Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Betegségek, oltások » Szerintetek okoskodjak az...

Szerintetek okoskodjak az orvosnak? Próbáljak kérni tőle magasabb adagot? Pajzsmirigy alulműködés

Figyelt kérdés
Szóval pajzsmirigyem alulműködő vagyok, április óta szedek gyógyszert rá. Már nyáron jó értékeim voltak (2,8 TSH), aztán lement 1,8-ra, így belevághattunk a babatervezésbe újra, két vetéles után. Az endokrinológussal hat hetente van időpontom, illetve labort is csinálunk ilyenkor. A 6 héttel ezelőtti labor eredmény: TSH: 3,9, szabad T4: 19. Azt mondta az endokrinológus, hogy emeljek a gyógyszeren újra, így tettem. 50 mikrogrammot szedtem terhesség előtt egyébként. Pozitív tesztől emelnem kellett 30%-kal. Ennek ellenére, mint írtam is, 3,9-es lett a TSH. Így újra emeltünk, jelenleg már 75 mikrogrammot szedek, és a tegnapi eredményem: TSH: 3,8, szabad T4: 19,8. Úgy tűnik nem lett kevesebb, azaz 0,1-gyel, ami kb. semmi. Az endokrinológus azt mondta, hogy 10 alatt nem veszélyes a babára nézve. Természetesen tudom, ő az orvos, egyébként nagyon is jó, megértő. Viszont a két vetélésem miatt nem vagyok túl nyugodt az eredmény után. Holnap megyek hozzá, szerintetek jelezzem, hogy emelhetnénk? Persze lehet ő is fogja mondani, de ha mégsem, kérjem? Tudom, mondta, hogy 10 alatt nincs gáz, de közben látom, hogy éppen csak normális az érték és félek picit. Egyébként eddig minden rendben, 11 hetes vagyok jelenleg.

2021. dec. 22. 11:12
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Az orvosok nem szeretik ha a laikus beteg okoskodik, megkérdőjelezve a szakmai tudását. Ne kész tények elé állítsd, hogy szerinted ez így nem jó, és emelni kellene, hanem kérd ki a véleményét, hogy szerinte mi lenne a megfelelő megoldás.
2021. dec. 22. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
80%
Hááát, szerintem keresned kellene egy másik endokrinológust, legalább egy 2. véleményért. Csak mert valóban 10-ig még elmegy a TSH, de semmiképp nem terhesen! Én is PM alulműködő vagyok, nekem a nőgyógy-endokrinológusom azt mondta, 3 alatt kellene tartani a TSH-t terhesség alatt. Egy időben egy budapesti endokrin központba is jártam, ott még szigorúbbak voltak, ott 1-2 között tartották a TSH-t.
2021. dec. 22. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
terhesen 1-2 közt ideális, a tied, pláne vetélésekkel, sok!!!
2021. dec. 22. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
26%
Szerintem mondd el az orvosnak, mennyire tajekozottabb, vagy, mint o es kerd meg, hogy olyan gyogyszereket ajanjlon csak, amiben te hiszel. Amiben nem hiszel, mi ertelme van szedni?
2021. dec. 22. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat, segítséget.


#4 Én egy szóval nem írtam, hogy tájékozottabb vagyok. Egyébként azokon az oldalakon is írják, hogy mennyinek kell lenni terhesség alatt a TSH-nak, amit maga az endokrinológus ajánlott, illetve azokon is, amit a nőgyógyász ajánlott olvasni, tájékozódni. De tény és való, hogy rengeteg külföldi kutatást is elolvastam, és érdekes módon mindenhol ugyanazt írják. De ettől nem lettem még véletlenül sem endokrinológus, a tudásom sincs az övé nyomában sem. Azért járok hozzá. De pl. legutóbb mikor felhívtam még az időpontom előtt, hogy szerintem magas, szedhetek 3-at 2,5 helyett?, azt mondta rendben, nyugodtan. Azért én érzem, hogy mi történik a testemmel, nemde?Már az eredmény előtt tudtam, hogy nem jó lesz, mert minden nap elkezdett szorulni újra a torkom, főleg esténként igencsak kellemetlen volt. De természetesen, ha azt mondja, hogy figyelj, 4-es érték tényleg nem vészes, nem adnék neked több gyógyszert, akkor azt is teljesen elfogadom. De szerintem érthető a kétségem, mikor mindenütt az írja le kell vinni a TSH-t, az enyém meg terhesen határérték mondhatni.

2021. dec. 23. 11:18

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!