Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Miért "versenyeztetik" a...

Miért "versenyeztetik" a babákat az anyukák?

Figyelt kérdés
Két lányom van, egy 8 éves, és egy 7 hónapos. Nagylányomnál is, és most a kicsinél is azt tapasztalom, hogy van olyan barátnőm, aki lépten-nyomon csak azzal keres meg, hogy a babája miket tud már? Hozzáteszem, most a kicsi kifejezetten ügyes. Már 6 hónaposan kúszni kezdett, 2 napja négykézlábra is állt egyszer-egyszer. A Dévény gyógytornász is elengedett minket, de eddig csak az én megnyugtatásom miatt jártam vele, havi egyszer. Elegem van abból, hogy csak akkor ír, amikor a baba valami újat mutat. egyidősek a gyerekek. Az ő lánya vasárnap már felült, ma mászni kezdett. Én örülök neki meg minden. Annak nem örülök, hogy azt látom mindig mindenhol, hogy a gyorsan, hamar fejlődő babák anyukái bestresszelik, és frusztrálják az egyébként normál ütemben, szépen és jól fejlődő babák anyukáit..Járunk jógára, ott is ez van, de ott legalább egymásra is kíváncsiak vagyunk, és nem méregetjük egymáshoz őket. Soha meg nem kérdezi, hogy én pl. hogy vagyok, mi van velünk, egyebek. Én ne emlékszem arra, hogy elgördült volna a start pisztoly, amikor a lányaink megszülettek. És szorongok, mert az én gyerekem még nem ül, és nem mászik, holott még csak 7 hónapos, és nem kell neki tudnia. A hozzátáplálás még ilyen téma, de ott valahogy máshogy élem meg. Nagylányom egyébként pl. későn csinált mindent, laza izomzat miatt. De most pl. kitűnő tanuló, szóval semmi jelentősége, hogy 11 hónaposan kezdett el mászni. Miért kell ezt csinálni? Nem értem.

2019. máj. 29. 20:45
 1/10 anonim ***** válasza:

Na

Szerintem ez nem feltétlen a versenyezetésről szól


Pl nem

írok a bnőmnek, hogy ma semmi nem történt.

Ha valami izgalmas, új akkor igen ( nem csak a babával kapcsolatban)

2019. máj. 29. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Lehet hogy ő nem úgy érzi, én igen. 7 és fél hónapja ez van.
2019. máj. 29. 20:52
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Nekem is van ilyen ismerősöm, nekem már a terhesség is "verseny" volt. 1 hét különbséggel voltunk kiírva (ő hamarabb), erre azt mondja egyszer, hogy nehogy hamarabb megszülj mint én. Kösz, majd a babák eldöntik. Vegül ő 2 héttel hamarabb, én 1 hettel kesőbb szültem mint a kiírt dátum, így egy hónap van köztük.

Állandóan azzal jön, na kúszik/mászik/ül/áll már? Az övé igen, meg x foga van, az enyémnek még nincs? Még nem eszik xy kaját, jajj az övé már igen. Baromi idegesítő, de nem rázhatom le, mert a férjeink nagyon jó barátok.

Tudom, hogy minden gyerek a maga idejében fejlődik, és lehet csak 1 évesen tanul meg járni és nem 9 hónaposan, attól még lehet majd felnőtt korában ő lesz a leggyorsabb futó.

A kerdésedrenem válaszoltam, de jól esett leírni.

2019. máj. 29. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Ugyanez van. Az ő lányának van már 2 foga, mindent megeszik, stb. Ő a tökély. Ahogy mindenkinek a sajátja. Nem gondolom, hogy attól kevesebb az én kicsim, mert nincs foga, és nem eszi meg sem a zöldborsót, sem a brokkolit, se az én főztömet..Nagylányom bébiétel függő volt. Azon nőtt fel. Ma 8 éves, és mindent megeszik, válogatás nélkül. Akkor nem csak én látom így..Néha azért megkérdezhetné, hogy hogy vagyok pl. én. De én sem akarom megbántani. Volt már barátságom, ami erre ment rá, nem éreztem jól magamat vele, mert folyton szorongtam ezek miatt.
2019. máj. 29. 21:34
 5/10 anonim ***** válasza:
46%

Szerintem ha elfogadnád a gyerekedet olyannak, amilyen, akkor nem ugranál erre. De valamiért érzékeny vagy, és a baratnod egy gombot nyomogat.

Nekem is vannak hasonló élményeim, plane, mert a kisfiam, aki a múlt hónapban elmúlt három éves és meg mindig pelenkás mindig is a súly és mérethatár alját súrolta. Ráadásul éppen másfél évesen kezdett el járni. Viszont szuperokos, korán kezdett beszélni, jó humorú, elvezet a társaságában lenni. Ki mikor miben tart előrébb. A barátnőm fel évvel fiatalabb kisfia már szobatiszta, méretben 3 honapos korára beérte a gyerekemet és meg testvére is van, amitől a barátnőm átemelkedett a Többgyerekesek kasztjába. Néha bennem is szúrás van emiatt meg az ezzel járó nyelvezet és egyebek miatt, de tudom, hogy főleg rólam szól, mert négyet szerettem volna, de legalább egy tesot, és mostanra minimális az esély, hogy megtörténjen.

