Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Van közöttetek olyan anyuka,...

Van közöttetek olyan anyuka, akinek a babája 10 hónaposan kapaszkodás nélkül és anélkül, hogy egy felnőttnek figyelni kellett volna rá, egyik helységből a másikba tud/tudott már futkozni?

Figyelt kérdés

Nincs jelentősége szerintem, hogy a baba mennyi idősen tud felülni, járni...stb, bár az enyém általában koránál előbbre tart. 9 hósan már segítség nélkül megkapaszkodva járt az ágy, szekrények mellett, lépcsőn felment a legmagasabb fokig (biztonságból persze ott voltam), és most, 10 hósan gyorsabb lett, az egész lakásban, közben kapaszkodás nélkül meg-megáll, de ha csak ritkán is szükséges a segítségem, a kezem ott van mellette. Anyósomtól kérdeztem, a lányának volt-e járókája,

és azt felelte, hogy úgy emlékszik nem kellett neki, mert mindkettő unokája 10 hósan már futkozott egyik helyiségből a másikba, a kezét se kellett odatartani, annyira "biztosan". Csak azért lep meg, mert hasonló korúak, akikkel orvosnál találkozunk, még itt se tartanak, mint mi, az orvos is meg van lepődve, mennyire előbbre van - miközben anyósom és rokonsága meg csupa ilyesmivel állt eddig csak elő. (Foguk is előbb jött...stb, még egyáltalán SEMMIRE se mondta, hogy a mi kislányunk bármit előbb tudott volna...) Viszont én a mi tapasztalataink alapján el sem tudom képzelni, hogy van ilyen, amit a kérdésben írtam - de hátha???


2009. júl. 17. 19:45
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Vannak ilyen gyerekek,az egyik lányom is 9 hósan már ment,a másik viszont nagyon meggondolta,hogy megmozduljon-e? egyévesen kezdett el járni.
2009. júl. 17. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
69%

Nekem is teljesen különböző időpontban kezdtek el járni, beszélni stb.

Viszont a lányom, aki nagyon hamar elkezdett járni, ő a "bénácska", tériszonya van, sokszor lever mindent, bukfencezni ő tanult meg a legkésőbb, nem tud kézenállni, a másik lányom és a fiam, aki később járt sokkal ügyesebbek. Szerintem ezekből a dolgokból még nem nagyon lehet következtetést levonni.

2009. júl. 17. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Nekem is kilenc hónaposan ment kapaszkodva.11 hónapos elmúlt mikor saját maga is tudott menni nem kellett a segítségünk. Addig egy folyamaton ment át megtanult esni és csak utánna engette el a kezünk.Az egy éves szülinapján már biztosan ment.De cipőben még mindig nehezebben megy neki a járás.
2009. júl. 17. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Az idő megszépít ám mindent! Mivel ezek anno nem voltak dokumentálva, mindenki azt mond, amit nem szégyell. Az én anyukám szerint pedig mi mindkette a tesómmal 1 évesen szobatiszták voltunk. Hogy ez igaz-e?? Vagy csak legenda??
2009. júl. 17. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Nekem csak az furcsa, hogy a másik 2 unokája (most 10, 13 évesek) mindent előbb tudott, ami akárhogy szóba jön. (Még így is, amikor a járókáról beszéltünk.) Előbb volt (több, dúsabb) hajuk, foguk, előbb tudtak ülni, állni, menni, beszélni, tapsolni, előbb-többet ettek (bébiételt)...stb - anyós szerint.

Mindent természetesnek vesz, amit tud, még SOSEM dícsérte meg! Nincs túl sok ismerősünk, de ismerősökhöz viszonyítva és az orvos szerint előbbre vagyunk. Tényleg nem látom jelentőségét a versengésnek, mert előbb vagy utóbb mindegyik megtanulja, de furcsa, hogy anyósom ilyesmiket mond, ezért kérdezem.

2009. júl. 17. 20:20
 6/11 A kérdező kommentje:

Úgy megnyugtatna, ha valaki azt írná: igen az enyém teljesen segítség nélkül futott egyik helységből a másikba amikor kereken 10 hónapos volt.

Akkor jobban megérteném anyósomat, hogy tényeg nem nagy dolog, hogy úgy megy kapaszkodva, hogy csak a biztonság miatt van ott a kezem, 9 hós korától.

2009. júl. 17. 20:28
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Akkor megnyugtatlak, nem különös, hogy 10 hónaposan menni tud a babád.
2009. júl. 17. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Szerintem pedig igenis nagyon ügyes a babád és előrébb jár a kortársainál! Az anyósod dícséretét is igazán megérdemelnétek!
2009. júl. 17. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
45%

Nem különleges, csak ritka. De simán előfordul, mondjuk 10 babából 1-nél.

Ismerettségi körben volt, aki 9 hónaposan simán ment.

2009. júl. 17. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
a nagyobbik fiam 6 éves, ő 9,5 hósan egyedül stabilan ment.
2009. júl. 18. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!