Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Akinek indították a szülését,...

Akinek indították a szülését, és végig oxitocint kapott, írna pár szót a babájáról?

Figyelt kérdés

Kíváncsi lennék, hogy más, akinek így született a babája, miket ír róla. Engem szinte zárt méhszájról indítottak, burokrepesztés, majd végig oxitocint kaptam, hogy legyenek fájásaim, közben kézzel tágítottak, hogy nyíljon a mészháj. A baba szinte végig mozgott, sokszor a "tappancsokat" is lerúgta (amivel a fájásokat monitorozzák).

Kisfiam elég problémás, legalábbis én így érzem a környezetemben lévő gyerekekkel összehasonlítva.

Újszülöttként csak rajtam aludt, sokáig együtt is aludtunk. Rengeteget szenvedtünk a hasfájással, illetve a fogzással, a mai napig. Lassan 2 éves, de még az alvása elég problémás. Mindenre nagyon érzékeny, gondolom a fogzás is ezért viseli meg ennyire. Társaságban rettentő visszahúzódó, kortársaitól "fél". Nagyon-nagyon anyás, sokszor éjjel felébredve is csak engem fogad el.

Persze nem jut eszembe minden, hogy leírjam, de sokan mondják körülöttem, hogy lehet, hogy a szülés miatt, legalábbis közrejátszhat. Ezért érdekelne, hogy másoknak, akik így szültek, milyen a babájuk, vagy (már) kisgyerekük. Már a kisebb babák is jobban alszanak a környezetemben, mint az én 2 évesem, és kevésbé félénkek összejöveteleken (pl. 1-1.5 éves gyerekek)...


2014. dec. 31. 16:12
 1/10 anonim ***** válasza:
teljesen ugyanugy volt a szulesem mint neked de a lanyom a nyugalom szigete, rendkivul rugalmas termeszet, aldott bekes nyugodt ezt mondja minden olyan ismerosom akinek van viszonyitasi alapja. habar csak 5 honapos igyh ez még elromolhat :) magatol alszik el ejjel cicin. csak anyatejes de mar kostolgt, mindent szeret, mindenkire mosolyog. a hasfajast 4 het alatt letudtuk. mostanaba kicsit bujosabb kevesbe van el idegenekkel de ez korrral jar ugye
2014. dec. 31. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Az én lányom rendkívül jó természetű gyerek. Az alvással voltak/vannak problémák, egyszerűen nem szeret aludni.

Elég későn aludta át az éjszakákat. Voltak jobb időszakok, de fixen olyan 2,5 évesen állt be a normális, megszakítás nélküli alvásra. Más kérdés, hogy onnantól nem igazán alszik nap közben.

A fogzás megviselte, de csak olyan másfél éves koráig. Onnantól már folyékonyan beszélt, szólt, hogy adjak fájdalomcsillapítót, vagy kenjük be az ínyét.

Nem félénk, nagyon kis talpraesett gyerek. 4 éves lesz februárban, mostanában egyedül megy be a Müllerbe vásárolni. :) Na nem nagybevásárlás, csak magának 1-2 apróság.

Eléggé anyás, de egyedül nevelem, szóval ez normális. Nincsenek rokonok, nagyszülők se, szóval ez így alakult, hogy jóformán állandóan együtt vagyunk.

Nem gondolom, hogy ezek közül bárminek köze lenne ahhoz, hogy oxitocinnal szültem.

Egyébként jó természetű, nyugodt, kiegyensúlyozott kis csaj. :)

2014. dec. 31. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
3 éves fiú. Sok-sok oxitocinnal született, szintén indított szülés. "Mintagyerek". Nyugodt, jól alvó, kevés hiszti. A testvére oxi nélkül született... egy éves és már most is kis veszedelem.Soha nem aludt jól, megviseli a fogzás, már most "verekszik", akaratos. Nálunk úgy tűnik nincs összefüggés.
2014. dec. 31. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! :)

Akkor gondolom olyan nagy összefüggés nincs :))

Mindenesetre kicsit utánajárok, hogy mitől lehet..

Az én kisfiam is hamar kezdett beszélni, mondja ő is, hogy fáj, még azt is, hogy pontosan hol, de az a baj, hogy mire 2-2 fogacska kijön, az hónapokba telik. Ennyi ideig meg nem kaphat fájdalomcsillapítót folyamatosan. 1-1x adok neki, de sajnos nagyon-nagyon sokat szenvedünk... A hasa is fáj ilyenkor sokszor, amiatt is órákat vagyunk fent éjjel.

Viszont sejtem, hogy nem az alvásával lenne baj, mert azért "mutatóba" pár éjszakát átaludt már, bár, ahogy egyik válaszoló is írta, ez általában a délutáni alvás rovására megy. Sőt, volt olyan időszak is, kb 1-2 hónap, hogy egyáltalán nem aludt délután. És persze éjjel sem rendesen..

2014. dec. 31. 17:22
 5/10 anonim ***** válasza:

Nekem elfolyt a magzatvizem, és nem indultak meg a fájások, illetve később megindultak de nem rendszereződtek, ezért kaptam oxitocint. Szerencsére én tágultam, így a kézzel tágításos rész kimaradt.

A kisfiam egy álom, 4 hetes kora óta végigalussza az éjszakát este 9-től reggel 8-ig, de előtte is maximum egyszer kellett kelni hozzá. Kezdetektől elalszik egyedül (leteszem, 2 perc és alszik). Nyugodt, mosolygós, tündéri baba.