2019. máj. 29. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

5-ossel ertek egyet, valamilyen gombot benyom rajtad, mikozben szimplan csak izgatott azzal kapcsolatban, amikor eler egy merfoldkohoz a gyereke. Versenyezni is csak azzal lehet, aki beszall a versenybe, ha ez egyaltan az a baratnod reszerol. Mi is minden ilyesmit megbeszeltunk, kulonben meg nagyon kulonbozoek a gyerekek, az egyik a mozgasfejlodesben kezd valamit elobb, a masik a beszedfejlodesben. Az en fiam pl. nagyon gyorsan csinalt mindent, de a beszedet kicsit kesobb kezdte, baratnom gyereke mar 6 soros verset mondott fejbol, mikor o megcsak szavakat, na es. Szerintem is teged frusztral valami, talan neked is gyerekkent ugy erezted, hogy teljesitened kell, mindenben jonak kell lenned, hogy elfogadjanak. Ezek szamomra pl. ismeros erzesek, es mikor a gyerekem valamiben nem olyan, amilyennek elvarjak, hajlamos vagyok kritikanak, versenyeztetesnek erezni, hogy en nem vagyok eleg jo, vagy a gyerekem nem eleg jo, pedig errol szo sincs, de attol meg egy nem tudatos szinten ez van bennem, szoval megertelek. Viszont, ha nem akarod, hogy erre esetlegesen ramenjen a baratsagotok, vagy hogy a jovoben ez mas teruleten problemat okozzon, erdemes ezeket a regi berogzodeseket feloldani, legalabb reszben, mert nagyon meg tudjak az ember eletet keseriteni.


Megcsak 7 honapos a babad, de mar most versenynek eled meg ezeket (te nevezted annak). Mi lesz kesobb? Nekem egy nagyon friss elmenyem volt ma, amibol latom, hogy en sem vagyok meg ezen tul a haromeves gyerekem turelmetlensegevel, temperamentumossagaval kapcsolatban, amikor ugyan masrol beszeltunk, de kozben kritikanak eltem meg az egesz beszelgetest, holott nagyon atgondoltan, meghuzott hatarok kozott neveljuk a gyerekunknet a ferjemmel, es szuper sikerul altalaban ellensulyozni a temperamentumossagat, amire meg az eletkori sajatossagok is raerositenek. Es ezt en tudom, megis ugy ereztem, mintha a baratnom kritizalna, hogy a faradt es ehes gyerek miert nem hajlando osztozkodni eppen, nemlett neki rendesen megtanitva.


Annak, hogy mit hogyan ertelmezunk es mi nyomja be rajtunk azt a bizonyos gombot, mindig megvan az oka, es mikor ilyen van, erdemes magunkbanezni, es dolgozni ezzel, kulonben elo fog jonni mas formabanujra es ujra. Kivanom, hogy sikeruljon jobban elvezned a gyermeked es onmagad egyediseget, hogy valoban nem sietunk sehova, es ha a baratnod legkozelebb elujsagolja, hogy a gyereke mar mobdatokban beszel, vigan bilizik, es szalad 1 evesen, akkor oszinten tudj vele orulni.

2019. máj. 29. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat! Lehet benne valami. Én elfogadom Őt, úgy szeretem, ahogy van. De férjem szerint is csak én gondolom így.
2019. máj. 30. 08:07
 8/10 anonim ***** válasza:

szia, nálunk családon belül van hasonló helyzet.


itt 1 hét van a két baba közt, most lesznek 4 hónaposak.


nekünk első baba, a rokonnak második.


természetesen minden alkalommal megy a kiváncsiskodás.


eleinte én is ugrottam erre, aztán rájöttem, hogy fejben dönts el mindent.


húztam egy határt, én magam nem beszélek a babáról. ha kérdeznek, válaszolok, de ha úgy van, elintézem annyival, hogy mittudomén: " ő még ehez lusti" és egy mosoly.


amióta stratégiát váltottam, már nem esz a fene, hogy mire ez a "versengés".


Borzalmas egyébként, hogy ha pl védönöhöz elmegyünk, és bentvan egyszerre 7-8 baba.. a szülők CSAK a másikéval szemeznek, a sajátja meg már legurul lassan a pelenkázóról..már bocsánat.

2019. máj. 30. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%
Versenyezni csak azzal lehet, aki hagyja. Hallgasd meg mond el , hogy ügyes és pont. Ha kérdez akkor mond a tied miket csinál, ha úgy érzed kéregető akkor hagyd rá nem a barátod ennyi. Én az ilyeneket messzire kerülöm. De lehet, hogy valóban te látsz bele többet ő meg csak szimplán elmeséli a történéseket. Viccek ezzel a mozgásfejlődés dologgal dicsekedni , de ha mindnet túl gyorsan csinál az bajt is jelezhet. Mi már csak tudjuk. A csípőletapadása onnan derült ki, hogy baromi korán átfordult, mert merev volt az izomtónusa és a nagy bucija húzta. Én is büszke voltam, de a doki tornát rendelt elő csak későn l, Később indult el pont ez miatt a zavar miatt. Ismerős gyereke hiperaktív, 9 hónaposan járt és csak 3 éves kora óta mond szavakat inkább kiabált. De az anyja el volt ájulva amikor elindult még a lába is meggörbült a picinek. Nekem orvos mondta ne bánjam, hogy mindennel csúszik sokat mászott azt mondta ez az agyfejlődésre amúgy jól hat. Igaza lett fejlettebb értelmileg a koránál 6 hónappal. Mégse dörgöltem soha senki orra alá,hogy a te gyereked miért nem beszél... Ez intelligencia kérdése. Minden gyerek egyszer elindul, megszólal, ez nem lóverseny. 🙂
2019. máj. 30. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Köszi Nektek is! Kedves utolsó! Teljes mértékben egyetértek.
2019. máj. 30. 16:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!