Aki hagyta már el a bölcsődei nevelő szakmát, miért tette?

Én csak saját gyerek miatt hagytam ott. Terveztük, hogy szülés miatt jövök el, de ha nem jött volna össze a baba akkor szerintem idegösszeroppanás miatt megyek el.

S nem a kicsik miatt, imádtam amit csináltam, szerettem a gyerekeket, de mindenbe belekötött a főnököm.

Túl sok színes papírt használok, túl sok festék fogy, miért foglalkoztatom őket az udvaron, miért nem foglalkoztatom őket az udvaron, miért ölelgetem őket, miért simogatom a síró gyereket alvás időben, miért foglalkozom picit jobban a visszahúzodó/síró gyerekkel, miért engedem, hogy fogmosásnál a gyerekek vegyék le anpoharukat-tekerjék le és vissza a kupakot, miért etetem a két kanalas módszerrel azt a gyereket aki csak most tanul evőeszközzel enni, miért a saját pénzemből vett dolgokat használom, miért magyarázok a harapós/jatékokat romboló/verekedős gyereknek úgysem értimeg mert idióta, "ott bssza meg az összes nagymama" volt a végső csepp nálam, amikor a saját papíromból, saját otthoni festékemből a nagymamáknak is készítettünk anyák napjára ajándékot.

Aztán amikor eljöttem miért szedem le a dekorációimat amiket szintén a saját pénzemből, a saját otthoni időmben készítettem?

Arról nem is beszélve, hogy az étlapon mindenféle szerepelt, a gyerekek meg uzsonnára vajas kenyeret és parizelt kaptak, egy héten kb 3-szor, tízóraira meg hiába szerepelt banán, narancs, eper. Alma volt és pufi. Minden áldott nap. Nagyon ritkán volt más.

Budai magánbölcsi, ami a szülőknek havi 190 ezer forintba került, plusz egyéb foglalkozások.

Második hozzászoló vagyok, még eszembe jutott a miért beszélgetek a szülőkkel dolog, amiért lebszást kaptam.

Nem, nem smink és ruha tanácsokat osztottam meg velük, csak fontosnak tartottam elmondani, hogy ha Pistike aki addig heteken át a sarokban ült pl játékot hozott nekem, vagy ha elkezdett mondókázni egy addig "néma" gyerek, esetleg megemlítettem a szülőnek, hogy ha először sikerült a gyerekének bilibe, wc-be kakilni vagy pisilni. S ilyenkor persze, hogy a szülő kérdezett, tanácsot kért az otthoni folyamatokhoz is.

Én abszolút nem a pénzért választottam ezt a hivatást, mert egy gyerek havidíját sem kaptam meg fizetésként.

Szerettem, szeretek a gyerekekkel foglalkozni, segíteni nekik, úgy örültem egy egy fejlődési ugrásuknak, mintha a saját gyerekeim lettek volna. De sok év után már kezdett nyomasztani a légkör.

A kollégák közötti pletykák és sz*r kavarások nem leptek meg, mindenhol találkoztam a jelenséggel.

De az, hogy le idiótáznak, h*lye b*ziznak egy 1,5 vagy 2 éves gyereket azt nehezen viseltem.

A rángatásokról, könyvvel fejbe csapásokról inkább nem is teszek említést...

2, államiban nem próbálkoztál?

Csak fél évet járt bölcsibe a kisebbik gyerekem és már "nagy lóként" (3 előtt kicsivel kezdett, mert oviba még nem vették fel, mert nem volt oviköteles), de egy tünemény volt mindkét gondozója. Imádták, sokat foglalkoztak vele. A vezető is abszolút normális volt, mindenben a gyerekek érdekét nézte.

Elvégeztem az óvodapedagógiát és óvónő lettem. Pénzben csöbörből vödörbe, de szeretem. Ahogy nőtt a lányom, láttam hogy egy ovis korú gyerek mennyi lehetőséget rejt, és kedvet kaptam hozzá.

Nekem a gyerekek az életem, de sajnos nagyon rossz irányba halad a szakma. Most hamarosan szülöm a 3. gyermekem, nem tudom vissza fogok-e menni óvónőnek gyes után.

Eredetileg szülni jöttem el. 1.5évet voltam itthon, már az idő alatt csábítottak a helyi általanos suliba, de nemet mondtam.

1 évre mentem vissza a bölcsibe. Ahogy a lányom betöltötte a 2.5évet, felvették a helyi oviba, akkor hagytam ott a bölcsit.(abban az 1 évben jött velem a bőlcsibe)

Így most helyben vagyunk. A fizetésem ugyan annyi, csak nem kocsikázok el napi 60km-t.

