Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » 18 hónapos, és nem fogadja el...

18 hónapos, és nem fogadja el lefekvés előtt a tejitalt. Mit tehetek?

Figyelt kérdés

Kicsit kesze-kusza lesz, bocsi. Szóval ő csak anyatejes baba volt mindig is. Nemrég ott tartottunk már, hogy csak este elalváskor szopi, meg kora reggel 6-kor, aztán így még vissza aludt cicin 8ig. Aztán 10kor tízóra, joghurt, keksszel általában. 12-13 óra körül ebéd. Már mindent eszik amit mi. 16 óra körül gyümölcs, ez a tízórai, majd 19 órakor velünk vacsizik együtt.

És egy pár hete egyáltalán nem kell neki elalváskor a cici. próbáltam szoptatni, ellökte magát. De nem is erőltettem, igazán már nem bánom. És párszor elfelejtettem már kora reggel is felkelni a ciciért.

Kérdeztem a védőnőt hogy most keltegessem fel hogy 6kor szopizzon? Azt mondta, ne erőltessem, ha éhes fel kel. Ha nem kel fel, akkor egyen rendes kaját ha felébred, és így szép lassan le is fogja szoktatni magát a cicizésről.

Megkérdeztem tőle, hogy de az nem sok , hogy este 7től reggel 8ig semmit nem eszik? erre mondta hogy próbáljuk meg a tejitalt elalvás előtt.

A kisfiam elalvás előtt rengeteg vizet kér. És most bepróbálkoztam azzal hogy tejitalt adtam neki. Rázza a fejét, és nem kell neki. talán 2 kortyot ivott. Most végül megint csak vizet ivott, és elaludt. De ez jó lesz így?


Még lehet holnap megpróbálom azt hogy vacsi közbe iszogassa a tejitalt, de nem akarom erőltetni mert szerintem eleget eszik vacsira. Szóval megtömni se akarom hogy fájjon a pocakja éjjel.

Csak parás vagyok. A gyerekorvosunk nem túl segítőkész ( éppen váltani akarok) és 12 kgos gyerekre azt mondja hogy sovány . Szóval félek h ki fogja találni hogy ezért mert sok idő eltelik az este 7, és reggel 8 között.


Bocsi tényleg ha nagyon zavarosan írtam.



2017. ápr. 8. 21:30
 1/10 A kérdező kommentje:
elfelejtett felkelni *
2017. ápr. 8. 21:31
 2/10 anonim ***** válasza:
16%
A tej ártalmas , állati anyatej és adalékanyagokkal teli pasztőrözött salak . A zsír miatt a has is fájhat . Nem kell neki akkor tudja mi a jó neki .
2017. ápr. 8. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Nekem is 18 hósom van és azt tapasztaltam, 1 próbálkozás az kb semmi, van mikor 2-3 alkalom után már elfogadja, mást meg akkor sem. Szóval szerintem néha kínáld meg, ha mégsem issza pár alkalom után se, akkor hát nem kell neki. A tejtermékeket viszont próbáld pótolni, szükségük van a tejalapú táplálásra.

Az én fiam is tart kb 12 órás szünetet éjjel. Szerintem nincs ezzel semmi gond. Ő nem kéri, nem arról van szó, hogy éhes marad.. nem picibabák már.

2017. ápr. 8. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Nem rendes tejről beszélek kedves első, hanem Junior tejitalról, ami 12 hós gyerekeknek van.

Reggel joghurt, vacsinál sajt. Szóval pótolva van .

Csak annyi helyen olvasom hogy 2 éves gyereknek még tápszert adnak elalváskor... és így elbizonytalanodok.

Persze ha már megvettük a tejitalt, próbálkozok vele. Lehet h holnap 6kor vacsizunk, hátha akkor már 9kor megiszogatja.

2017. ápr. 8. 21:42
 5/10 anonim ***** válasza:

Ha egyébként elég tejtermék szerepel az étrendjében és vitamindúsan is táplálkozik, akkor semmi gond. Nem kell erőltetni, miért is kéne.


A tápszer/tejital ebben a korban már nem létszükséglet, "csak" egy remek opció arra, hogy a kellő vitaminokat és ásványianyagokat egy zuttyra bevihessük a szervezetükbe.


A lányom is 1,5 és még hála az égnek megissza, de azért a hála, mert egyébként rém válogatós és keveset is eszik. 10 kg és az orvosa szerint jó húsban van (~úgy 86 cm hozzá).

2017. ápr. 8. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

A kisfiam 80-as ruhákat hord még, és szerintem semmi gond a súlyával. néha nevetjük hogy milyen kis pocakos.

Csak mondom, az orvosa olyan amilyen, és ő se mindig ad megnyugtató választ. Mivel első baba, nemtudom mi hogy megy.

Az orvos azt mondta, sovány, és adjak neki több tésztát, kenyeret....

Egyébként szerintem ő nem számít válogatósnak. Egyedül a céklát nem hajlandó megenni semmilyen formában sem!

De minden mást szépen eszik. Sok párolt zöldséget szeret és a husik is jól csúsznak :) Szóval az étvágyára nem panaszkodhatok. Vacsi olyan 7től fél8ig tart, és így kb folyamatosan csipeget. ha őszinte akarok lenni, fél óra kajálás után én se lennék már éhes. Szóval a megérzésem szerint is jó ez így, nem sovány, és nem is lesz ennyitől az. Csak hát na.. nem vagyok biztos semmibe.

Egyébként hetente 1-2x tejbegríz, vagy zabkása a vacsi ami jól laktat, és tej is van benne.

2017. ápr. 8. 21:56
 7/10 anonim ***** válasza:
En hagynam a helyedben, nem tologatnam a vacsora idejet, jo ugy ahogy van. Ha ehes lenne kelne, mint ahogy eddig kelt is. Teljesen normalis hogy ejjel 12 orat nem eszik egy ember/gyerek. A tejitalt meg egyaltalan nem biztos hogy meg fogja inni, akkor meg majd aggodhatsz azon hogy hatkor evett es 8ig alszik. Az en tobb doboz tejital vasarlasa utan lattam be hogy felesleges, ugyanigy nem itta mint a tied. Tobb hetig kinalgattam es mindig pr korty utan ontottuk ki. O is hetkor vacsorazik amugy es 7-8 korul reggelizik.
2017. ápr. 8. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
*a masfel-ket eves kisfiamrol beszelek:)
2017. ápr. 8. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
A vacsi es esti tejital kozott legyen legalabb 1,5 ora szunet.es vacsihoz kapjon vizet ill kozvetlen utana is
2017. ápr. 9. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

úgy se kéri hogy eltelik 2 óra vacsi és tejital között. most már több félét is próbáltunk, egy fajtából megivott egy fél adagot, eddig ez a maximum.

De sajnos most másfél napja nincs is jól , hőemelkedése van, van mikor láza is, étvágytalan. jönnek a nagy hátsó fogai, szóval gondolom ezért ( remélem hogy nem beteg lesz) Remélem aztán visszajön az étvágya, és jobban fog örülni a kajának :\

2017. ápr. 11. 21:44

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!