Hogy szoktasam máshoz is?

Idővel megszokja a többi embert is. Nem ritka dolog, hogy egy pici baba ragaszkodik az anyjához.

Lányom most 9 hónaposan kezdett el jobban ellenni másokkal is, de eddig csak én és én voltam neki jó.

Szerintem ezt erőltetni nem lehet, főleg ha érzékenyebb a babád.

szia!

A fiam kb. 18 hónapos koráig még a havonta hozzánklátogató nagymamától, nagypapától is elkezdett sírni! Most egész jó a helyzet, pár percig durcizik , aztán már mondja is a magáét:) /2 éves múlt/.

Viszont olyan gyerekkel is találkoztam, akit abszolúte nem érdekelt, ha más jött hozzájuk. hiába na, az egyéniségük már ilyen korban is kezd megmutatkozni!:)

Érdekes mert a lányom az első perctől fogva körül volt véve másokkal (mindkét nagyszülő közel lakik, összejárunk kisbabás barátokkal stb).

Az első 4 hónapban nem is volt semmi baj, de aztán rájött a lányom, hogy anya csak egy van és kb. 8 hónapos koráig visított, ha oda akartam volna adni valaki másnak. Akkor is ha az illetőt naponta látta (pl. nagymama). Úgyhogy ez egy korszakos dolog, valakinél előbb, valakinél később kezdődik és múlik el. (vagy nem is jön elő)

Lányom elvolt általában mindenkivel, főleg nagyon kicsiként. Aztán sem volt nagy gond, főleg családtagokkal.

Ikerfiaim teljesen mások. A kisebbik újszülöttnek minenkivel elvolt, mindenki ölében megmaradt, aztán 2-3 hós kora után csak velem volt el, még apjával sem. Mondta is szegény sokszor, hogy őt nem szereti ez a gyerek. Most 11 hósak, kb 1 hónapja még mindig bújuk, de már elvan azokkal is több ideig, akikkel azért többször találkozik, mondjuk hetente. És apa a minden, ha megjön már mászik hozzá és tépi a gatyaszárát hogy vegye fel.

A nagyobb kicsinek volt anyás, aztán pár hós kora után bárkinek mosolygott, mindenkinek az ölében elvolt, mindegy ki vette fel, csak ölben legyen. Aztán most pár hete kezdte hogy megint anya van a középpontban, én kellek legtöbbször, bújuk, puszit ad.

Mondjuk azt mindkettő.

Szopizik még mindkettő.

Majd alakul magától. Egyszer anyósom a kisebbet akarta magához édesgetni, vagy inkább leszoktatni "rólam", hogy legyen el vele is. Szegény kicsim (én hülye meg belementem egy darabig a próbálkozásba), elvitte a szobába, mutogatott neki ezt-azt, de csak nyöszörgött a kicsim utánam. Nem bírtam sokáig, mentem érte. Nem jött be. Apóstól meg üvöltött ha meglátta. Az meg mindig cseszegette, direkt elvitte (persze mikor én nem voltam ott, és nem tudtam megakadályozni, sírni sosem hagytam náluk és senkinél sem. MOndjuk az én szüleim amint sírtak, mindjárt átadták, csak hogy ne sírjon a kicsi.) hogy azért sír mert lát engem, stb... Hát mást akit ugyanannyiszor látott a fiam, sokkal előbb elfogadott, mint őt. Szóval nálunk az erőszakosság a fordítottját váltotta ki.