Változtak az érzéseid a babáddal szemben a születés utáni közvetlen időszakot összehasonlítva a 2-3, vagy több hónapos korral?

már a szülőágyon is nagyon felelősségteljesen és kötelességtudóan gondoskodtam a babámról, de az első komolyabb érzelmek 2-3 hónapos korban alakultak ki, mikor már rám mosolygott...aztán 6 hónapos korára elmúlt a hasfájás azóta dúl a szerelem. most 2 éves, az életemet adnám érte.

De a szülőágyon is imádtam, de ott még nem volt meg ez az érzés...a helyzet újdonsága, az örök kimerültség, a 2-3 óra össz napi alvás ellenére is nagyon szerettem és egy pillanatig sem hibáztattam a helyzetért és nem gondoltam arra hogy de jó lenne visszacsinálni. De egyszerűen kimerült voltam az érzelmekhez. mindenféle érzelemhez. A férjemet is távolabbinak éreztem az első 2-3 hónapban. Tényleg, örültem h van luk a s..en

Persze. Szules utan meg "csak" azert szerettem, mert a mienk.

Idovel viszont mar azert is amilyen. A szemelyisege, mosolya, ahogy bujik...

Ido mig megismered.

Bennem már terhesen ugysnaz a feltő ovó szeretet volt, születes utan közvetlen meg a szemem sem tudtam rola szinte levenni(a latogatokkal is ugy beszeltem hogy csak neha neztem fel..)babakorban kicsit rossz volt hogy nem tudtam csak ugy lenni vele csak natur szeretet mert mindig pattogni kellett vmiert amikor meg csend volt es nyugalom es vegre csak nezhettem simogathattam(jollakott pelus tiszta minden sterilizalva foltok kimosva ruhak vasalva mell fejve takaritva stb, vegre volt igazán időm) akkor meg leragadt a szemem es beájultam mellette.

nagyobb korában az érzeseim annyiban valtoztak hogy meglepődom magamon hogy olyan reflexek jonnek elo amiket en kaptam gyerekként anyátol es ez zavar.tulajdonképpen már arra gyurok hogy megértsem a gyermeket es jogosan elhessek a lehetöséggel hogy terelgessem egy jo utra.tehat hogy jo anyává váljak.szoval igy nagyobb korában az erzelmi szálakat már jobban atveszi a tudatosság logikai gondolkodás. Mondhatnám ugy is eddig csak szeretni kellett(ősbizalmat kialakitani) de mostmár nagyobb a felelösseg mert az egesz életét megalapozhatom mert mindent tanul szív magába mint a szivacs. Tehat jo mintát kell mutatni elmenyeket biztositani még egy rossz napomon is tanul hogyan kell indulatot levezetni, szoval kb mintha az összes rezdülesemre figyelnem kéne hogy helyes legyen. Néha feladom es csak hagyom magátol nőni (nem csinalok semmit csak nézem őt v főzök mondoka minden nelkul)de mindig erot veszek ujra.

* röviden a születeskori es babakori szerelem nálam állando tényező volt, inkabb a körulmenyek valtoztak csak.korhazban babaapolas tanulasa, szoptatas tanulas, itthon meg roskadásig gürizes.

Ugy ereztem nincs idöm babázni (es nem a szoptatast meg peluscseret ertem alatta hanem csak ugy gügyögni meg stb)es abba is kezdtem beleesni hogy lehet a baba nem is igenyli mert szinte csak eszik sir v alszik.mintha csak egy üzemkesz robotot igenyelne.

de konnyekig hatott egy par mondat a netrol ahol leirjak hogy ilyen pici vilagarol mit sem tudo babának az anya jelenti az egesz vilagot, akkor magamhoz tertem :)

Nekem sem jött a szülőágyon a "rózsaszín köd". Azt hittem, hogy velem van a baj, vagy azzal, hogy császár volt.

Paráztam is rajta, de szerencsére a férjemmel meg tudtam ezt beszélni, sokat segített.

Aztán szép lassan összecsiszolódtunk, most már nagyon-nagyon imádom, nem is tudom, mikor kezdtem el ennyire rajongani érte. Pont ma fél éves a nagyfiú. :)

Igen, sokkal mélyebb lett a kapcsolatom a kisfiammal.

Altatásos császárom volt, így órákkal később láthattam csak. Remegtem, hánytam, mikor először kihozták azt kérdeztem, hogy mit csináljak vele?(Azt hittem, hogy azt akrják szoptassam, de arra csak másnap reggel került sor. A kezemben a babámmal kb 5 perc alatt újra elaludtam.)

De a lényeg.

A kórházban és az első hetekben a kötelességtudat vezetett(persze gyönyörködtem benne, büszke voltam rá), napról-napra alakult ki a kapcsolatunk. Pedig a pocakomban nagyon imádtam és vártam, de elsöprőbb érzelmekre számítottam. Anyósom meg állandóan a nyakamon volt, és kérdezgette, hogy ugye milyen boldog vagyok? Ugye, hogy nincs ennél jobb érzés?...Fáradt voltam, fájtam, sok mindenen mentünk keresztül a kórházban...De már értem, hogy mire gondolt. De nem értette ő sem, hogy miért nem áradozok róla állandóan.(Amúgy sem vagyok olyan.)

Mi szépen összecsiszolódtunk.

Olyan 3 hónapos korától IMÁDOM :) úgy igazán. Onnantól a szoptatás sem etetés volt, hanem összebújós szeretetgombóc voltunk. :)

Az első mosoly, a nagy csikizések-nevetések, a betegségek, ahogy látom hogy fejlődik, örül nekem, megnyugszik nálam...mind-mind közlebb hoz minket.

Bocsi az összevisszaságért. ;)

Eyébként édesanyám azt mondta, hogy az első tesómnál ő is ezt érezte.

A nagynál a szülőágyon már úgy néztem rá, hogy jaj de gyönyörű kisbabám van, de kellett 1-2 hét, mire tényleg tudatosult bennem, hogy ő az enyém, az én gyerekem, és az az igazi nagy szerelem 2-3 hónapos korában jött.

A picinél, megmondom őszintén, a szülőszobán csak udvariasságból mondtam, hogy "de szép", igazából csúnyácskának láttam. Pedig nagyon vártuk, nehezen is jött össze, és nagyon szép, könnyű szülésem volt (főleg az elsőhöz képest). Persze örültem neki is, amikor kibújt, de valahogy másmilyennek képzeltem. Egy nappal később már őt is csodaszépnek láttam (mondjuk a képeket elnézve igen, addigra ki is simult az arcocskája, szülés után még nagyon kis gyűrött volt, mint akit összevertek). Most két és fél hónapos, és imádom, tart már egy ideje a nagy szerelmünk :)