Tényleg baj, hogy nem megyek be az oltásra?

Én soha nem nézek oda, akár nekem adnak be valamit vagy vesznek vért, akár a gyerekemnek. Miért is kellene odanézni?

De sokkal jobban érzem magam, ha én foghatom le a gyereket, és nem egy vadidegen - vagy több. Én is átéltem, amit az egyik előző válaszoló, hogy elvitték a gyerekemet, branült raktak be neki, és én nem mehettem vele, a folyosóról hallgathattam, hogy teliordítja az egész osztályt. Legszívesebben rájuk szabtam volna az ajtót. Ehhez képest ugyanabban a kórházban, csak nem az intenzíven, hanem az egyik szakrendelésen simán engedték nekem lefogni a gyereket vérvételkor. Pedig ha egyiknél rosszul lehetek, miért ne lehetnék a másiknál is?

Ez egy kis off volt, vissza a kérdéshez. Én mindig behordom a gyerekeket a rendelőbe, és a gyerekorvos mindig úgy hív vissza bennünket időpontra. Ilyenkor minimum az asszisztensnő is tud segíteni, de rendszerint a védőnő fogja le a baba combjait, nekem csak a kezeit kell. És mivel szúrásig gyanútlan, ezt se kell túl kemény kézzel tenni, csak nyugisan és természetesen.

Ez én vagyok, de ettől függetlenül én azt mondom, hogy használd csak ki az adott lehetőséget, hogy inkább a férjed segédkezzen az oltásnál. Mihelyt hallod a sírást, már roboghatsz is be, akkor már úgyis vége.

Én se bírom a tűket, kiskoromban én is mindig elfehéredtem meg feküdtem egy darabig sima oltásnál.

Most már sokkal jobb a helyzet, gyermekünk oltásánál a férjem játszik-bohóckodik vele, eltereli a figyelmét, és észre sem veszi. Az viszont igaz hogy megérzi a gyerek ha te félsz.