Így úgy gondolom, hogy az oxitocinnal nincs összefüggés, de amúgy a szülés egészével kapcsolatban lehet. Én is hallottam ilyet, hogy ez a baba számára is meghatározó. Mert amúgy az én szülésem nem volt nehéz szülés, amikor elindították az oxit, és rendszereződtek a fájások, már hamar és könnyen meglett a kisfiam.

2014. dec. 31. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Nem tudom, hogy én mennyire tudok segíteni, de azért leírom az én szülésemet. Nekem elfolyt a magzatvíz, tehát indítani nem kellett semmit, jöttek a fájások, viszont 16 óra múlva sem tűnt el a méhszáj, nagyon lelassult a folyamat. A doki úgy döntött, hogy jó nagy adag oxitocint bead, mert már a babának sem jó, hogy ennyi ideig tart a vajúdás. Az oxitocin hatása annyi volt, hogy beindultak a tolófájások, de a méhszáj továbbra sem tűnt el. Gyakorlatilag az oxi által kiváltott méhösszehúzódások kipréselték a fiamat. Kézzel tágították a fájások alatt a méhszájat. A fiam fején egy hatalmas ödéma lett, mivel annyira szűk volt neki a hely, ráadásul a köldökzsinór is rátekeredett a szülés alatt a nyakára. Emiatt nem mondanám azt, hogy a fiam könnyű úton, szenvedések nélkül jött a világra. Pár nap múlva lesz az első szülinapja és nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott baba. Soha nem volt az a babusgatható kisbaba, nincs hozzám nőve, szépen eljátszik egyedül is, illetve mást is a közelébe enged. Az éjjeleket fél éves kora óta átalussza.
2014. dec. 31. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Szülés nem hat ki szerintem semennyire.

Hozott és környezeti hatások számítanak inkább.


Nagyon macerás szülésem volt, elakadt, fájásgyengeség, oxitocin, vákuum. Három orvos izzadt körülöttem, mire nagy nehezen kipréselték (a koponya akadt el a medencecsontomban).


Az első hetekben hasfájós volt, de azóta teljesen problémamentes. Nyugodt, jól alszik, derűs napközben. 8 hónapos most.

2014. dec. 31. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Ezek után én sem tudom már, mennyit számít a szülés minősége...

De fura ilyeneket olvasni, hogy 4 hetesen átalussza az éjszakát... mit meg nem adnék érte így lassan 2 év után :S

Viszont az a furcsa, hogy a családban nem nagyon volt ilyen. Én pl. kezdetektől átaludtam az éjszakát, nem volt velem gond, sem hasfájós nem voltam, sem a fogzás nem viselt meg ennyire... Ez a hasfájás is elég új volt mindenkinek, senki nem tudta azt mondani, hogy "ó, az xy is ilyen volt". Sőt, a fogzást sem emlegette senki eddig... Környezeti hatásra meg végképp nem tudok mit mondani, hogy azon mit lehetne változtatni. Úgy gondolom, hogy a hasfájáson/fogzási fájdalmakon nem lehet máshogy segíteni. Csak az a kérdés, őt miért viseli meg minden ennyire...

2014. dec. 31. 19:51
 9/10 anonim ***** válasza:

Kicsit voltam nyitva amikor a kisfiamnál magzatvíz elfolyás gyanújával, kislányomnál erős fájásokkal mentünk be a kórházba.

Mindkettőnél kaptam oxitocint, oxi után 3 órán belül lett meg a kisfiam, 40 percen belül a kislányom.

Kisfiam most másfél éves, kislányom 11 hetes.

Kisfiam örökmozgó,"hiperaktív", túl érdeklődő-vagyis nem tudok sehova elmenni vele mert az itthoni környezetből kirobbantva sehall-selát.... mosolygós, kedves, barátságos mindenkivel, kisgyerekektől távol tartandó mert túlszerető, szorongató stb... Még sorolhatnám a jelzőket, a lényeg hogy nagyon aktív minden téren, nem lehet lelőni sem... Az alvás katasztrófa születése óta, az evés kínszenvedés, a foglalkozás vele megint csak nehéz mert miközben minden érdekli, semmi sem érdekli...

Piciként csak kézben volt el, éjjel nappal 2 óránként kelt enni, éjszaka akart ébren lenni, mellesleg nappal sem aludt fél óránál többet.

Kislányom 2 hetes kora óta átalussza az éjszakát, 3-4 óránként eszik, nappal 7 órát alszik, nem kell tartogatni, szépen elvan a pihenőszékben, nem sírós, alig volt hasfájós, szóval egy áldott jó baba. Ja és inkább mogorva, csak nekünk mosolyog-nevetgél, nagyszülőknek csak ritkán, idegeneknél sírva fakad.

Szóval két gyerek, oxival szülve és teljesen mások.

2014. dec. 31. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm neked is a választ!

Igazából nemcsak az oxitocinon van a hangsúly, hanem a szülésindításon.

Nekem pl. még semmi jele nem volt a szülés beindulásának, zárt volt a méhszáj, és magasan, burokrepesztés előtt úgy rángatta meg, mert a baba meg már eléggé lent volt. Szóval sem a szervezetem, sem a babám nem volt még kész a szülésre, születésre. Ebből a szempontból érdekelne főleg (ugye ilyenkor mindenki végig oxitocint kap), hogy milyenek a babák, akik nem indultak meg maguktól, és még a testük sem kezdett készülődni.

2014. dec. 31. 23:03

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!