Elsősöknek vagyok osztályfőnöke.

"miért ölelgetem őket, miért simogatom a síró gyereket alvás időben, miért foglalkozom picit jobban a visszahúzodó/síró gyerekkel..."

Pacsi! :) Én oviban és suliban dolgoztam keveset (eleve nem sokat dolgoztam a szakmámban, direkt), de hasonló a hozzáálásom, mint a tied. Az introvertáltakra és a magányosabbakra én is fokozottan ügyelek, törődéssel, na meg ha nyöszörög, nyugtalan az ágyikóban, külön simi/puszi részemről, nyugtatgatom.

És egyes kötözködők, körülöttem... Egy szorit:

oviban a kollégám (a három éves kislány nyújtotta a kis karjait, hogy vegyem fel) :

- Ne ölelgesd mááá azt a gyereket máááá! Tedd mááá le! MIT KELL ANNYIT ÖLEEEEEGETNI?? Nem kell annyit ölelgetni a gyereket mááááá!

Nem tettem le egy darabig, mert a kislány szívszorítóan kapaszkodott belém, gyengédségre vágyott, és mint tudjuk a szakmában, meg is kell adni a gyermekeknek a gyengédséget és érzelmi biztonságot.

De a kolléáéga csak rázendítette megint. A többi gyerekre is ügyeltem az udvaron, a kislánnyal a karomban köröztem, a többieket figyelve, aztán amúgy is becsatalkoztam volna játszó gyerekekhez, a kislányt is bevonva. Legalábbis erre gondoltam.

Ekkor letettem a kislányt. Mit gondolsz, mi történt?

Ez a "nem-kell-annyit-ölelgetni-a-gyereket" kolléga felkapta a kislányt, akit épp letettem, majd, olyan 20 percen át szorongatta a karjaiban... :-D

(Marhára nem kell ölelgetni mi? Kis irígy, ebugatta kolléga... :-D )

Még mindig a 23:26 vagyok. A kollégák furkálásáról én is tudok mesélni, egyik gyakszi esete... Szomorú az egész.

Egy nap őszinteségi rohamot kaptak az óvónők:

"Hát... hát magának ez a kisfiú hogyhogy kinyílt három nap alatt?? Sok-sok éve dolgozó óvónőknek három hónapba telt, mire a kisfiú egyáltalán rájuk nézett! Magával meg már együtt játszik, a gyakorlata harmadik napján... Figyeeeed mááán, Gizi, a kisfiú a főiskolásnak megnyílt három nap alatt, pedig külföldi és szorongó kisfiú... Azt a..."

Meg kell mondjam, valóban nagyon zárkozótt kisfiúról volt szó, magyarul nem beszélt, külföldről érkezett, Ázsiából.

A vége az lett, hogy pár nap múlva dühösen kifakadt a vezető óvónő, a személyem ellen:

- Miért késik maga, he?! 8:45 -re beszéltük meg, de már 9:15 van!!

Erre mutatom neki, még fel is írtam, hogy "óvodavezető berendelt 9:15-re"...

Ennyi év után szám adatokra nem emlékszem, fiktívek az időpontok, a lényeg, hogy a szemembe hazudott a vezető, hogy legyen ürügyük másik oviba küldeniük engem kövi gyakorlatozásra -pontosabban szólva nem járult hozzá, hogy náluk folytassam-, mert egy ilyen, a munkáját túl jól végző főiskolásra nincs szükségük, aki bizonyos vonatkozásokban túlszárnyalja a húsz éve praktizáló óvónőket, zöldfülű tanoncként... Csak égetem ezáltal az óvónőket, akik már rég a szakmában vannak...

(Persze ezt nem mondták a szemembe, ahhoz nem volt gerincük, de egy óvónő ismerősömnek elmeséltem utólag, és ez volt a meglátása. Szakmai irígység, féltékenységből váltak meg tőlem.)

"Felháborító vagyok!"

;-) (Most ezen nevessek, vagy sírjak...? )

Egy szóval nem állítom, hogy ne lett volna, vagy ne volna tanulnivalóm, van még bőven hova fejlődnöm, úgy gondolom, de hogy rendelkezem empátiával (afelé, aki meg is érdemli pl kisgyermekek), az biztos. És ezért lettek rám irígyek. Úgy fest, szakmai érzékem is van.

De hát kezdőként "nem illik" szakmai érzékkel bírni, mert arra rettenetesen féltékenyek lesznek egyesek, akik régebb óta vannak a szakmában....