Anyósom erőlteti hogy vigyem át hozzá a két hónapos babámat. Mit mondjak neki?
Amig terhes voltam sosem érdekelte mi van velem, sőt a saját fiát is leszarta, meg le is szarja mai napig de nem is ez a lényeg, hanem hogy folyamatosan hivogat hogy vigyem át hozzá. Itt lakik egy háztömbbel mellettünk. Nem bízom benne, fura nekem hogy ennyire rá van cuppanva. Konkrétan amikor találkozik vele egyfolytában beszél hozzá, ami még rendben is van de ahogy ő csinálja ilyen “ toljunk bele mindent amig még itt vagyok hogy el ne felejtsen a következő alkalomig” Meg olyat csinál, hogy mondja nekem hogy beszéljek a gyerekhez, meg akarja nézni hogy reagál rám (gondolom össze akarja hasonlitani hogy viszonyul hozzám és hozzá) Elég beteg, én nem tudok “utasításra” gügyögni a gyerekhez :/ Aztán persze az egész olyan mint egy kabaré, kellemetlen, meg bénán sikerül és rosszul érzem magam miatta mintha rossz anya lennék, vagy nem vagyok vele “jó” bensőséges kapcsolatban.
Úgy érzem belerongyol mindenbe amit én próbálok felépiteni: nagyon rosszul sikerült a szülésem és az utána következő hetek, és szeretnék vele lenni.
Már kikapcsoltam a telefonom, most is egy másik készülékről jelentkeztem be feltenni a kérdést mert nem tudom mit mondjak neki. Nem akarok bevásárolni menni nélküle és mindent meg tudok csinálni a pici mellett, de ő meg így erőlteti mintha ugy ajánlaná fel hogy “ mennnyél már el bevásárolni vagy csinálj már valamit otthon” A hangneme, meg amilyen sűrűn ismételgeti, olyan erőltetés.
Hosszú lett, írtam ami eszembe jutott :/
válasza:
válasza: válasza: válasza:Ez nem a férjem dolga mert ő itthon sincs, szóval őt nem is érinti, igazából neki sem tetszik ez a dolog mert nyűgnek tartja odapakolni meg vissza.
Láttuk ahogy felnevelte sógórnőm gyerekét és nem igazán hagyjuk nála. Ahogy etette, meg foglalkozott vele. Mintha disznót nevelne. Anyósom maga is egy nagyon egyszerű és buta, iskolázatlan. Nem is tudom mit akar a gyerekemtől, ha nyűgösködik van hogy órákig vele kell foglalkozni, kitalálni mi a baja, hogyan akarná ezt csinálni? Én tudom mi kell a gyerekemnek, meg amúgyis én akarom csinálni még ha nem is kellemes egy idő után.
Meghát persze, még kicsike, most kell megtanulnia ki van mellette. Gondolom erre pályázik.
Beengedem, de már az sem teszik ahogy versenyezteti magát velem szemben, apósommal jön át, mondom hogy fogja apósom, szegény ő tényleg szereti, de egy percre sem adja oda neki, még zokon is veszi, ha nála van gyorsan leteszi vissza a kiságyába nehogy apósomnál legyen. Meg folyamatosan nézegeti, mintha lecsekkolná van e rajta valami, talál e a babán valamit. Ezért nem bízom benne, mert eleve ez van benne. Onnan tudom mert csak akkor van kussban ha lemeózza a gyereket teljesen. Meg eleve szívesen odaadnám kicsit vagy áthívnám, de pl amikor én olyan lelkesen szépen berendezem a holmiait, minden passzol, még a babakocsi is, mindenkinek tetszik, ő meg olyan fanyarúan nézi. Meg amikor lelkesen beszélek arrol amiket csinálok úgy csinál mintha meg sem hallaná.
Meg eleve: alig várja hogy alkalma legyen rá hogy CSAK ő lehessen vele, annyira beteg. Miért nem lehetne együtt babázni. Én nem kellek persze, se a fia, de nagyon gusztustalanul megjátsza magát hogy beférkőzhessen. Most. Eddig nem voltunk fontosak.
Nem akarok balhét mert tegnap már elsírta itt magát mennyire szeretné látni, persze színjáték volt, én meg mondtam hogy persze semmi akadája, aztán erre visszatolta a képembe azt a verziot hogy en hagyjam ott nála a gyereket,
Most mit mondjak annak aki itt bőg az asztalomnál a kávé felett? Cselesen kikérte az ujjam és most az egész karom kell. Fel van dobva a labda.
válasza: válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!