Más is érzi úgy, hogy lehet nem kellett volna gyereket vállalni, mert nem fog menni?

Szerintem most csak "el vagy kényeztetve". Nem rosszindulatból mondom, hisz nyilván nehézkes, fájdalmas most még a mozgás, fáradt is vagy, természetes, hogy mindenki segít, így az igazi mélyvízbe még nem dobtak be, viszont tudod, hogy az is el fog jönni, és előre tartasz tőle.

Én a helyedben mindent próbálnék megcsinálni, amire szükség lehet, ha egyedül leszek a kicsivel, míg kéznél van a segítség. Nem úgy, hogy elutasítom a segítséget, csak néha gyakorlásképp akkor is én csinálnám, ha amúgy általában az apuka szokta azt a mozzanatot csinálni (pl. peluscsere), hogy gond nélkül, biztos mozdulattal menjen, ha egyedül leszek, semmi ne ijesszen meg az első babával kettesben töltött napokon. Utána gyorsan bele fogsz rázódni, hidd el! :)

Még nagyon friss a szülés élménye, tombolnak a hormonok, meg is vagy ijedve a felelősségtől, ez mind normális. Ezt még depressziónak nem hinném, de a férjednek elmondhatod a fèlelmeidet, így jobban szemmel tud tartani, ő is látni fogja, ha eluralkodna rajtad valami, aminek nem kellene.

Amikor aludt én is aludtam. Ha ébren volt hordozóba raktam( amikor már nagyobb volt) úgy ettem stb. A kanapén szoptattam torokulesben és közben netflixet néztem, a baba alá szoptató párnát raktam.gátsebhez használj aranyér párnát.

Első egyedül lévő nap nagyon ijesztő volt, hisz egyedül maradtam a felelősséggel. Aztán pikk-pakk eltelt és azóta már az etetésen aggódom( fényevő a drága másfél évesen egy rakat allergiával). Amin átesel az a baby blues,hasonló a depresszióhoz,de itt a hormonok játszanak veled,idővel elmúlik nyugi. Én császár után keltem a gyerekhez és megoldottam,neked is menni fog. Nehéz de muszáj. A császár és a gátseb is fáj de kenni kel és bizony nem lesz más csak ott csak te,de nyugi sikerülni fog és idővel kialakul a napi rutin is.

Én mai napig anyukámmal veszek össze mindig van egy "jó" tanácsa, már nagyon idegesítő.

Egy het utan ment vissza a ferjem dolgozni..

Egyedul kellett ellatnom a gyereket,plusz a 8 eves iskolast is,akit reggel hetkor gyalog az egy hetes babóval minden nap kiserni kellett az iskolaba.

Napközben valamit főzni,mert ugye enni kell, kicsit takaritani sem artott neha.delutan pedig a naggyal is kellett foglalkoznom...ferjem hat órakor jart haza.

Menni fog,nekem is ment.iszonyat nehez volt de ment...

1

Hagyjuk már ezeket a közhelyes maszlagokat. A valóság az hogy az emberek 90+%-a teljesen alkalmatlan a gyereknevelésre. Akinek meg ilyen komoly kételyei vannak saját magával szemben annak jó eséllyel tényleg nem kellett volna ezt bevállalni.

Szerintem az elején sokan megrettenek a felelősség súlyától, ami érthető, mégiscsak egy törékeny emberi életről kell gondoskodni úgy, hogy azelőtt ha a szüléshez hasonló testi megpróbáltatásokon estél volna keresztül, akkor mindenki téged istápolt volna, nem még a nyakadba is varrnak egy újszülöttet, hogy nesze gondozd.

Ez nem könnyű, és az se segít, ha Mancika ideírja, hogy ő 15 gyereket nevel egyedül, te is megoldod, de hidd el, hogy az ösztöneid nem hagynak egyedül, és idővel tényleg belerázódsz. Ha kell, kérj segítséget, nem szégyen.