Hogyan változott az életed az anyasággal?

Korábban kelek, célirányosabban, gyorsabban intézem a dolgaimat, hatékonyabb vagyok a munkahelyemen is. Nekem már ovisak a gyerekek (ikrek) és reggel a férjem viszi őket oviba, délután én megyek értük munka után. Míg odaérek értük, akkor szoktam intézni a bevásárlást a vacsorához. Mióta ők megvannak, mindig bevásárlólistával járkálok, nem válogatok annyit, mindig rohanok. A munkám alapvetően kötetlen, én osztom be, hogy melyik nap mit csinálok éppen. Mióta anya vagyok, sokkal feszítettebb munkatempóban dolgozom, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor betegednek le a gyerekek, mikor kell táppénzre menni velük, a határidős munkáimnak pedig ha törik, ha szakad, készen kell lenni.

A kapcsolatok terén nagyon sok dolog változott. Sok "barát" lemorzsolódott, aki korábban fontos volt, aki pedig maradt, azokkal sokkal szorosabb lett a kapcsolat. Ja, és sokkal többet mozdulunk ki mint korábban, mert a gyerekeknek sok mindent meg kell mutatni, igénylik az állatkertet, játszóteret, strandot, stb.-t. Magunktól nagyon ritkán mozdultunk ki a gyerekek megszületése előtt, elég otthonülős típusok voltunk a férjemmel.

Kevesebbet alvásra van szükségem, önzetlenebb, türelmesebb, empatikusabb lettem, jobban odafigyelek másokra.

Sokkal tudatosabban eszem, pórbálom kerülni a műkajákat és az üres kalóriákat. Gyógyszert csak akkor szedek és adok a gyerekeknek, ha muszáj, inkább a természetes gyógymódokat keresem.

Megszerettem a sportot, a testmozgást, a futást.

Egyre jobban idegesít az emberek önzése, a másokon való áttaposás, a kizárólag az anyagi javak felhalmozása és ez az egész elcseszett társadalom, amiben szinte minden mű és agyonpermetezett...

Ja és anyaként lettem igazán felnőtt...

értékrend: nincs fontosabb számomra, mint a férjem és a három gyerekem. Azelőtt nem biztos, hogy a szüleimet vagy a testvéreimet soroltam volna hátrébb a férjemmel szembe.

napirend: abszolút a gyerekek diktálnak. Azelőtt éltem a magam kis ritmusában, nem kellett senkihez sem alkalmazkodnom.

Kapcsolatok: szinte nem is maradt barátom. Talán a játszótérről van egy-két anyuka, akikkel egész jól kijövök, eggyel egyre szorosabb barátságot ápolok. A régi barátok nem bírták megemészteni a három gyerekem, az életem változását. A családom nagyon fontos szerepet tölt be a mai napig az életemben.

Napi 10-12 órát dolgoztunk a férjemmel, hétvégén meg mentünk kultúrprogramokra, barátokkal találkozni. Ideális volt minden a babavállaláshoz: szerelem, lakás, életkor... stb.

Aztán a szülés közbeni komplikációk miatt lerokkantam. A gyerekemet nem tudom egyedül ellátni, óramű pontossággal kell naponta 2x injekcióznom magam (ááá) és a szép lassan elsatnyult fizikumom miatt nőként is eléggé aláásódott az önbizalmam. Hétvégén a férjem, hétközben meg anyukám vigyáz ránk... sokszor úgy érzem, nem is én nevelem a gyerekem és én is gyerek vagyok.

Remélem, egyszer végre sikerül kilábalnom és anya, feleség, nő meg ilyesmik lehetek újra, mert kezdek meggárgyulni :( Néha meg rábeszélem a barátnőimet, hogy látogassanak meg és mindezt a nyakukba zúdítom...