Babámnak nem tudom egyszerűen megmosni a fogát, már mindenféle technikát bevetettem, de elfordítja a fejét, eldobja a fogkefét, összezárja a száját. Mit tehetnék még, hogy megbarátkozzon vele?
Figyelt kérdés
7 foga van, jó lenne lassan a fogápolást elkezdeni. Vagyis, már elkezdtük, volna, pár hete próbálom neki mosni, de totális csőd. Reggelente odaviszem magammal, mikor én is mosom, neki is a kezébe adom a kis fogkeféjét, de semmi. Apa is ugyanígy, már családi fogmosás van reggelente, de ő nem szánja rá magát, még arra sem, hogy legalább a szájához érjen. Pedig tudja, hogy mire való, ügyes kislány, de tanácstalan vagyok, hogy hogyan vehetném rá a fogmosásra.2010. okt. 24. 20:56
1/5 anonim válasza:
Én is így voltam vele, hiába próbáltam mindent, nem engedte, ordított. Ráhagytam, pár hét múlva megpróbáltam újra, akkor már engedte.
2/5 anonim válasza:
Mennyi idős? Amíg nem engedi, addig az ujjadra tekert gézzel dörzsöld át a fogait. Ez a legbiztosabb (fogorvos mondta). Hagyd rá pár napig, utána mossátok meg a babái, állatkái fogát, hátha ő is kíváncsi lesz. Próbáld úgy "tálalni", hogy nézd, milyen ügyesen mossa a babád a fogát, anya is, apa is, a barátai is, hátha akkor ő akarja majd. Ne erőltesd, mert akkor tuti nem fogja hagyni. :)
3/5 A kérdező kommentje:
Már megmostuk a babák fogát, mindenfélét kitaláltam. Otthagytam kettesben a fogkeféjével, hátha rászánja magát, de nem. Mutattam neki a fogkrémjét, megszagoltuk együtt, rányomtam a fogkeféjére, hátha , de semmi... Erőltetni semmi esetre sem szeretném. 1 éves múlt.
2010. okt. 24. 21:28
4/5 anonim válasza:
ő az én fogamat mossa, így kitátja ő is a sajátját nekem és villámgyorsan meg tudom mosni az övét
5/5 anonim válasza:
Mi is így vagyunk soha nem tudom neki rendesen megmosni és már másfél éves. Erőltetni én sem szeretném.
Én még azt próbáltam ki (bár hatástalan volt), hogy először Ő megmosta az én fogamat, majd megpróbáltam én az övét.
Remélem idővel ez rendeződni fog, mikor már jobban érti miért kell fogat mosni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!