Kis korkülönbséggel született testvérek anyukái, Ti hogy éltétek túl a kisebbik születését követő első heteket? Így utólag visszagondolva lenne bármi amit máshogy csinálnátok?

Ha bàrmit tehetnék később vállalnàm a màsodikat.

Mivel ez nálatok nem játszik, csak drukkolni tudok, hogy ne legyen nehéz eset a màsodik babàtok. Nekünk nagyon kemény fél évünk volt a születése után.

Nekem az utolsó 2 hét volt nagyon nehéz, a kisebb kivárta a 40+1-et, aztán beindították a szülést.

Amikro a kórházból kijöttem, már mentem a vároosban, annyival könnyebb volt, mint az első szülésem. A kicsi jött a nagyobbal 1 hetesen már játszótérre és végülis én így éltem túl.

Reggeltől délig játszótéren, vagy egy padon a levegőn, ahol a nagyobb tudott szaladgálni, pakolni és nem a lakásban bezárva velem.

Az nehéz nagyon, hogy a kicsi éjjel nem alszik, a nagy nappal már nem igazán és így én soha nem aludtam egy hónapig. A szoptatás kárára ment, de utólag ezt sem bánom, a tápszer sokkal többet segített altatásban, etetésben, mint bármelyik nagyszülő tudott volna. (Nekünk 200km-re laknak, nem költöztettem ide senkit.)

Nehéz volt az eleje, de semmit nem csinálnék másképp. 17 hónap van köztük, a kisebb 10 hónapos, a nagy 27 és most kezdenek el jó fejek lenni egymással. Közösen rombolják le a lakást és ugyan úgy egész délelőtt együtt kint vagyunk, aztán délután estig a nagyobbal bicikli, kis barátok stb. amikor az apjuk már tud a kicsire vigyázni munka után.

Mennek bölcsibe együtt szeptembertől, akkor napközben már én is tudok dolgozni és ők is jobban le lesznek fárasztva.

Egyébként szerintem amikor már alszanak éjjel mind a ketten, akkor már egy rutin a napközben is és annyira nem nehéz, ha mindennek van egy szabályos üteme, amit követni tudnak, de az anyának ehhez jól kell lennie és a maratoni szoptatás meg az éjszakai kóválygás az egészet megnehezíti nagyon.