De sétálni kell vele, mert csak úgy nem jó. Aztán ha elszundít, le lehet ülni vele. De kell legalább 20 perc, hogy mélyen aludjon, és le lehessen tenni. És még akkor se mindig sikerül. Amint az ágyba teszem feszíti magát, és sír.

Ráadásul plusz kihívás a dologban, hogy az apja nem is nagyon veheti fel, mert üvölt. De mint akit ölnek. Soha nem hallottam eddig igy ordítani a gyereket.

Mondjuk most éjszaka már hagyta, hogy apja is sétáljon vele. De fent voltunk több, mint másfél órát megint.

Mi lehet a baj? Nem hiszem, hogy a foga, mert ha felvesszük, kézben van, akkor nem sír, akkor elvan szépen. Csak letenni nem lehet.

Hajnalban már megpróbálta az apja, hogy letette a mi ágyunkba. Ott nem sírt, de csak vergődött. Forgolódott, dobálta magát, felült.

Egyre nehezebben viseljük az éjszakákat. Tényleg van olyan éjszaka, amikor óránként ébred. És olyan is volt valamelyik este, hogy 1 órán belül 5 percenként menni kellett hozzá.


2023. ápr. 10. 09:02
1 2
 1/11 babyboom567 ***** válasza:
100%
nem
2023. ápr. 10. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Nem, nem így van, mármint a kérdésre ez a válasz.

Ahogy nő a gyerek, több ingert vesz fel pl, és ezek miatt nehezebben alhat a gyerek.

Van a fogzás, van az hogy elkezd félni a sötétben, nem elég neki a napi mozgás/levegő, sok tv vagy akármi más ami miatt nem kapcsol ki az agya. Lehet pavor is, ennek is olvass utána mindenképp.


Az én gyerekeim pl rendszerint teliholdkor ilyenek, minden alkalommal éjszakázunk. Nem is értem miért érzékenyek rá, de gondolhatod hány éjszakán túl vagyunk mire észrevettük hogy a telihold a probléma.


Nem tudom mi a rutin nálatok, de az egészen biztos hogy este már ne nézzen tvt és a napi levegő legyen meg neki. Sok mozgás, friss levegő. Idővel jobb lesz :)

2023. ápr. 10. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Az esti rutin a kezdet kezdete óta ugyanaz. Fürdés, utána pizsama, a sötét, csendes szobában eszik még tápszert, és utána alszik. Csak még 1-2 hónapja betettük az ágyba, és elaludt szépen egyedül. Most meg altatni kell. Pedig tápszer közben már laposakat pislog, majdnem bealszik. De aztán hirtelen meggondolja magát.

Mondjuk most kezdett el járni is. De azt 1 hete, a rémséges éjszakák meg már korábban kezdődtek. 😅

2023. ápr. 10. 09:22
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

Nem, nem úgy szokott lenni.


A legrosszabb akkor van, amikor egyszerre fogzik, mozgásfejlődik, beszédfejlődés is tombol, az idegrendszere is érik. Nálunk a poklok pokla a 13 hónapos kor utáni bő fél év volt.

2023. ápr. 10. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Akkor jó. Csak a férjem mindig mondja, hogy ez tuti nem normális, és hogy beszéljek a dokival, hogy mi lehet a baj? 😅🙈

Én szeparációs szorongásra is gondoltam, hiszen apa nem jó neki. És még erre a mozgásfejlődés, meg a fogzás. Meg a hold, és a csillagok, és a frontok. És ki tudja még mi minden....?

Nagyon nehéz, főleg, hogy nappal se akar az ágyában aludni.

Most épp azon gondolkodunk, hogy veszünk a szobájába olyan ágyat, amire mellé tudunk feküdni.

2023. ápr. 10. 09:30
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem, hanem hullámzó. Vannak ún. alvásregressziós fázisok, erre keress rá, ga szakirodalmat szeretnél.
2023. ápr. 10. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
82%
18 hónap tapasztalata mondatja velem, hogy a válasz nem. Hol alszik, hol nem alszik. Persze vannak szerencsésebb alvású babák, de a legtöbbnek azért változó. Most nálunk pl. 3 hónapig 9-8-ig végig aludt, most egy hete nem alszik. Százszor kel, cicizni akar, amiről már éjszaka leszokott. Sajnos ez van, én azt mondogatom, majd tuti visszasírom nyugdíjas koromban 😆 szóval kitartás, lesz jobb is, de sajnos rosszabb is. Amúgy amit leírtál szeparációs szorongásbak tűnik.
2023. ápr. 10. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
A fiam az első 4 hónapban max kétszer kelt éjszaka, de az már rossz estének számított. Beindult a mozgásfejlődés és 11 hónapos koráig milliószor kelt éjszaka. 11 hónaposan elkezdett járni, amint abban kicsit stabilabb lett napról napra csökkent az ébredések száma. 1 éves korában elkezdte átaludni az éjszakát, este 8tól reggel 8ig. De továbbra is vannak hetek amikor borzalmas, ha fogzik, ha beteg, ha rosszul állnak a csillagok. Most pl egy hete alig lehet este letenni aludni, van hogy 8kor elkezdem altatni és 10kor alszik el, utána meg 2 óránként kel. Ez van. Legyetek kint a levegőn minél többet, csodákat tesz. Nem hittem volna korábban, azt hittem csak az anyukák a levegőzés fanatikusok, de több órányi alvást lehet vele nyerni 😅
2023. ápr. 10. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Apuka szembesült a valósággal
2023. ápr. 10. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Nem


Ez tévhit..



Nálunk az elején jobb alvó volt

Aztán oltak alvásborulások

Aztán megint jó..

Most 3 ès 4,5 évesen szörnyű..

2023. ápr. 10. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!