Az agyhártya elleni oltast beadattátok a babának? Meddig lehet azt beadatni hany honapos korig?
Kétféle agyhártyagyulladás elleni van: 1. Prevenar
ingyenes, a 2. és 4. havi kötelezővel együtt adható. Az a baci, ami ellen ez van, még más problémákat is okoz.
Az elsőt kaptuk meg eddig, semmit nem okozott a babának.
2. Meningitec, Menjugate
Ez párezer forintba kerül, kifejezetten meningitis C ellen van. Több részletben adják. Ez még a hűtőben van, később kapja majd meg.
Bocs, ha nem pontos, amit írtam, nem vagyok szakértő, de majd kiegészítik a többiek.
Így van ahogy az első válaszoló is írta.
A Meningitec, Menjugate fizetős; 1 éves kor alatt 2 oltást kap, 1 éves kor után már csak 1-et.
Nálunk ez "kullancs elleni oltás" néven van a köztudatban :) Megkérdeztem a gyerekorvost és azt mondta nem ajánlja az oltást mert a kullancs számtalan betegséget okozhat az oltás meg csak az agyhártyagyulladás ellen véd. Más résztől pedig mellékhatásai is lehetnek. Az egyik ismerős anyuka tavaly beoltatta a két gyereket és két hétig ki sem jártak olyan betegek lettek :S
Nekem azt mondta a gyerekorvos, hogy inkább használjak kullancs riasztót mint oltassak.
A prevenar oltás elvileg nem kötelező hanem kérhető, de ingyenes nálunk mégis alapból beadják a babáknak ha nem szól külön az anyuka, hogy nem akarja.
20:33-as vagyok.
Mi beadattuk, semmi baja nem lett a picinek. Nekünk ajánlotta a doki.
Támogatás 2 évig van az oltóanyagon: 55%-os 1 év alattiaknak, 25%-os 1-2 éveseknek.
A válasz megírásának időpontja: tegnap 20:35
Rosszul tudod, vagy az orvosod tájékoztatott rosszul.
Külön van agyhártya gyulladás elleni védőoltás, és a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás ellen oltás.
És az engem nem nagyon vígasztal, hogy más betegséget is terjeszt a kullancs, nemcsak agyhártyagyulladást, ezért nem kell oltatni... Furi egy hozzáállás.
A lányom nemsokára megkapja a kullancsost, mert nagyon sok a fertőzött kullancs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!